Bezár

2022

kiemelt_hirek_1170x4301

Álom és Valóság: 10 éve lépett hatályba az Alaptörvény 2022. május 06.

Álom és Valóság: 10 éve lépett hatályba az Alaptörvény 2022. május 06.

2022. május 16.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közjogi Intézetének Alkotmányjogi Tudományos Diákköre immáron harmadik alkalommal rendezte meg Álom és Valóság című alkotmányjogi, hallgatóközpontú konferenciáját. A konferencia alaptémáját idén az Alaptörvény hatálybalépésének tizedik évfordulója adta, amely során elsődlegesen az Intézet tudományos diákköréhez tartozó hallgatók ismertették, egy-egy alaptörvényi rendelkezéshez kapcsolódó kutatási témájukat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A konferencia megnyitását követően Dr. Kiss Barnabás docens úr, Dr. Pongó Tamással az Intézet adjunktusával beszélgetett az alkotmányról, alkotmányozásról és az Alaptörvényről. A beszélgetés során a hallgatóság betekintést nyerhetett az Alaptörvény megalkotásáig vezető folyamatokba, valamint érdekes eszmecserét hallgathatott meg az Alaptörvény módosításairól és azok szakmai szempontú kritikai értékeléséről.


Álom és valóság_1


Az izgalmas beszélgetést követően a délelőtti szekcióban a Közjogi Intézet oktatói tartottak előadást, amelyek kutatási területükhöz kapcsolódtak. Az Alaptörvényben megjelenő önazonosság és alkotmányos kultúrától, az egyenlő bánásmód követelményén át, a digitalizáció igazságszolgáltatásban történő térnyeréséig az alkotmányjog színes palettáját érintő előadásokat hallhattak a konferenciára ellátogató érdeklődők.


Álom és valóság_2


A délutáni első hallgatói szekcióban is számos érdekes és újkeletű témákat dolgoztak fel hallgatóink. Volt szó a jogállamiságról, mint a politikai csaták hadszínteréről, az Alaptörvény S) cikkének értelmezéséről, a közösségi médiában érvényesülő véleménynyilvánítási szabadságról, valamint megismerhettük a magyar diaszpóra ezer arcát is.


Álom és valóság_3


A konferencia második hallgatói szekciója rávilágított az alkotmánykonform értelmezés egyes kérdéseire, megtudhattuk, hogy van-e létjogosultsága Liberlandnek, valamint érdekes információkat tudhattunk meg az országgyűlési képviselők mentelmi jogáról is.

Az egyes szekciókat tartalmas szakmai vita zárta.










palyazat_

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek