Bezár

Hírarchívum

AJTK
Taroltak a szegedi joghallgatók az Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyen

Taroltak a szegedi joghallgatók az Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyen

2024. november 29.
1 perc

2024. november 27-én a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara adott otthont az Országos Polgári Anyagi Jogi, Perszimulációs és Activity versenynek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


A Károlyi-Csekonics Palota imponzáns épületében az ország 8 jogi karának hallgatói idén is három kategóriában: anyagi jogi jogesetmegoldás, ejárásjogi perszimuláció és Activity versenyszámban mérhették össze tudásukat, miután a saját karaikon megrendezett selejtezőkön a legjobbnak bizonyultak.

 

Az anyagi jogi kategóriában a versenyzőknek egy vállalkozási szerződés létrejötte, illetve esetleges módosítása, valamint a teljesítés során kialakult elszámolási jogvita tárgyában kellett felperesi és alperesi oldalon kifejteniük álláspontjukat.

Az eljárásjogi szekcióban a hallgatóknak egy másodfokú eljárásban kellett érvelniük az elsőfokú ítélet megalapozottsága vagy éppen megalapozatlansága mellett érvelniük, amelynek fókuszában az elsőfokú eljárásban lefolytatott szakértői bizonyítás állt.

 

Karunk hallgatói – a verseny történetében egyedülálló módon – anyagi jogi jogesetmegoldás kategóriában elsöprő győzelmet arattak:

  • Felperesi pozícióban Mák Bence I. helyezést,
  • Alperesi pozícióban Horváth Csaba I. helyezést ért.

 

Activity versenyszámban Erdei Viktor, Fazakas Vince és Kálmán Richárd csapata szintén I. helyen végzett a megmérettetésen, így sorban 4. alkalommal hallgatóink bizonyultak a legjobbnak ebben a versenyszámban.

 

Versenyzőink felkészítője: dr. Telegdy Gergely mesteroktató volt.

 

 

Az elért sikerekhez szívből gratulálunk!



IMG_1985IMG_2007

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek