Bezár

2021

SZTE-ÁJTK 2021. november

1170x430

2021. november 26.
1 perc

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete a 2021/2022-es tanév őszi félévétől indította el a Nemzetközi Tanulmányok MA szakon a Kína specializációt, amelyre 2022 tavaszán lehet először jelentkezni.

Dr._Szalai_Aniko_1_of_1

2021. november 25.
4 perc

Sokszor felvetődik bennünk, hogy a multinacionális vállalatok, mint például a Facebook, az emberi jogokat vajon fontosnak tartják-e? Milyen előírásokat kell betartaniuk a gazdasági társaságoknak, hogy védjék az alapvető jogokat, hogy minden ember megérdemelje a megfelelő bánásmódot? Dr. Szalai Anikóval, a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Nemzetközi Jogi és Európa-jogi tanszékének egyetemi docensével, a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének vezetőjével beszélgettünk

1170x430

2021. november 24.
3 perc

A nyomozás tudományát segíti az a különleges kriminalisztikai oktató kabinet, amelyet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és a Csongrád-Csanád megyei rendőrök számára alakított ki az SZTE és a rendőrség, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Moszkvai körúti objektumában. Az elméleti tudás gyakorlatba való átültetését segítő helyiséget 2021. november 24-én, ünnepélyes keretek között adták át.

1170x430

2021. november 13.
5 perc

Ünnepi Szenátusülés zárta 2021. november 13-án a Szegedi Tudományegyetem Napját. Az ünnepségen a hagyományokat követve a felsőoktatási intézmény munkáját támogató jeles személyiségeknek Doctor Honoris Causa címet, továbbá rangos egyetemi díjakat és elismerő okleveleket adományozott az universitas vezető testülete. A kitüntetettek sorát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának kutatói és oktatói is erősítették.

koszoruzas_nyito_Rajztabla_1

2021. november 12.
3 perc

Az SZTE centenáriumi tanéve Egyetem Napja ünnepség-sorozata 2021. november 12-én Prof. Dr. Menyhárt Gáspár síremléke megkoszorúzásával folytatódott. Az első szegedi rektor, az SZTE egykori jogi kari dékán és professzor munkásságát Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem ÁJTK dékánja méltatta.

2021. november 09.
4 perc

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

2021. november 09.
2 perc

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium projektjének keretében „A mesterséges intelligencia és a jog” címmel több hónapos, különböző jogágakat és tudományterületeket megmozgató programsorozatot tart. A sorozat célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia (MI) és a jog kapcsolatát érintő szakmai és tudományos diskurzust, valamint az ismeretterjesztést mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren.

2021. november 04.
2 perc

Hagyományőrző jelleggel a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE) Országos Közigazgatási Eljárási Jogi Jogesetmegoldó Versenyt hirdet az idei évben is!

1170x430

2021. november 03.
1 perc

SZTE ÁJTK NRTI – Europe Direct Szeged – EPLO online workshop - 2021. november 18.

2021. október 29.
2 perc

Idén tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat, amelynek fővédnöke, az elmúlt évek hagyományait követve Áder János köztársasági elnök, védnöke pedig Varga Judit miniszter asszony. A 2021. november 3-30. között megrendezésre kerülő eseménysorozat mottója a „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek