A 35. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekcióját 2021. április 12-e és 15-e között a Debreceni Egyetem rendezte. A rendező intézmény kiválóan bonyolította le az online színtérben a konferenciát, így mind a versenyzők, mind az opponensek, mind a zsűritagok kellemes élményekkel gazdagodhattak. Az online megvalósítás előnyeként rendkívül nagyszámú hallgatóság is nyomon követhette a hallgatók versengését.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara összesen 34 hallgatóját nevezte az országos versenyre. Közülük öten előnevezettként vehettek részt a konferencián. A hallgatók és konzulenseik kiváló teljesítményének köszönhetően összesen 20 helyezést értek el a mintegy 29 tagozatban.
A rangos zsűrik két I., hat II. és három III. helyezéssel jutalmazták a szegedi hallgatók munkáját a kilenc különdíj mellett. Az SZTE-ÁJTK így a helyezések tekintetében az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mögött a harmadik helyen végzett, így a legjobb vidéki egyetemként szerepelt a 35. OTDK-n. Emellett egy-egy diákunk számára a Büntetőjogi Tagozat 1. (Általános rész) legjobb opponensi díját, valamint az Alapvető Jogok Biztosának jutalmát ítélték oda. Minden hallgató, nem csupán a díjazottak, méltón képviselte Karunkat, így büszkén tekinthetünk a szegedi tudományos műhelyek tevékenységére.
Gratulálunk minden résztvevő hallgatónak és témavezetőiknek, valamint köszönjük a dolgozatok elkészítésébe befektetett munkájukat is!
Emellett szeretnénk köszönetünket kifejezni a bírálóbizottságok tagjainak munkájukért, különösen az SZTE-ÁJTK-t a zsűrikben képviselő kollégáknak: Prof. Dr. Balogh Elemér, egyetemi tanár (Magyar Alkotmánytörténeti (Közjogtörténeti) Tagozat), Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, egyetemi tanár (Magyar Jogtörténeti Tagozat), Prof. Dr. Karsai Krisztina, egyetemi tanár (Büntetőeljárás-jogi, Büntetésvégrehajtási Jogi és Kriminalisztikai Tagozat), Dr. Nagy Zsolt, egyetemi docens (Jog- és Állambölcseleti Tagozat), Dr. Rúzs-Molnár Krisztina, egyetemi docens (Munkajogi Tagozat 2), Dr. Sulyok Márton, adjunktus (Alkotmányjogi Tagozat 1), Prof. Dr. Szabó Imre, egyetemi tanár (Polgári Eljárásjogi Tagozat), Dr. Szalai Anikó, egyetemi docens (Nemzetközi Jogi Tagozat 2).
Az alábbi linken található az SZTE-ÁJTK által a 35. OTDK-ra nevezett hallgatók és dolgozataik címének listája.
Nevezett_hallgatok-Allam-_es_Jogtudomanyi_Szekcio
Az alábbi linken érhető el az eredményhirdetés és egyben a zárórendezvény:
https://www.youtube.com/watch?v=hc0kjMy8nHE
A konferencia részletes tagozati beosztása az alábbi linken érhető el:
https://bit.ly/32sxIF9
A díjazott hallgatók felsorolása:
Díj
|
Díjazott neve
|
Díjazott dolgozat címe
|
Konzulens
|
I. helyezett
|
Botos Mihály Bálint
|
A véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi korlátairól alkotmánykonform értelmezésben
|
Dr. Gál Andor, adjunktus
|
Mátyus András
|
A polgári jogi igény érvényesítésének elméleti és gyakorlati problémái
|
Prof. Dr. Szomora Zsolt, egyetemi tanár
|
II. helyezett
|
Farkas Levente Tamás
|
Jogi kalandozások "egy falat csokoládé mámorában", avagy a kakaóbab ellátási láncának vizsgálata
|
Dr. Hegyes Péter István, adjunktus
|
Holecska Zsófia
|
A helyi önkormányzati képviselők jogállása a méltatlanság tükrében
|
Dr. Csatlós Erzsébet, adjunktus
|
Koncz Péter
|
A CSR és a környezethez való jog - Javaslatok a hathatósabb jogvédelmet biztosító szabályozási környezet irányába
|
Dr. Sulyok Márton, adjunktus
|
Mátyus András
|
A sérelemdíj funkció-analízise
|
Prof. Dr. Görög Márta, egyetemi tanár
|
Nagy Botond
|
Az elítéltek vagy egyéb jogcímen fogvatartottak alapvető jogait sértő elhelyezési körülmények miatti sérelemdíj iránti igények joggyakorlata
|
Prof. Dr. Görög Márta, egyetemi tanár;
Dr. Juhász Zsuzsanna, egyetemi docens
|
Papp Csaba István
|
A községek feletti felügyeleti jog gyakorlása Csanád vármegyében a dualizmus időszakában (1886-1900)
|
Dr. Varga Norbert, egyetemi docens
|
III. helyezett
|
Kardos Vivien Kata
|
Joghallgatók adatvédelmi tudatossága
|
Dr. Kovács Péter, egyetemi docens
|
Sevaracz Luca
|
Hogyan tovább, semleges állam? - A közhatalmi szervek semlegességének múltja, jelene és jövője a választási kampányban
|
Dr. Sulyok Márton, adjunktus
|
Urbán Dávid
|
Egyes büntető eljárásjogi kérdések az Európai Ügyészség jövőbeni működésével kapcsolatban
|
Prof. Dr. Fantoly Zsanett, egyetemi tanár;
Prof. Dr. Karsai Krisztina, egyetemi tanár
|
Különdíj
|
Balázs Petra
Szabó Patrik András
|
A felek igazmondási kötelezettsége a polgári perben
|
Dr. Pákozdi Zita, adjunktus;
dr. Szivós Kristóf, doktorandusz
|
Dörgő Sándor
|
A munkajogi versenytilalmi megállapodások interdiszciplináris jellemzőinek tudományos vizsgálata
|
Dr. Ember Alex Frigyes, egyetemi docens
|
Görbe Boldizsár
|
A katona büntetőjogi fogalma. Érvelés egy fogalom teljességéért
|
Dr. Törő Sándor, címzetes egyetemi docens;
Prof. Dr. Karsai Krisztina, egyetemi tanár
|
Horváth Kata Zsuzsanna
|
Ope consilio furtum facere. A modern részesi alakzatok történeti előképei a D. 47,2 titulusában
|
Dr. Pozsonyi Norbert, adjunktus
|
Horváth Regina
|
A mesterséges intelligencia alkalmazásának hatása az adatvédelemre és annak uniós szabályozására
|
Prof. Dr. Gellén Klára, egyetemi tanár;
Dr. Kertészné Dr. Váradi Szilvia, adjunktus
|
Juhász Marina
|
Mission (im)possible? Avagy az emberi jogok érvényesítésének lehetőségei napjaink Afrikájában
|
Dr. Kertészné Dr. Váradi Szilvia, adjunktus
|
Korponai Ákos
|
A prostitúció jelensége az emberi jogok hálójában
|
Dr. Sántáné Dr. Szakály Zsuzsa, adjunktus;
Dr. Tóth Judit, egyetemi docens
|
Kraivich Dorina
|
Tettesi életkor szabályozásának kérdései a tizenkettedik életévét be nem töltött sérelmére elkövetett szexuális erőszak vonatkozásában
|
Dr. Molnár Erzsébet, adjunktus
|
Nemes Nikolett
|
A bebörtönzés "láthatatlan" áldozatai. A fogvatartottaknak szóló, szülői készségeket fejlesztő és gyermeknevelési programok
|
Dr. Juhász Zsuzsanna, egyetemi docens
|
Alapvető Jogok Biztosának jutalma
|
Illyés Dániel
|
„Miért piszkálnak?” - A köznevelésben megvalósuló bullying és a diákok védett tulajdonságainak kapcsolata a magyar intézményrendszerben
|
Dr. Pongó Tamás, adjunktus
|
Legjobb opponens-díj
|
Váczi Kristóf
|
|
|
Pétervári Máté
TDT-titkár