Bezár

2021

1170x430

II. Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny középiskolai tanulóknak

II. Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny középiskolai tanulóknak

2021. október 05.
4 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara immáron másodszor hirdeti meg a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt középiskolai tanulók számára.

A rövid pályamunkából, az írásbeli közjogtörténeti alapismereti tesztből és a Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló szóbeli előadásból álló versenyre 2021. december 10-ig várjuk a 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését a pályamunka megküldésével. A 2021/2022. tanévben ünnepli a Szegedi Tudományegyetem Szegedre költözésének centenáriumát, amely a központi témáját nyújtja az idei versenynek.


A Karunk egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny célja a középiskolai diákok írásbeli és prezentációs készségeinek fejlesztése, valamint érdeklődésük felkeltése a közügyek és a köztörténet jogi vetületei iránt. A rendezvény egyedülálló lehetőséget nyújt a jelentkezők számára, hogy már az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt elmélyíthessék jogtörténeti ismereteiket és szélesíthessék jogi gondolkodásuk látókörét.


A tanulmányi versenyre 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várjuk az ország valamennyi középiskolájából. A 2022. január 7-én megrendezésre kerülő versenyen legalább 5, legfeljebb 12 csapat vehet majd részt. A csapatok kiválasztása az előzetesen megküldendő írásbeli pályamunkák alapján történik.


A versenyre a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának 2022. január 6-ai Kari Nyílt Napjával összhangban kerül sor. Ennek megfelelően a Nyílt Nap és a verseny résztvevői számára január 6-án különböző szabadidős programokat és igény esetén szállást biztosítunk.


Nyeremények:

I. helyezett csapat : 180.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány (elektronikai, könyv- vagy Árkád-utalvány) formájában.

(Továbbá az első helyezett csapat tagjai közül azok, akik a felsőfokú tanulmányaikat a 2022/23. vagy a 2023/24. tanév őszi félévében az SZTE ÁJTK bármely szakán, nappali tagozatos hallgatóiként kezdik meg, további egyszeri, egyösszegű 100.000 forintos ösztöndíjban részesülnek).


II. helyezett csapat : 120.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány (elektronikai, könyv- vagy Árkád-utalvány) formájában.


III. helyezett csapat : 90.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány (elektronikai, könyv- vagy Árkád-utalvány) formájában.


A jelentkezési határidő: 2021. december 10.


A jelentkezési lap itt, a részletes versenyfelhívás itt érhető el.

Az adatkezelési tájékoztató az alábbi linken érhető el.


Útmutató a pályamunka elkészítéséhez:

A versenyre való jelentkezése feltétele a rövid pályamunkák megküldése a jelentkezési lap mellett. A pályamunka témája az alábbiakból választható ki, amely témakiírások a Szegedi Tudományegyetem történetéhez kapcsolódnak. A témakiírásokon belül a csapatok teljes szabadságot élveznek a pályamunka témájának kiválasztása során.

 

A pályamunka terjedelme: max. 20 000 leütés (fél ív) szövegdobozokkal, lábjegyzetekkel és végjegyzetekkel együtt.

 

A formai követelmények és a címlap minta az alábbiakban érhető el.

 

A megküldött pályamunkákat a bírálók az alábbi szempontok szerint értékelik. Tizenkettőnél több csapat jelentkezése esetén az így kialakuló rangsor határozza meg a résztvevő csapatok körét. A kapott pontszámokat a csapatok „magukkal viszik” a köztörténeti tesztből és a prezentáció bemutatásából álló jelenléti fordulóra.

 

A pályamunkák és a prezentációk elkészítéséhez igény esetén a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara mentori támogatást biztosít. Ennek keretében 2021. október 13-án az Önök által a jelentkezést követően választott időpontban kutatásmódszertani és a tudományos írásba bevezető tájékoztató előadást is szervezünk, amelyre a kapcsolattartáshoz megadott e-mail címen várjuk jelentkezésüket. Az előadásról felvétel is készül, így az utólagos jelentkezés esetén ezt tesszük elérhetővé az Önök számára.


Útmutató a Pecha Kucha feladattípus prezentációjának elkészítéséhez:

A Pecha Kucha prezentációk elkészítéséhez szíveskedjenek az alábbi sablont használni. A diasornál a 30 másodperces diánkénti időzítés be van állítva. ha azonban jelentősebb korrekciókat (időzítések, áttűnések) hajtanak végre, akkor ellenőrizzék, hogy megmaradtak-e a beállítások.

 

A diavetítés fül alatt az ídőzítéspróbára kattintva lehet beállítani a 30 másodperces léptetéseket, amelyet minden diánál külön kell megtenni. A felugró Rögzítés ablakban a diamegjelenítési időhöz kell egységesen beírni a 0:00:30-at, majd entert nyomni. Az összes dia időzítése után pedig az összesített időintervallumot jóváhagyni, aminek 10 percnek kell lennie.

 

Kapcsolattartó: Dr. Pétervári Máté (adjunktus)


E-mail cím: both.ajtk@szte.hu

 

Bízunk benne, hogy felhívásunk felkeltette érdeklődését, s versenyzőként köszönthetem Karunkon!

 

Prof. Dr. Görög Márta, dékán
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek