Bezár

2021

Az Európai Közjogi Szervezet “Globális közigazgatási jog a gyakorlatban – Nyári intenzív kurzus” programján három szegedi hallgató is részt vehetett!

Az Európai Közjogi Szervezet “Globális közigazgatási jog a gyakorlatban – Nyári intenzív kurzus” programján három szegedi hallgató is részt vehetett!

2021. október 15.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Idén az Állam- és Jogtudományi Kar három hallgatója vett részt az Európai Közjogi szervezet (EPLO) által kínált „Globális közigazgatási jog a gyakorlatban – Nyári intenzív kurzus” című egyetemi képzési programon. Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet az Igazságügyi Minisztérium támogatásával tudott tudományos támogatást és ösztöndíjat biztosítani számukra. A Covid-19 intézkedések miatt a program idén is csak online formában került megvalósításra, 2021. július 26-30. között.


13

 

A hallgatók a képzési programba egész Európából érkezett elismert oktatók - például kiváló olasz és máltai egyetemek, vagy éppen az Európai Jogi és Kormányzati Iskola (European Law and Governance School) oktatói - előadásain vehettek részt. Az előadások elméleti és gyakorlati részből épültek fel: az előadók elméleti előadásokat tartottak, a hallgatók pedig különböző bírósági ügyeken dolgoztak a gyakorlati órák keretében.

 

14


Kecskés Anna negyedéves joghallgató szerint az alkotmányos és intézményi, valamint a globális igazgatással és kormányzással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó program informatív és intenzív volt. A hallgató örömmel ismerkedett a közigazgatási kérdések különféle aspektusaival, mint például a nemzetközi szervezetek által elkövetett jogellenes cselekmények, a kapcsolódó felelősség kérdése, vagy a globális kormányzás technológiai megoldásainak indikátorai.

A hallgató általánosságban úgy értékelte a programot, hogy az előadók nyílt vitára buzdították a résztvevőket, hogy ezáltal járják körbe az előadás anyagát és mélyüljenek el benne. Ezek eredőjeként végső soron a hallgatók kommunikációs és retorikai képességei javulnak.

 

15


Egy másik résztvevő, a másodéves Azat Azemkulov beszámolója szerint annak ellenére, hogy ő az angol nyelvű Nemzetközi kapcsolatok Mester programon tanul, a globális közigazgatással kapcsolatos témákat is integrálni tudta a nemzetközi jogviszonyok témakörébe. A hallgató szerint a prezentációs anyagok világosak és jól követhetők voltak, az előadások tematikája pedig napjaink problémáira reflektáltak.

 

Kovács Eszter, az angol nyelvű Nemzetközi tanulmányok Mester másodéves hallgatója kiemelte: noha a globális közigazgatás terén nem rendelkezett szakmai ismeretekkel, a program ezt a hiányosságot is segített áthidalni. Az is tetszett neki, hogy nemcsak más országokból származó, hanem ráadásul eltérő tudományos háttérrel rendelkező résztvevőket követhetett.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek