Időpont: 2019. április 4. 14.00 – 16.30
Helyszín: SZTE ÁJTK Kari Társalgó
Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézete 2019. április 4-én konferenciát szervezett a magyar adójog egyik meghatározó adónemét, az általános forgalmi adót érintő kérdéseket illetően.
A rendezvény megnyitása előtt Dr. habil Gellén Klára egyetemi docens,intézményvezető asszony, egyetemünk oktatási rektorhelyettese köszöntötte vendég előadóinkat, Dr. Péter-Darázs Klaudia asszonyt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóságának osztályvezetőjét, Dr. Szabó László urat, a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságának bíróját és egyben karunk Római Jogi Tanszékének tudományos segédmunkatársát, Dr. Kiss Attila ezredest, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatóhelyettesét,Prof. Dr. Balogh Elemér dékán urat, valamint intézetünk előadó oktatóit. A rendezvényt Karunk dékánja, Prof. Dr. Balogh Elemér úr nyitotta meg.
Idei rendezvényünk központi témájáta mindig aktuális áfacsalások adójogi megítélésével kapcsolatos jogalkalmazási problémákjelentették, amelynek „örökzöld” kérdése, hogy az adóhatóság mely esetekben tagadhatja meg egy gazdasági szereplő adólevonási jogának gyakorlását, amennyiben a kereskedelmi láncolatban valamely szereplő csalárd magatartást tanúsított.A központi témához kapcsolódva előadóink az európai uniós és nemzeti joggyakorlat bemutatására, az áruforgalom fizikai ellenőrzésének lehetőségire és a jogügyletek minősítése során a hatékony jogorvoslat érvényesítésének lehetőségeire tértek ki.
Dr. Szabó László bíró úr előadását humoros felütéssel kezdte, amely a mindenki által ismert és a hölgyek körében különösképp közkedvelt túró rudiértékesítésének áfájával kapcsolatos problémáinak elemzéséhez fűződött, majd a munkaerő-kölcsönzéshez kapcsolódó, fordított adózással kapcsolatos jogalkalmazási kérdéseket elemezte. Előadásának emellett értékes részét képezte az adóhatóság által az uniós joggal össze nem egyeztethető módon beszerzett bizonyítékok értékelésével kapcsolatos uniós bírósági gyakorlat bemutatása.
Dr. Péter-Darázs Klaudia asszony előadásában kitért az általános forgalmi adó rendszerének működésével kapcsolatos alapvető kérdésekre és bemutatta az adóhatóság áfa csalásokkal kapcsolatban kialakult gyakorlatát, illetve a nemzeti bíróság által követett jogértelmezés alapvető jellemzőit. Szemléletesen bemutatta a csalárd kereskedelmi láncolat lehetséges mesterséges konstrukcióit és azok felderítésének nehézségeit.
A rendezvény során az előadásokat színesítette Dr. Kiss Attila ezredes úr közúti ellenőrzésekkel kapcsolatos közvetlen hangnemű bemutatója, amelynek során rámutatott arra, hogy az adóhatóság ellenőrzései nem kizárólag az adóhatóság irodáiban rendelkezésre álló iratok tanulmányozásából áll és nem kizárólag az állam költségvetési érdekeinek érvényesítésére irányulnak. Mindamellett, hogy az adóhatóság, illetve a vámhatóság a közúti ellenőrzések során nyomon követi a közúton szállított áruk útvonalátés azonosítja a termékértékesítések során fizikailag továbbított termékeket, a közút szélén és a parkolókban végzett ellenőrzések kulcsszerepet játszanak a közbiztonsághoz fűződő társadalmi érdekek érvényesítésében is.
Intézetünket két előadó képviselte. Dr. Kampler Béla egyetemi docens úr – kapcsolódva a közúti ellenőrzésekkel foglalkozó előadáshoz – rámutatott arra, hogy az adóigazgatás színvonala és az adózási morál éppen olyan, mint amilyenné az érintett személyek a jogkövetési és jogalkalmazási tevékenységük által alakítják. Kidomborítva az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer működéséhez kapcsolódó jogsértések emberi oldalát, Kampler tanár úr a jó- vagy épp rosszhiszemű adózói magatartás minősítésének az absztrakt és a konkrét jogviszonyokban történő megítélését ésaz adózó magatartásának lehetséges jogkövetkezményeinek kérdéseit elemezte.
Dr. Gyenge Balázs egyetemi tanársegéd úr az általános forgalmi adókötelezettséget keletkeztető jogügyletek két partnere esetében végzett adóhatósági ellenőrzések során tett megállapítások lehetséges visszásságainak vizsgálatát végezte el. Előadásában rámutatott arra, hogy az adózók alapvető jogainak gyakorlása az adóhatósági eljárások során az alaptörvénnyel és az uniós joggal összeegyeztethető módon korlátozhatóak, azonban e korlátoknak a bírósági felülvizsgálat során szublimálniuk kell annak érdekében, hogy a tisztességes eljáráshoz, a fegyveregyenlőséghez, a védelemhez, valamint a hatékony jogorvoslati joghoz fűződő adózói érdekek érvényesülhessenek.
A tartalmas és gyakorlatorientált előadások sikere mellett örömünkre szolgált, hogy a konferencián elhangzott érdekes és magas szakmai színvonalú előadások hallgatóink érdeklődését is széles körben felkeltette.