Bezár

2022

kiemelt_hirek_1170x430

Doktorokat avattak és diplomát osztottak az SZTE ÁJTK-n

Doktorokat avattak és diplomát osztottak az SZTE ÁJTK-n

2022. július 23.
5 perc

2022. július 16-án doktort avattak, valamint alap- és mesterszakos diplomákat adtak át a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az eseményeknek az SZTE Tanulmányi és Információs Központ adott otthont.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2021/2022-es tanév első félévében 15 hallgató, a 2021/2022-es tanév második félévében 89 hallgató fejezte be doktori tanulmányait az SZTE ÁJTK-n.

 

A doktoravató ünnepséget a FLAUTRIO együttes előadása tette meghittebbé, akik Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házasságának nyitányát adták elő. Az együttes tagjai: Dr. Varga Laura, fuvolaművész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Szabó Sára fuvolaművész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának oktatója, és Szabó Hanna az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának hallgatója voltak.

 

Az SZTE ÁJTK végzős hallgatói egyesével kapták meg oklevelüket a dékántól, aki röviden köszöntötte a doktorokat:

 

„Önök a 100 éve Szegedre költözött Szegedi Tudományegyetem mindenkori polgárságának tagjai. Olyan jogi kari tudósok és tanárok örökösei, mint Menyhárt Gáspár, aki Kolozsvárról menekítette a jogi kart Szegedre, s lett a szegedi egyetem első rektora. Perbíró József, aki 1956-ban az Auditorium Maximumban tartott forradalmi gyűlést elnökölte. Bibó István, aki a 20. század egyik legnagyobb politikai gondolkodója volt. A jubileumi évben sokszor megemlékeztünk elődeinkről, az egyetem és a kar történetéről, amiből kiviláglik, hogy a múltjukból tanuló és a jövőt cselekedve megteremtő emberek formálják a világot. Önök következnek. Legyenek hivatásukban rendíthetetlenek, szakmaiságukban elkötelezettek, értékrendjükben következetesek, emberségükben kitartók, és teremtsenek egy olyan világot, amit büszkén hagyhatunk utódainkra. Ezt adom önöknek útravalóul! Választott szakmájukhoz sok sikert, magánéletükhöz sok boldogságot kívánok az Állam- és Jogtudományi Kar közössége nevében.”

 

Az eseményen átadták a hallgatói kiválóságot elismerő kitüntetéseket és okleveleket is. A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa többéves hallgatói, közéleti, szervezői munkájának elismeréseként dr. Mészáros Balázs részére „Discipuli pro Universitate Díj”-at adományozott. A Hallgatói Önkormányzat Testülete Szegedi Jogi Kari Közéletért Elismerő Oklevelet adományozott dr. Horváth Gergő, dr. Papos Réka Dóra és dr. Kócsó Martin részére, akik többéves kiemelkedő közéleti és közösségszervező tevékenységükkel hozzájárultak a Kar hírnevének öregbítéséhez. Ám többéves kiemelkedő közéleti és közösségszervező tevékenységének elismeréseként Szegedi Jogi Kari Közéletért Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült dr. Babinszki Vera is, aki egyben az egyetemi polgárok esélyegyenlőségéért végzett erőfeszítéseinek elismeréséért a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központjának Elismerő oklevelét is megkapta. A végzős hallgatók közül Diploma Prima-díj elismerésben részesült dr. Visnyei Violetta, aki összes letett vizsgája, valamint szakdolgozata és záróvizsga eredménye alapján a legjobbnak bizonyult.


képgaléria


>> Képgaléria <<

A rendezvényen készült képek elérhetőek regisztráció után az Alma Mater oldalán (https://uniszegedalumni.com)


DIPLOMAOSZTÓ AZ SZTE ÁJTK-N


2022. július 16-án átadták a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak (BA), Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási mesterszak (MA), Nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven) alapszak (BA), Nemzetközi tanulmányok (magyar nyelven) mesterszak (MA), Nemzetközi tanulmányok (angol nyelven) mesterszak (MA), Nemzetközi tanulmányok (francia nyelven) mesterszak (MA), Politikatudományok alapszak (BA) és a Politikatudomány mesterszakon (MA) végzett hallgatóknak okleveleiket is.

 

Elsőként Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE dékánja köszöntötte a jelenlévőket:

 

„Az előző tanévek rendhagyó évek voltak, online órákkal, képernyő előtti vizsgákkal. A feladataink teljesítését tovább nehezítette a kar történetének egyik fekete napján bekövetkezett katasztrófa: 2019 szeptemberében a vihar megfosztott bennünket kari főépületünktől. Egyik napról a másikra kellett újjászervezni több ezer ember hétköznapjait. Főépület nélkül elveszettnek érezhettük magunkat, de hontalannak nem. Ezek az idők ugyanis bebizonyították, hogy milyen ereje van a kari közösségnek, az egyetemi kohéziónak. Vállvetve dolgoztunk, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar polgársága átmeneti otthonra leljen, és vállvetve dolgozunk hogy a főépület új pompájában, és új funkcióval gazdagan nyithassa meg kapuit szeptemberben. Jöjjenek vissza ősszel, lépjenek be a „Ló fara” kapuján, hiszen az az Önök otthona is – munkájukkal/eredményeikkel hozzájárultak az újjászületéséhez. Térjenek vissza, tanuljanak nálunk újra a továbbképzéseken, szakirányú képzéseken, legyenek újra szegedi hallgatók, és egyre jobbak választott hivatásukban.„

 

A rendezvényt Josef Bodin de Boismortier: B-dúr szonátájának 1. és 2. tételével a HARMÓNIA fuvolatrió tette ünnepélyesebbé. Tagjai: Koncsol Kamilla fuvolaművész, Szabó Sára fuvolaművész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója és Szabó Hanna az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója.

 

A 2021/2022-es tanév második félévében az Állam- és Jogtudományi Kar Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alap- és mesterszakán: 54, Nemzetközi tanulmányok magyar nyelvű alap- és mesterszakán: 28, az angol nyelvű mesterszakán: 6, a francia nyelvű mesterszakán: 6, Politikatudományok alapszakán: 18 és Politikatudomány mesterszakán: 1 hallgató fejezte be tanulmányait.

 

A rendezvényen sor került a hallgatói kiválóságot elismerő kitüntetések, oklevelek átadására is.

Azok a hallgatók, akik az összes letett vizsgáik, valamint szakdolgozatuk, és záróvizsga eredményeik alapján a legjobbaknak bizonyultak Diploma Prima-díj elismerésben részesültek, amelyeket Prof. Dr. Görög Márta adott át.

 

A Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszakon a Diploma Prima-díjat Kovács Lili kapta. A Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási mesterszakon a Diploma Prima-díjat Baranyi Fanni és Kovács Dóra kapta. A Nemzetközi Tanulmányok alapszakon a Diploma Prima-díjat Székely Zsombor kapta, aki kitüntetését egy későbbi időpontban veszi át. A Nemzetközi Tanulmányok mesterszakon a Diploma Prima-díjat Szántó Arnold István kapta. A Nemzetközi tanulmányok angol nyelvű mesterszakán a Diploma Prima-díjat Brimo Widad kapta. A Nemzetközi tanulmányok francia nyelvű mesterszakán a Diploma Prima-díjat Bouraoui Salma kapja, aki kitüntetését egy későbbi időpontban veszi át. A Politikatudományok alapszakon a Diploma Prima-díjat Lázár Szabolcs István kapja.


Pósa Tamara



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek