2023. szeptember 11-én második alkalommal rendezett eskütételt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a frissen felvett hallgatók számára.
Az eskütétel, melynek célja, hogy az elsőéves hallgatók maradandó élménnyel indítsák egyetemi éveiket, ezzel megerősítve a Kari közösség összetartozását és tovább gazdagítva a Kari életet, egy hagyományteremtő rendezvénynek minősül, hiszen a Kar 2022-ben szervezte meg először Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta dékán asszony kezdeményezésére. Az ünnepélyes eskütételen a hallgatók a jogi kar oktatói közössége előtt tették le esküjüket, melyben hitet tettek, hogy egyetemi polgárhoz méltó módon, mindent megtesznek az Egyetem és annak Állam- és Jogtudományi Kara jó hírének, kiválóságának megőrzése és továbbvitele érdekében, valamint, hogy a neves elődök által nemzedékeken át kiérlelt szakmai és etikai elveket elfogadják és követni fogják. Az eskü letételét követően Dékán Asszony kézfogasával szimbolikusan is a jogi kar polgáraivá fogadta a 2022/23-as tanévre felvételt nyert hallgatókat, majd a Kar valamennyi szakját képviselő első évfolyamos hallgatói delegáció az évfolyam díszszalagját kitűzte az ÁJTK zászlajára.
A rendezvényen vehette át Miniszteri Elismerő Oklevelét Dr. Farkas-Csamangó Erika adjunktus asszony a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett eredményes kutatói és elhivatott oktatói, valamint összehasonlító jogi módszereken nyugvó jogi elemző szakmai munkájáért. Továbbá Oktatói Szolgálati Emlékérmét vehette át Dr. Révész Béla, a Politológia Tanszék címzetes egyetemi tanára, az állam- és jogelmélet, a politikai pszichológia, a politikai gondolkodás története és vizsgálata területén kifejtett több évtizedes oktatói, kutatói, szerzői és szervezői tevékenységének, nagyfokú szakmai precizitásának, a hallgatók szakmai-tudományos vezetésének, mentorálásának, illetve az oktatói pálya iránti elkötelezettségének elismeréséül.
Kaszap Luca, elsőéves hallgató, Both Ödön ösztöndíjban részesült, hiszen 2022-ben és 2023-ban is csapatával első helyezést ért el a versenyen. Ancsa-Molnár Virág, szintén elsőéves hallgató, 2022-ben csapatával második helyezést ért el a versenyen, így emléklapban részesült. Oklevelüket a hallgatók Dékán Asszonytól és Dr. Pétervári Máté adjunktus úrtól, tehetséggondozásért felelős referenstől vehették át.
Az eskütételen mutatkozott be és zenélt először a Kar Kamarazenekara, akik dékáni kezdeményezésre alakultak a tavalyi Ünnepi tanévben.
Szöveg: Gábor Richárd
Fotó: Gábor Richárd