A Békés Vármegyei Kormányhivatal a Damján Közigazgatási Hallgatói Program (a továbbiakban: Damján Program) keretében gyakornoki lehetőséget hirdet a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatói részére.
A gyakornoki programban a hallgatók heti 16 órás munkavégzés keretében bepillantást nyerhetnek a közigazgatás működésébe és szakmai tapasztalatot szerezhetnek. A programban történő részvétel a kötelező szakmai gyakorlati időbe beleszámít, valamint a programban résztvevők egyéni tanrendet is kérelmezhetnek.
A gyakornoki program ideje alatt a résztvevők havi bruttó 140.000 Ft díjazásban részesülnek.
A gyakornoki program időtartama: 2025. március 1. – 2026. január 31. (legfeljebb 11 hónap)
A Damján Program keretében a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező tanulói jelentkezését várjuk, amennyiben az alábbi szakok és évfolyamok valamelyikén folytatják tanulmányaikat:
a) jogász szak legalább 4. évfolyamos hallgatója, aki a közigazgatási jog I., II. és III. tantárgyból sikeres vizsgát tett (ÁJTK),
b) személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapszak (BA) legalább 2. évfolyamos hallgatója vagy mesterszakos hallgatója (ÁJTK),
c) igazságügyi igazgatási alapszak legalább 2. évfolyamos hallgatója (ÁJTK),
d) általános és igazságügyi mediátor szakirányú továbbképzés hallgatója (ÁJTK),
e) vadgazda mérnöki alapképzés (BSc) legalább 2. évfolyamos hallgatója (MGK),
f) pénzügyi és számviteli alapszak legalább 2. évfolyamos hallgatója (GTK),
g) élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök szak legalább 2. évfolyamos hallgatója (MK),
h) élelmiszermérnök alapszak legalább 2. évfolyamos hallgatója (MK),
i) gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szak legalább 2. évfolyamos hallgatója (MGK),
j) mezőgazdasági mérnöki alapszak legalább 2. évfolyamos hallgatója (MGK),
k) védőnő (BSc) szak legalább 2. évfolyamos hallgatója (ETSZK),
l) szociális munka (BA) szak legalább 2. évfolyamos hallgatója (ETSZK),
m) ápoló (BSc) szak legalább 2. évfolyamos hallgatója (ETSZK),
A munkavégzés helye szakonként:
- a) jogász szak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya (Békéscsaba, vagy járásszékhely település), illetve Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya (Békéscsaba), Hatósági Főosztálya (Békéscsaba), AgrárügyiFőosztálya (Békéscsaba), Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya (Békéscsaba), valamint Békési Járási Hivatala (Békés), Békéscsabai Járási Hivatala (Békéscsaba), Gyomaendrődi Járási Hivatala (Gyomaendrőd), Gyulai Járási Hivatala (Gyula), Mezőkovácsházai Járási Hivatala (Mezőkovácsháza), Sarkadi Járási Hivatala (Sarkad), Szarvasi Járási Hivatala (Szarvas),
- b) személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya (Békéscsaba), illetve Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya (Békéscsaba), Békéscsabai Járási Hivatala (Békéscsaba), Gyomaendrődi Járási Hivatala (Gyomaendrőd), Gyulai Járási Hivatala (Gyula), Szarvasi Járási Hivatala (Szarvas), Szeghalmi Járási Hivatala (Szeghalom),
- c) igazságügyi igazgatási alapszak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya (Békéscsaba),
- d) általános és igazságügyi mediátor szakirányú továbbképzés: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya (Békéscsaba),
- e) vadgazda mérnök alapszak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztálya (Békéscsaba),
- f) pénzügyi és számviteli alapszak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya (Békéscsaba),
- g) védőnő szak (BSc): a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala (Békéscsaba),
- h) ápoló szak (BSc): a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala (Békéscsaba),
- i) szociális munka (BA) szak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békési Járási Hivatala (Békés),
- j) élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök szak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala (Békéscsaba),
- k) élelmiszermérnök alapszak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Gyomaendrődi Járási Hivatala (Gyomaendrőd),
- l) gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szak: a Békés Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya (Békéscsaba vagy járásszékhely település),
- m) mezőgazdasági mérnök alapszak: Földhivatali Főosztály (Békéscsaba vagy járásszékhely település), Agrárügyi Főosztály (Békéscsaba).
A jelentkezéseket önéletrajz és motivációs levél csatolásával, valamint a szak és a munkavégzési hely megjelölésével a humanpolitika@bekes.gov.hu e-mail címre várjuk.
A személyes adatok védelmére vonatkozó adatkezelési tájékoztató a https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/bekes linken a Dokumentumok, nyomtatványok ikonra kattintva a Dokumentumtárban a BÉVKH adatkezelési tájékoztató néven található meg.
Pályázati időszak: 2025. január 27. – 2025. február 10., valamint március 10. és április 10.
Elbírálási határidő első alkalommal 2025. február 19., majd március 19. és április 19. napján