Bezár

2022

kiemelt_hirek_1170x430

Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjat vehettek át karunk hallgatói

Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjat vehettek át karunk hallgatói

2022. május 13.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 2022. május 11-én 16 órakor Prof. Dr. Görög Márta a Kar dékánja ünnepélyes keretek között átadta a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjat annak a 32 szegedi jogászhallgatónak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt mutattak fel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Igazságügyi Minisztérium által alapított ösztöndíjat azon nappali tagozatos önköltséges és állami ösztöndíjas jogászhallgatók pályázhatták meg, akik legalább 4.00-es korrigált kreditindex átlagot teljesítették a 2021/2022. tanév őszi szemeszterében, és a pályázat benyújtásának napján aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeztek. Az ösztöndíj 5 hónapra szól, és a havi összege 60.000 Ft.

 

Prof. Dr. Görög Márta köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pályázatok elbírálásánál a tanulmányi teljesítmény mellett súlyozottan került figyelembevételre a pályázó tudományos munkában történő aktív részvétele is.

 

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara végtelenül büszke a kiválóságaira. A kiválóságok körébe bekerülni egyszerre nehéz és könnyű. „Azok a kollégák ugyanis, akik megtalálják azt az utat, amely alapos elmélyedést biztosít a tanulmányaikban, olyan élményekkel gazdagodnak majd, amelyekre felfigyelnek a körülöttük levők is. Ezen élmények, eredmények, sikerek elérése pedig arra sarkalja majd Önöket, hogy újabb lehetőségekbe vágjanak bele. Az Önökben lévő tudás előbb-utóbb majd magabiztosságot biztosít, a magabiztosság viszont nem járhat önteltséggel. A tudás és az általa nyújtott magabiztosság alázatot kíván. Alázattal kell viszonyulniuk a kollégák, a tananyagok, a tudomány, a kutatási témák és minden, éppen futó, fontos projekt vagy feladat iránt. Ám ugyanez a tudás és magabiztosság egyfajta bizonytalanságot is előidézhet. A cél azonban az arany középút megtalálása kell, hogy legyen” – mondta a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj oklevélátadóján az SZTE ÁJTK dékánja, majd kiemelte: az ösztöndíj megszerzéséhez vezető út kemény volt, mégis arra buzdítja a hallgatókat, hogy továbbra is próbáljanak megmaradni ezen a bizonyos arany középúton.


Prof. Dr. Görög Márta hangsúlyozta, miszerint az átadott ösztöndíjakért kapott oklevelek azt bizonyítják, hogy a hallgatók jó része tesz és akar is tenni azért, hogy a tanulmányaikban kellőképpen, szorgalommal elmélyedjenek.


„Büszke vagyok Önökre, Önök is legyenek azok önmagukra! Kívánom, hogy azzal a lelkesedéssel és tetterővel haladjanak tovább azon, az Önök által megkezdett úton, amellyel az ehhez az ösztöndíjhoz vezető úton is jártak” – zárta gondolatait a dékán asszony.

 

A díjazottak névsora itt megtekinthető.


képgaléria
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetőek.

Pósa Tamara
Buza Nóra
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek