Karunk és az Európai Közjogi Szervezet (EPLO) 2017-ben együttműködési megállapodást írt alá. Ez az együttműködés már egy év múlva kivételes lehetőségeket teremtett a hallgatók és munkatársaink számára akadémiai tevékenységek megvalósítására. Így a kialakult kétoldalú kapcsolatok révén Karunk jelentős részt tudott vállalni az EPLO akadémiai programjaiban.
Ennek a kétoldalú kapcsolatnak az elsődleges célja, hogy hallgatóink részt vehessenek az EPLO akadémiai programjaiban, melyek évente új témákra összpontosítanak, és különféle, a joggal, nemzetközi kapcsolatokkal, közgazdaságtannal és politikatudománnyal kapcsolatos kérdéseket járnak körbe. Ezeken a programokon túlmenően Karunk Szegeden megrendezett nemzetközi konferenciák megvalósításában is együttműködik az EPLO-val. Ezen konferenciák keretében biztosítjuk, hogy hallgatóink, az ÁJTK és más egyetemi karok munkatársai szakterületük aktuális kérdéseit vitathassák meg szakértőinkkel.
Az elmúlt hat év során összességében harminchét hallgató részesült mintegy 14,5 millió forint ösztöndíj támogatásban. Egészen 2023-ig az Igazságügyi Minisztérium volt a projekt elsődleges támogatója. Azóta a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet (NRTI) vette át ezt a szerepet. Ezek a támogatások teszik lehetővé hallgatóink számára, hogy részt vegyenek az EPLO akadémiai programjaiban, hogy oktatóink előadóként szerepelhessenek a Görögországban szervezett EPLO konferenciákon, és hogy Szegeden magunk is konferenciákat szervezzünk.
Szegeden szervezett nemzetközi konferenciák
Az első EPLO-NRTI együttműködésben megvalósult konferencia 2018-ban „Demokrácia és jog az európai integrációban” címmel került megrendezésre. Ezt követte a „Gazdaság, jog és szuverenitás az EU-ban” című 2019-ben. 2020-ban a pandémia miatt online konferenciát szerveztünk „A Nyugat-Balkán csatlakozása az Európai Unióhoz” címmel. A legutóbbi konferenciát 2023-ban rendeztük meg, mely Európa-szerte az egyik legélénkebb szakmai vitát kiváltó témára fókuszált: a mesterséges intelligencia és a digitalizáció jelentette kihívások.
Hallgatók részvétele akadémiai programokban
Ezek a programok lehetővé teszik hallgatóink számára akadémiai eredményeik bemutatását, miközben további előnyöket is kínálnak, például a kapcsolatépítés területén. Az Európai Közjogi Akadémia keretében két hallgatónk nyerte el a rangos „Ortega Thesis Prize” nevű díjat. Egyikük megismerkedett egy olyan hálózattal, amely Ph.D disszertációjának egyik fontos fejezete megírásában volt segítségére. Számos egyéb hasonló példa bizonyítja annak hasznosságát, hogy hallgatóink be tudnak kapcsolódni az EPLO programjaiba.
A kar részvétele az EPLO eseményein és akadémiai munkájában
Az együttműködés másik célja, hogy karunk akadémiai képviselete az EPLO eseményein magasabb szintet érjen el, például az Európai Közjogi Szervezet éves közgyűlésén való részvétel révén. Ez a magas szintű szakértői találkozó minden évben egy adott témára fókuszálva kerül megrendezésre, s lehetőséget biztosít a kutatói közösség és a szakértők találkozására, folyamatban lévő munkájuk és elképzeléseik ismertetésére. A 2024-es EGPL (European Group of Public Law) találkozót szeptember 13-14-én rendezték „Változó Európa egy változó világban” címmel a Legrena, Sounion helyszínű EPLO központban. Karunk munkatársai, Dr. Szalai Anikó, Dr. Gizem Gültekin-Várkonyi és Dr. Tribl Norbert részt vettek az eseményen és előadást tartottak. Dr. Szalai Anikó tartotta a találkozó egyik felvezető előadását „Napjaink fegyveres konfliktusai és azok hatása a nemzetközi közjogra” címmel. Ennek során elemezte a jelenleg zajló fegyveres konfliktusok nemzetközi közjogra kifejtett hatását, felölelve a nemzetközi humanitárius jog, a nemzetközi büntetőjog, a szerződések joga és az állami felelősség szempontjait is. Előadásában a felmerülő kérdések megoldására a jogi adaptációt, a nemzetközi bíróságoknak a jog folyamatos értelmezése és fejlesztése terén kifejtett szerepét emelte ki. A találkozón Dr. Szalai Anikó, Dr. Gültekin-Várkonyi Gizem és Dr. Tribl Norbert által „MI szuverenitás és jogállamiság” címmel szervezett workshop fókuszába a mesterséges intelligencia rendszerek által a demokráciára és az emberi jogokra gyakorolt kihívások kerültek, kiemelve az állami felelősség kérdését a demokratikus környezet és a magánélethez való jog biztosítása vonatkozásában.Az EPLO tagjaként Dr. Szalai Anikó részt vett az EPLO 35. igazgatósági ülésén karunk képviseletében, melyet közvetlenül a 2024-es közgyűlés előtt tartottak meg. Az igazgatósági tagságán túlmenően kollegánkat az Európai Közjogi Akadémia igazgatójává választották 2023-ban. Vezetése alatt két sikeres ülés valósult meg az Akadémia keretében, megnövekedett résztvevői létszámmal és kiemelkedő szakértők előadásaival. 2024 márciusában Szalai Anikó meghívást kapott három római egyetemre (Sapienza Università di Roma, LUISS és Roma Tre) hogy a hallgatóknak előadásokat tartson és workshopokat vezessen a klímaváltozáshoz, a kapcsolódó emberi jogi kérdésekhez, a jövő generációk jogaihoz köthető nemzetközi peres ügyekről. A nagyszerű akadémiai tapasztalatszerzésen kívül ezek az események a Szegedi Tudományegyetem és az Európai Közjogi Szervezet népszerűsítésére is kiváló lehetőséget nyújtottak.
Várakozással tekintünk a 2025-ös együttműködésre, amely már januárban kezdetét veszi, amikor is Szalai Anikó ellátogat a portugáliai Cascais-ban található EPLO központba, és egy emberi jogi témájú előadást tart az EPLO Globális jogállamiság Master programja keretében. Az NRTI továbbra is szeretne a hallgatók számára adminisztratív, pénzügyi és akadémiai támogatást nyújtani, hogy még többen részt vehessenek az EPLO programjaiban, miközben folytatni kívánjuk a konferenciák szervezését, és munkatársainknak az EPLO eseményeken való részvételét is biztosítani kívánjuk.