Moór Gyula (1888-1950)

Moór Gyula Brassóban született, ott végezte általános és középiskolai tanulmányait, majd 1907 és 1911 között Kolozsvárott folytatott jogi tanulmányokat a Ferenc József Tudományegyetemen. Tanárai közül számára legfontosabb – a későbbi mestere és barátja – Somló Bódog, aki ekkor már a jogfilozófiai gondolkodás méltán számon tartott képviselője volt.

Moór első világháborút megelőző pályaszakaszának legjelentősebb műve Stammler Helyes jogról szóló tana c. tanulmánya, amelyet 1911-ben a Magyar Jogászegylet teljes ülésén is bemutatott. Könyv alakban megjelent írásában a kontinentális jogbölcseleti irányzatok közül az egyre inkább hegemón helyzetbe kerülő újkantianizmus alapító atyjának helyes jog koncepcióját veti szigorú kritikai elemzés alá.

1912 tavaszán a kolozsvári egyetem ösztöndíjával fél éves tanulmányutat tett Németországban, a berlini egyetemen jogfilozófiát és jogot hallgatott. Egyetemi tanulmányai zárásaként 1913-ban „sub auspiciis Regis” a jogtudományok doktorává avatták. 1914-ben az eperjesi evangélikus jogakadémia frissen kinevezett tanáraként szólították a hadszíntérre. A több mint négy éves szolgálat alatt folyamatos levelezésben volt Somló Bódoggal, és 1917 tavaszán Kolozsvárott jogbölcselet tárgykörből sikeresen teljesítette a magántanári habilitációs eljárást. A háború befejezését követően Somló – a kolozsvári egyetem Nemzetközi Jogi és Jogbölcselet Tanszékének vezetője – visszahívta Kolozsvárra tanítani, így 1918-ban a nemzetközi jog tanszékének nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Az 1920/21-es tanévben már az elhunyt Somló Bódog megüresedett katedráját is ő kapta a jogbölcselet tanszéken.
 
A szegedi nyolc év (1921-1929) legfőbb tudományos hozadéka jogbölcseleti felfogásának részletes kidolgozása, mely először „Macht, Recht, Moral” (1922), majd a „Bevezetés a jogfilozófiába” (1923) című munkáiban látott napvilágot. A szegedi évek lezárásaként A logikum a jogban című, 1928-ban megjelent terjedelmes tanulmányban összefoglalta jogdogmatikai és módszertani alapvetéseit.

Az 1924/25. tanévben dékáni, a következő évben prodékáni megbízást kapott. Tudományos tevékenysége elismeréseként 1925 tavaszán a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta. Akadémiai székfoglaló előadását A jogi személyek elmélete címmel tartotta, amelyről később terjedelmes monográfiát is írt. 1929. szeptemberben a tanévet már a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán jogbölcselet tanárként kezdte, Szegeden helyére egy korábbi tanítványát, Horváth Barnát hívta meg. A munkásságát túlnyomó részben a jogbölcselet területén fejtette ki, néhány művében azonban foglalkozott nemzetközi jogi kérdésekkel is: „Érték-e a Nemzetek Szövetsége az emberiség számára?” (1932); „A különböző jogforrások, azok egyensúlya és rangfokozata a magyar jogrendszerben” (1932); „Az állam joga és a magánosok joga” (1943); „Zum ewigen Frieden” (1930). A jog mivoltának vizsgálatakor a kanti dualizmus és a hegeli monizmus szintézisének igényét fogalmazza meg.

Az 1930-as évek végére számos tudományos és közéleti feladatot látott el, így felsőházi póttag (1937-45), nemzetgyűlési képviselő (1945-1947), MTA helyettes elnöke (1945-46), tudományos testületekben tag és szaklapok szerkesztőbizottsági tagja. Az 1935/36-os és 1947/48-as tanévekben a pesti jogi kar dékánja, 1942-től az Akadémia rendes tagja, 1945/46-ban rektor. 1948-ban kényszernyugdíjazták az egyetemen, 1949-ben pedig politikai okokra hivatkozva az Akadémia is kizárta tagjai közül. Rehabilitációjára 1989-ben került sor. Moór Gyula 1950-ben, életének 62. évében hunyt el Budapesten.