Arcok: Dr. habil. Merkovity Norbert a politikai kommunikáció kutatója

– Hogyan fogadtad a Nívódíj Monográfia-díj elnyerését?

– Nagyon örültem neki, hiszen a díj azon új tudományos eredményeket rendszerezetten összefoglaló monográfia alkotójának adományozható, akinek a munkája - az előző nívódíj átadása óta eltelt időszakban - szakmailag kiemelkedő és, aki önálló kötetével országos vagy nemzetközi elismerést vívott ki. A díj elsősorban az SZTE Állam- és Jogtudományi Karral főállású jogviszonyban álló oktatójának adományozható, így aztán igazán jól esett, hogy Prof. Dr. Görög Márta, a Kar dékánja érdemesnek talált arra, hogy nekem ítélje a díjat - még akkor is, ha ez inkább a munkámnak és annak szól, amit letettem az elmúlt években az asztalra.

– A „Figyelem alapú politika a közösségi média korában” című könyved már a második olyan magyar nyelven írott könyv, amely a politikai kommunikációt dolgozza fel és gyakorlatilag ez volt az, ami miatt az említett díjat neked ítélték oda.

– Igen, ez így van. Én úgy gondolom, ha egyszer valaki időt szán arra, hogy könyvet ír, annak meg kell próbálnia kellően komplexen összeraknia azt, tehát bele kell sűrítenie minden olyan plusz információt, - úgy, hogy az közben fogyasztható legyen - amelytől az az iromány több lesz, mint egy tudományos folyóiratban megjelent publikáció. Megpróbáltam a társadalomtudományok minden szegletébe egy kicsit bevilágítani és megmutatni belőle valami olyat, amiről azt gondolom, hogy fontos, érdekes, és valami pluszt ad. Megtisztelő, hogy ezt a szakma értékeli.

– Ugorjunk vissza egy pillanatra az időben: mikor és miért kezdtél el politikával, politikai kommunikációval foglalkozni?

– Miután befejeztem a tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kommunikáció és médiatudomány szakon, a doktori címet ezt követően az Állam- és Jogtudományi Karon szereztem meg, és, akkor már egyértelmű volt, hogy politikai kommunikációval szeretnék foglalkozni. És míg a legtöbben azt gondolják, hogy a politikai kommunikáció nem lényeges eleme a politikának, vagy ha mégis, akkor csak azért, hogy ferdítsen a valóságon, addig mi, akik ezzel foglalkozunk, éppen azt tartjuk izgalmasnak, hogy melyik politikus, milyen startégiával, milyen csatornákon keresztül és, hogyan osztja meg a gondolatait és, hogy milyen eredményeket ér el vele. A legintenzívebb időszakok természetesen a kampányidőszakok. Ebből az időszakból születnek a legérdekesebb kutatások, publikációk. Egy ilyen időszakban, 2016 és 2017 között született meg az én könyvem is, méghozzá azon apropó kapcsán, hogy megpróbáltam megérteni a Trump jelenséget.

– Ha valaki ma politikai kommunikációval foglalkozik, - így vagy úgy -, azt félő, hogy beskatulyázzák, nem?

– Lehet, hogy igen, de a skatulyákkal nem kell foglalkozni. Ha az embert valami olyasmi érdekli, amit mások éppen ezek a képzeletbeli skatulyák miatt nem értenek, vagy fogadnak el akkor azzal még nagy meglepetéseket is lehet okozni…

– Nemcsak oktatsz és írsz, hanem kutatsz is – általában politikával, kommunikációval és közösségi médiával kapcsolatban. Hogyan indulsz neki egy-egy téma feltárásának?

– A téma adja mindennek az alapját, az határozza meg, hogy az információkat, honnan, és milyen formában lehet begyűjteni. Ez persze nagyon sok időt vesz igénybe, de a kíváncsiság mindig segít leküzdeni az akadályokat. Könyvtárak, könyvek, na meg persze az internet, a tanulmányutak, az ott eltöltött idő az, ami segít feltárni az adott témát. Nagyjából én is ezt a sorrendet követem.

– Mennyire könnyű, vagy épp nehéz ma átadni a fiataloknak ezt a bizonyos tudást?

– Azt azért el kell ismerni, hogy mi ma oktatóként mobiltelefonokkal versenyzünk. De, ha sikerül megértenünk a hallgatókat, ha sikerül kiderítenünk azt, hogy ők tulajdonképpen mit is várnak az adott képzéstől, hogy melyek azok a területek, amelyekben el szeretnének mélyülni, és ehhez mérten építjük fel a tananyagot, amit, ha elő tudunk úgy adni, hogy az érdekesebb, mint a mobiltelefon, akkor gyakorlatilag nyert ügyünk van. Ehhez azonban sokszor, sok esetben videókra, mémekre, színes-szagos rövid kis anyagokra van szükség, és arra, hogy nekik is hasonlóképp el kelljen tudni adniuk magukat három percben egy-egy prezentáció során - a politikai kommunikációnak pedig mindnyájan tudjuk, hogy a legnagyobb titka ez.

– Milyennek tartod a mai magyar politikai kommunikációt?

– A politikai kommunikációnak mindig három szereplője van, nincs ez másként Magyarországon sem. Ezek a politikai rendszer, a média rendszer és az állampolgárok. A mai magyar médiarendszer erősen kolonizált a politikai rendszer által. Ez fakadhat abból is, hogy ez a médiarendszer nem tudott úgy megkövesedni, mint, ahogyan megkövesedett egykoron északon vagy nyugaton. Sőt, a rendszerváltás után egyenesen egy médiaháborúba csöppentünk bele, amin némiképp csak az 1996-os médiatörvény, később pedig az EU-hoz való csatlakozás javított. Ebből adódóan a politikusok kommunikációja egyoldalúvá vált, ahogyan a médiacsoportoké is. Ez pedig nem segíti az állampolgárok médiatudatosságát, sem pedig azt, hogy a politikai tartalmakat megértsék. Így az állampolgári politikai vitakultúra sem tud/tudott kialakulni, mivel táborok vannak, és ezeknek a táboroknak a tagjai nem hajlandóak egymás véleményét, meglátásait meghallgatni, megérteni és elfogadni.

– Zárásképp: mivel foglalkozol szívesen szabadidődben?

– Szabadidőm kevés van ugyan, de, ha mégis akad, akkor természetesen a feleségemmel és a gyermekemmel töltöm. Emellett szeretek a ház körül tevékenykedni, illetve főzni. Hétvégente általában az enyém a konyha, emellett a karácsonyi menüt is immár évek óta én készítem, leszámítva a desszertet, abban a feleségem ugyanis verhetetlen. Ezen kívül igyekszem az eszköztáram egyre bővíteni, szeptember óta például ugyancsak hétvégente business coach képzésre járok, ahol egyrészt az önismeretemet fejlesztem, másrészt arról tanulok, hogy miként lehet másokat motiválni. Ezt, nemcsak mint tanszékvezető tartom fontosnak, hanem mint oktató is, hogy inspirálni tudjam a hallgatókat.

Pósa Tamara

Fotó: Kovács-Jerney Ádám