A Szegedi Tudományegyetem személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szak hallgatónak kiemelten fontos, hogy a tanulmányaink során szerzett elméleti ismeretek gyakorlati tapasztalatokkal is kiegészüljenek.
Karunkra látogatott a 2025. március 31-én Christiana Markert asszony, a Német Nagykövetség első beosztottja, melynek keretén belül főépületünk aulájában a résztvevők egy kötetlen beszélgetésben vehettek részt, melyet Dr. habil. Szalai Anikó intézetvezető moderált. Érintett témák voltak többek között a diplomáciai kapcsolatok, szerepkörök és az ezzel járó felelősség.
A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda álláshiredetése az alábbi linkről letölthető.
A Coach School Budapesti és a Szegedi Tudományegyetem Business Coach hallgatói közösen kínálnak lehetőséget egy gyakorlati coaching programon keresztül.
A 37. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában 271 pályamunkát mutattak be, amelyek közül 38 képviselte Karunkat.
A Szegedi Tudományegyetemen 2025. május 8-án 14:00 órakor ismételten megrendezésre kerül a nagy hagyományokkal rendelkező, Prezilimpia elnevezésű verseny.
Karunk egyetlen versenyzőt delegálhat az országos döntőre, így 2025. április 24-én kari válogatóversenyt rendezünk.
Ha felkeltette az érdeklődésed az idei téma és a prezentációkészítés mestere vagy, akkor ne habozz jelentkezni a petervari.mate@juris.u-szeged.hu e-mail címen!
Jelentkezési határidő: 2025. április 15.
A Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kara nemzetközi online konferenciát hirdet 2025. június 3-4. között, amelynek célja a résztvevők közötti eszmecsere a digitalizáció térnyerésének apropóján.
Az AURUM Alapítvány Posztgraduális Ösztöndíjprogramot hirdet nemzetközileg is kiemelkedő LL.M és azzal egyenértékű fokozatok megszerzésére irányuló, 2025 őszén kezdődő tanulmányok támogatása céljából.
Az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási Igazgatósága 2025. május 6. napjára konferenciát szervez „Mesterséges intelligencia a parlamentek szolgálatában” címmel.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság , az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete és Havas Judit PhD társ-elnök, egyetemi oktató közösen szervezi meg hagyományteremtő jelleggel az Ötágú síp Kárpát-medencei versmondó és esszéíró versenyt, amelynek célja a Kárpát-medencei magyar irodalom megismertetése.
Érdekel a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok és az ifjúsági ügyek? Szeretnéd képviselni a magyar fiatalok hangját az ENSZ-ben? Itt a lehetőség, hogy Te legyél a következő ENSZ Ifjúsági Küldött!
A Fulbright Program az Amerikai Egyesült Államok és a világ 160 országa között működő oktatói, kutatói és tanulmányi ösztöndíjakat kínáló tudományos és kulturális csereprogram, mely számos ösztöndíjat kínál hallgatóknak és oktatóknak egyaránt.
A Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság idén tavasszal ismételten nyílt napot szervez április 8-án, kedden nappali tagozatos joghallgatók, valamint a közbeszerzési szakterület iránt érdeklődő hallgatók számára.
Az EcoSim 2025-ben is meghirdeti a Diák Menedzsment Bajnokságot, mely során egy kereskedelmi bank vezetését vehetik át a versenyzők. A verseny célja a betétgyűjtés és hitelnyújtás, HR és IT infrastruktúrával, költség-, erőforrás- és pénzgazdálkodással kapcsolatos döntések optimalizálásának szimulációja.
Jelentkezési határidő: 2025. március 21.
A Magyar Diplomáciai Akadémia nyílt napot tart április 3-án a Szegedi Tudományegyetemen.
Helyszín: SZTE-ÁJTK Kari Tanácsterem (Szeged, Tisza Lajos körút 54.)
Időpont: 2025. április 3. 10:00 óra
! A rendezvény az eredeti időpontban elmarad, azonban egy későbbi időpontban megrendezésre kerül. Az új időpontról hamarosan tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Christiana Markert asszony, a Német Nagykövetség első beosztottja látogatja meg Karunkat, amelynek keretében szeretettel várunk minden érdeklődőt egy kötetlen beszélgetésre 2025. március 31-én 15:30 órakor, az Állam- és Jogtudományi Kar földszinti Aulájában.
A Békés Vármegyei Kormányhivatal a Damján Közigazgatási Hallgatói Program keretében gyakornoki lehetőséget hirdet a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatói részére.
DR. KERTÉSZNÉ DR. VÁRADI SZILVIA MÁRIA egyetemi adjunktus, PhD (SZTE ÁJTK Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék, Szeged)
Részvételi szándékát szíveskedjen 2025. március 20-ig
ezen a linken jelezni.
Az értekezés címe: The integration of Vietnamese women migrants in the EU labour market – The need for a better legal framework of the EU and Vietnam
Az OTP Fáy Alapítvány - Jövőtudatosság Akadémia együttműködési partnerével, a szingapúri Nemzeti Oktatási Intézettel (National Institute of Education) karöltve számos multidiszciplináris oktatási programot kínál hallgatók és oktatók számára egyaránt.
A Nemzetközi Hajózási Szervezet (IMO) máltai székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Intézete (IMLI) a 2025/26-os tanévre tengerjogi mesterképzést hirdet jogi diplomával rendelkezők számára.
A mesterképzés nyelve: angol.
Jelentkezési határidő: 2025. március 31.
Deme Laura Anna karunk hallgatója a magyar delegáció tagjaként vett részt az Európai Unió döntéshozatali folyamatainak szimulációjában és magas színvonalon képviselte Magyarország hivatalos álláspontját. A szimulációs rendezvényen felkészültségével, diplomáciai érzékével kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
A Camp Leaders és a Resort Leaders 2025. március 4-én Karunkon tart tájékoztatót:
A MOKK és a Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete 2025. április 15-én közösen megrendezi a IV. Közjegyzői Nyílt Napot, melynek keretében a szakmában járatos és elismert kollégákkal együtt szeretnék bemutatni a pályaválasztás előtt álló joghallgatók részére a közjegyzői életpálya előnyeit, különlegességét.