2019. december 13-án kapták meg okleveleiket az Üzleti Jogi Intézet Környezetvédelmi Jogi Posztgraduális képzésének végzős hallgatói, akik egyúttal a ,,Legum Magister" vagy ,,Master of Laws" (rövidítve: LL. M.) cím viselésére is jogosultak. A 6 főből 5 fő környezetvédelmi szakjogász végzettséget, 1 fő Jogi Szakokleveles környezetvédelmi szakember végzettséget kapott.
Ünnepi beszédet mondott Prof. Dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, az Állam és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézetének vezetője, majd Dr. Farkas Csamangó Erika adjunktus, a képzés szakmai vezetője. Hangsúlyozták a tudás és a környezetvédelem fontosságát, a jövő generációkért való felelősséget.
A szakirányú továbbképzésben résztvevők elsősorban a környezetvédelmi jog és a kapcsolódó jogi és határtudományi területeken sajátítják el azokat az ismereteket, amelyek a gazdasági szféra különböző területein, a közigazgatásban, illetve a hatósági jogalkalmazásban, az igazságszolgáltatásban és a környezetvédelmi társadalmi mozgalmakban eljáró jogász és más szakképzettségű szakemberek számára szakmailag megalapozott munkavégzést tesznek lehetővé.
Gratulálunk a végzett hallgatóknak!