Szegedért Emlékéremben részesült Prof. Dr. Karsai Krisztina

– Színes, lendületes - azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez az első benyomása az embereknek Önről, amikor meglátják. Honnan ered mindez?

– Édesapám mérnök volt, ám tinédzser koromban sajnos betegség következtében elhalálozott. Édesanyám gyógyszerész, ő még ma is jó egészségnek örvend. Egyikük sem volt az a fajta, aki kitűnt volna radikális nézeteivel vagy épp életvitelével a maga megszokott kis közegéből. Hozzá kell tennem, hogy erre nem is volt túl sok lehetőség, hiszen a szocializmusban voltak fiatalok és fiatal felnőttkorúak. Édesanyám azt szokta mondani, hogy az édesapámtól örököltem a lendületet és a kreativitást, no meg a kíváncsiságot. Azt pedig biztosan tudom, hogy a munkaszeretetet és persze a munkabírást viszont édesanyámtól.

– Van, hogy elfárad?

– Ritkán.

– Ez a hivatásszeretetéből adódik?

– Minden bizonnyal igen, ugyanis tényleg nagyon szeretem azt, amit csinálok. Nem is igazán tekintek rá munkaként. Alighanem mindebben az is közrejátszik, hogy nagyon színes az a feladatsor, amit nap, mint nap végzek, ezáltal pedig soha sem unatkozom. Tudom és hiszek is abban, hogy minden egyes nap valami új kihívás elé állít, és egyúttal új örömöket is tartogat.

 Prof. Dr. Karsai Krisztina tanítani szeret a legjobban.

– A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktat, kutat, ugyanitt a Bűnügyi Tudományok Intézetét vezeti, több bizottság tagja, emellett pedig tiszteletbeli konzuli feladatait is ellátja. Mit szeret ezek közül a legjobban?

– Tanítani szeretek a legjobban. Amikor felállok a katedrára, akkor mindig az jut eszembe, hogy lehetőségem van a jövő generációját formálni, rajtuk keresztül pedig egyúttal a világot is egy kicsit jobbá tenni.

– Ha jól tudom, mindig igyekszik az éppen aktuális generáció nyelvén tanítani, a hozzájuk mért platformokon átadni a tudást. Ilyen például a TikTok.

– Igen, igyekszek hatékony és érdekes lenni. Ehhez kapcsolódva a COVID19 előtt néhány évvel álmodtam meg egy kurzust, amelyet szabadon választhatóként hirdettem meg és kifejezetten nem jogász hallgatóknak szólt, annak ellenére, hogy a büntető igazságszolgáltatás kérdéseivel foglalkozott. Már akkor is az volt ezzel a célom, hogy betekintést adjak az egyébként nem ezt tanuló fiatal felnőtteknek az igazságszolgáltatás és persze a büntetőjog világába. Egy kicsi büntetőjog senkinek sem árt. Aztán magam is meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a kurzus az első pillanattól kezdve nagyon népszerű és „teltházzal” fut. Minden bizonnyal a címe és rövid leírása volt az, ami betalált a hallgatóknál, hiszen azt igyekezett röviden boncolgatni, hogy mit is nevezünk bűnnek, hogyan néz ki egy nyomozás, miként zajlik egy büntetőeljárás Magyarországon, milyen jogai vannak a bűncselekmény elkövetőjének és így tovább. Később, amikor már túl voltunk jónéhány féléven, elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért tesznek fel a hallgatók a meglévő témák kapcsán olyan kérdéseket, amelyekre a válasz valahol evidens kellene, hogy legyen, majd rájöttem, hogy hát azért, mert ha nincs erre irányuló oktatás, az információt az emberek a sajtó, egy-egy film, sorozat megnézése vagy könyv elolvasását követően szerzik meg és esetleg jegyzik meg, miközben ezek nagyon sokszor olyan dolgokat rögzítenek, amelyek nem fedik a valóságot - vagy legalábbis nagyon felszínesen és félreérthető módon mutatják azt be. Így jöttek létre a mítosztörő szekciói a kurzusnak. Ezt követően lehetőségem nyílt ugyanezt a kurzust az online térben is létrehozni, kibővített formában a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrumnak, amelyet az Óbudai Egyetemen működtet magyarországi és határon túli magyar oktatási intézmények számára. Ide készítettem először olyan videós tartalmakat, amelyek ma már a TikTokon is láthatók. Nagyon jók voltak a hallgatói visszajelzések, ezért az első adandó alkalomnál, amikor a látószögembe került egy pályázat, amelyet kifejezetten tudományos ismeretterjesztés céljából írtak ki (NKFIH Mecenatúra) megpályáztam. Miután sikeresen elnyertem, bekapcsoltam a projektbe Dr. Márki Dávidot is, az SZTE ÁJTK oktatóját, akinek a PhD-dolgozata kapcsolódott az igazságszolgáltatáshoz való kérdések mellett azok nyilvánosságban való lecsapódáshoz is. Az első platform, amit megcéloztam az a Youtube volt, ám a médiaszakértő kollégák azt javasolták, hogy a TikTok-ra készítsünk inkább tartalmakat. Már az első videó megmutatta, hogy nekik volt igazuk, ez a témakör a TikTok-on állja majd meg a helyét. Ennek ellenére párhuzamosan a Youtube-ra is feltöltjük az anyagokat, egyfajta lenyomatként. Az indulás óta végeztünk egy komolyabb sajtóelemzést és tanulmányoztunk több kérdőívre épült kutatást is, melyeknek eredményei azt bizonyítják, hogy az emberek tényleg nagyon keveset ismernek bűnügyi tudományokról, és a büntetőügyek kapcsán is rengeteg tévhit kering az emberek között.

– Mi lehet ennek a legfőbb oka?

– Erre nagyon összetett a válasz, röviden talán azt tudnám mondani, hogy mindennek az oka az, hogy ahonnan szerezzük az infókat, tehát a sajtó, a szépirodalom, a popkulturális alkotások, így a filmek és a sorozatok nagyban torzítják a valóságot. Bizonyos fokig ez érthető is, hiszen, ha a cél a szórakoztatás, akkor a valóság teljes leképezése akár unalmas is lehetne, azaz inkább nagyvonalúan bánnak az alkotók a jogi szabályok bemutatásával. De az is biztos, hogy az általános és középiskolákban is szükség volna egyfajta alapképzésre ezen a területen. Persze joggal teszi fel a kérdést ennek hallatán bárki, hogy ugyan mi szükség lehet erre, amire a válasz az, hogy az emberek döntő többségének élete során szerencsére semmi szüksége nincs rá, ám abban a percben, amikor valaki érdekelté válik, például azért, mert valami félresiklik és belesodródik egy büntetőügybe, tehetetlen leszn közben. Szóval az lenne a jó, ha pontosan ismernék, hogy mi, mivel jár, minek, milyen következményei lehetnek.

 A szegedi Jogi Kar oktatója jelen van a TikTokon.

– Számtalan elismerésben, kitüntetésesben részesült az elmúlt években, nemrégiben bejelentették, hogy májusban Szegedért Emlékéremmel jutalmazzák. Hogyan fogadta a hírt?

– Először el sem akartam hinni: az egyik barátom értesített róla üzenetben, én pedig azt hittem, hogy a.) viccel vagy b.) valamit félreértett. Mire felhívtam, addigra viszont már kinn volt az önkormányzat honlapján is a hír, és tulajdonképpen akkor vált számomra hihetővé mindez. Nagyon megtisztelő, hogy a városvezetés érdemesnek tartja a munkámat és a személyemet arra, hogy kitüntessék.

– Mivel foglalkozik szabadidejében? Akad egyáltalán?

– Hogyne, muszáj, hogy akadjon magamra időm! Olvasok, filmet nézek (elsősorban sci-fit és fantasyt) és sportolok, azon belül is futok és kick boxolok. Emellett egy ideje kínaiul tanulok, rendkívül nehéz, de nagyon inspiráló. Ezen felül tagja vagyok a Csongrád-Csanád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Független Békéltető Testületnek, ahol fogyasztóvédelmi kérdésekben békéltetünk, ez egy másfajta kihívás, ez a szakmai hobbim. És persze klubvezetője vagyok a korábban Szegedi Kártyaklub Egyesület néven futó, ma a sokatmondó Licit Akadémia nevű kártyaklubnak, amely 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy játéklehetőséget és tanulási lehetőséget teremtsen a hasonló érdeklődésű kártyabarátoknak. A klubban én szoktam foglalkozni az újoncokkal, szóval meg lehet tanulni a tarokk nevű „nemzeti” kártyajátékot is a Licit Akadémián. Ezen kívül nem tagadom, hogy szívesen utazom, szerencsére a hivatásom ezt gyakran meg is követeli, engedi.

 Prof. Dr. Karsai Krisztina tarokkot is oktat.

– Zárásként: ütközött-e nőként, pozícióból, elismerésből adódóan olyan nehézségbe, konfliktusba, amely során tudta, hogy mindez csak azért van, mert ön nő?

– A válaszom az, hogy nem, de ez nem azt jelenti, hogy ezen a kérdésen nem szoktam gondolkodni. Arra jutottam, hogy valószínűleg igen, ütköztem, csak – hangozzék akár nagyon furcsán – nem vettem észre, s inkább más, érdemi oknak tulajdonítottam az esetleges kudarcomat. A nőként elszenvedett hátrányt inkább mások vették észre helyettem. A környezetem elmondása szerint túl nagyvonalú vagyok, vagy ha úgy tetszik, az ingerküszöböm elég magas, esetleg naivitásnak is lehetne ezt nevezni, és talán ennek is köszönhető mindez. Azt hiszem, van benne valami… viszont azt nagyon nehezen viselem, ha a körülöttem valaki olyan magatartást tanúsít, amely másokat érintően esetleg szexista, vagy méltóságot sértő. Szóval rajtam kívüli célszemélyt, azaz mást érintően már akkor is észreveszem az ilyesmit, ha az csak „nyomokban” van jelen és azonnal szóvá is teszem.

Pósa Tamara

Fotó: Kovács-Jerney Ádám