Bezár

2022

SZTE-ÁJTK 2022. május

kiemelt_hirek_1170x430

2022. június 01.
2 perc

Idén a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát (a továbbiakban: Kar) érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a negyed évszázados jubileumát ünneplő – komoly múltra visszatekintő – Antik Jogtörténeti Nemzetközi Nyári Szemináriumot. E tudományos rendezvénysorozatot 1997-ben Jakab Éva szegedi és Gerhard Thür – akkori – grazi professzorok hívták életre abból a célból, hogy ennek keretében az antik jogtörténet iránt érdeklődő graduális és posztgraduális (doktori) képzésben résztvevő hallgatóknak, valamint tapasztalt kutatóknak közös fórumot biztosítson a római jogi, a görög-hellenisztikus és az ókori keleti (ékírásos) jogforrások megvitatására, ill. e körben a kutatási témáik kibontakoztatására.

IMG_7372

2022. május 30.
4 perc

Az elméleti tudás naprakészsége mellett, az idegen nyelvek ismerete, és a selfmarketing soft készségektől sem idegenkedő, megalapozott jogi tudás jól jön azoknak a joghallgatóknak, akik tanárok, előadók vagy épp ügyvédek szeretnének lenni a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomájukkal – ismertette Dr. Szecskay András, az SZTE ÁJTK egykori hallgatója, a Szecskay Ügyvédi Iroda alapítója, és kollégája, Dr. Budai Judit, akik kiemelték: a feltételek elsajátítására a szegedi jogi kar kiváló. A szakértőkkel a felvételi sorrendmódosítás időszakában beszélgettünk.

kiemelt_hirek_1170x4301

2022. május 24.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara tisztelettel meghívja a X. Jogi Kari Könyvünnepre, amelyen a 2020-ban és 2021-ben megjelent művekből rendezünk tudományos szemlét.

Tandi_Flora_Borito

2022. május 23.
2 perc

2022. május 25-én mutatja be az Egyetemi Tavasz záróeseményeként legújabb lemezét a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatója, Tandi Flora. Az énekesnő harmadik lemeze decemberben jelent meg #5050 címen, zenei anyagát a szegedi Molnár Gábor jegyzi. Az új dalok tematikus koncepcióra épültek és összetartó erejük van: az egyenlőség fontosságát mutatják be az élet legkülönbözőbb területeire vetítve.

kiemelt_hirek_1170x4301

2022. május 16.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének Alkotmányjogi Tudományos Diákköre immáron harmadik alkalommal rendezte meg Álom és Valóság című alkotmányjogi, hallgatóközpontú konferenciáját. A konferencia alaptémáját idén az Alaptörvény hatálybalépésének tizedik évfordulója adta, amely során elsődlegesen az Intézet tudományos diákköréhez tartozó hallgatók ismertették, egy-egy alaptörvényi rendelkezéshez kapcsolódó kutatási témájukat.

kiemelt_hirek_1170x430

2022. május 13.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 2022. május 11-én 16 órakor Prof. Dr. Görög Márta a Kar dékánja ünnepélyes keretek között átadta a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjat annak a 32 szegedi jogászhallgatónak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt mutattak fel.

2022.06.11._2

2022. május 12.
2 perc

Két év után újra megrendezik az Alma Mater Weekend és Sportnapot az SZTE-n – az eseménynek június 11-én az intézmény Hattyas sori központja ad otthont. A koronavírus-járvány kitörése miatt a több mint 15 éves hagyománnyal bíró esemény két évig szünetelt, az idén azonban minden eddiginél több programmal: sportvetélkedővel, főzőversennyel és esti bulival várják a Szegedi Tudományegyetem polgárait a szervezők.

kiemelt_hirek_1170x430

2022. május 11.
3 perc

2022. április 21-én és április 22-én Szegeden és Budapesten a Wallonie-Bruxelles International szervezésében valamint a Szegedi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatásával került megrendezésre a Szólásszabadság és sajtószabadság c. nemzetközi konferencia.

kiemelt_hirek_1170x4302

2022. május 03.
3 perc

Bibó István tiszteletére rendezett konferenciát a Szegedi Tudományegyetem, melyen az ünnepelt fia, Ifj. Bibó István is részt vett.

kiemelt_hirek_1170x4301

2022. május 06.
6 perc

Hatvany Viktória a József Attila Tudományegyetem Jogi Karán, munkaügyi kapcsolatok szakirányon szerzett diplomát 2001-ben. Ma azonban már a világ legismertebb alkotói között tartják számon. A művésznő vallja, hogy mindez annak is köszönhető, mert befejezte az Egyetemet. Az itt eltöltött évek ugyanis olyan dolgokra tanították, amelyek nélkülözhetetlenek a hivatása gyakorlásában.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek