A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén is meghirdette országos jogesetmegoldó versenyét, a KPMG Jövőépítők Programot. A verseny első fordulója során egy polgári jogi és munkajogi vetületű jogesetet kellett a csapatoknak megoldaniuk. A beküldött megoldások alapján a 37 nevezett csapat közül a legjobb 6 jutott tovább a döntőbe, amely között két szegedi csapat is szerepelt.
A döntőre 2024. november 21-én került sor a KPMG budapesti székhelyén. A csapatoknak egy részvénytársaság működésével kapcsolatos, több jogterületet érintő komplex feladatot kellett megoldaniuk, majd a válaszaikat az iroda gyakorló jogászai előtt 15 percben bemutatni. Ezt követően pedig a zsűri és a hallgatóság által a jogesethez kapcsolódóan feltett kérdésekre kellett választ adni.
Az eredményhirdetés során kiderült, hogy idén is kimagasló volt a szegedi csapatok teljesítménye:
Második helyezést ért el a "Jogoskodók" nevű csapat, amelynek tagjai, Kovács Emma, Sztrein Virág Brigitta és Biró Roland harmadéves joghallgatók. Felkészülésüket dr. Barzó Lilla gyakornok segítette.
Harmadik helyezést ért el a „Nehéz (Jog)esetek” nevű csapat, amelynek tagjai Horváth Csaba, Kolozsvári Ádám István, Kovács Dániel. Felkészítésüket: dr. Farkas Csaba egyetemi docens segítette.