Bezár

Hírarchívum

Honlap_boritokep_

CTI-s Alumni sikerek a Mailáth György Tudományos Pályázaton

CTI-s Alumni sikerek a Mailáth György Tudományos Pályázaton

2024. november 27.
1 perc

2024. november 18-án került sor a 2023. évi Mailáth György Tudományos Pályázat díjazottjainak szimpóziumára Budapesten az Igazságügyi Akadémia szervezésében. Az ünnepélyes esemény keretében nemcsak az oklevelek átadására került sor, hanem a pályázók ismertethették kutatási eredményeiket is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


Kiemelkedő teljesítményt nyújtott dr. Melis Zsuzsanna, aki első helyezést ért el a pályázaton. Jelenleg a Kecskeméti Törvényszék bírósági fogalmazójaként dolgozik, kutatásában pedig a jogegységi panaszeljárás intézményének gyakorlatát és jogegységesítő hatásának kérdéseit vizsgálta. Munkájában aktívan közreműködött dr. Telegdy Gergely, karunk mesteroktatója, aki szintén hozzájárult a kiemelkedő eredményhez.

A harmadik helyezést dr. Horváth Viktor, a Civilisztikai Tudományok Intézetének PhD-hallgatója érte el. Pályamunkája az építményi jog bevezetésének és a kapcsolódó konkurens tényállások vitatott kérdéseit tárgyalta. Kutatását dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta Dékán asszony szakmai irányítása mellett készítette.

Külön figyelmet érdemel, hogy a bíráló bizottság elnöki tisztét Dr. Orosz Árpád, a Kúria kollégiumvezetője töltötte be, aki 2024 szeptemberétől karunk oktatójaként is tevékenykedik.

Büszkék vagyunk végzett hallgatóink és felkészítő oktatóink sikereire, és ezúton is szívből gratulálunk nekik!


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek