Bezár

Hírarchívum

SZTE-ÁJTK 2023. december

Muhelybeszelgetes

2023. december 18.
1 perc

A gazdaság és jog történeti vizsgálata című jogtörténeti műhelybeszélgetés kertében előadást tartottak az ELTE BTK Vállakozástörténeti Kutatócsoport és az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék OTKA Kutatócsoport tagjai. A műhelybeszélgetésre 2023. december 15. napján az SZTE ÁJTK Kari tanácstermében került sor.

Orszaggyules

2023. december 18.
1 perc

Az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási Igazgatósága - a jövő alkotmányjogász-, illetve a köz szolgálatában tevékenykedő generációkért érzett felelőssége jegyében valamint az Országgyűlés és Hivatala szervezetének működésének, a törvényalkotási eljárásnak, illetve az azt segítő új informatikai fejlesztéseknek minél szélesebb körű megismertetése érdekében - kiemelt feladatának tekinti a jogi egyetemek alkotmányjogi érdeklődéssel rendelkező hallgatói számára a gyakorlati ismeretek átadását.

Kiemelt_hir

2023. december 18.
4 perc

Több száz fiatal volt kíváncsi 2023. december 14-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar interaktív nyílt napjára. Az eseményt Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja nyitotta meg.

UJI

2023. december 13.
5 perc

Kiemelkedő helyezéseket ért el az Üzleti Jogi Intézet végzős hallgatóiból összeálló csapat, a XVII. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyen.

2023. december 11.
1 perc

Az Állam- és Jogtudományi Kar a Dékáni Hivatal Tanulmányi Osztályára tanulmányi rendszer szakértő munkakör betöltésére pályázatot hirdet

Hr_epam

2023. december 06.
1 perc

teremfoto_szteajtk

2023. december 06.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kara Digitális adatvédelmi szakjogász és Digitális adatvédelmi szaktanácsadó posztgraduális képzést indít 2024. februárjától. A képzés nyitott bármely BA diplomával rendelkező számára, nem csak jogász végzettségűeknek!

Birosag

2023. december 06.
1 perc
A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. Folyamatos fejlődési lehetőség, továbbképzések, külföldi ösztöndíjak és tanulmányutak. A pályázatot az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni.

Magyar_Jogtorteneti_Tanszek

2023. december 05.
2 perc

Az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék tudományos diákkörének alábbi hallgatói kiemelkedő kezdeti tudományos tevékenységükért az alábbi elismerésben részesültek a 2023/2024. tanév őszi szemeszterében.

2023. december 01.
1 perc
2023. december 01.
1 perc

A Kúria elnöke pályázatot hirdet az állam- és jogtudományi karok doktori iskoláinak, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-tudományi és rendészettudományi doktori iskolájának hallgatói számára a Kúrián gyakornoki feladatok ellátására.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek