– Hogyan fogadta a Pro Facultatate Emlékplakettel való kitüntetést?
– Természetesen megtiszteltetésként ért a kitüntetés, nagyon jóleső érzés volt, hogy a kollégáim érdemesnek tartottak rá, és ekként ismerték el eddigi oktatói, tudományos tevékenységemet, valamint a politikatudományok alap- és politikatudomány mesterszak képzési koordinátoraként 2010 és 2022, továbbá kari Erasmus-koordinátorként 2017 és 2019 között végzett munkámat. Azt gondolom ugyanakkor, hogy egy kitüntetés a jövőre nézve útmutatást, iránytűt és egyben ösztönzőt is jelent, azaz segít új szakmai célok, kihívások megtalálásban és minél magasabb színvonalú megvalósításában. Egy szakmai kitüntetés – ha csak nem életműdíjról van szó – tehát kicsit kötelez is.
– Úgy vélem, aki politológiával foglalkozik, az valahogyan mindig egyfajta változásban él. Jól gondolom? A politika sosem állandó.
– A folyamatos változás nemcsak a politikát érinti, hanem lényegében az egész világunkat és életünk minden szegmensét. Ha a politikát a közügyekbe, közös ügyeinkbe való beleszólásként, illetve azok alakításában való részvételként fogjuk fel – bár a politikának számtalan más megközelítése létezik –, akkor a politika természeténél fogva reaktív kell, hogy legyen, azaz képesnek kell lennie arra, hogy a világban bekövetkező és az életünkre hatással bíró eseményekre, folyamatokra, jelenségekre reagáljon. Ráadásul a változás végigkíséri az emberiség történetét, ahogy az ókori Rómában mondták: „Tempora mutantur et nos mutamur in illis.” Azt gondolom tehát, hogy nem a változás önmaga, hanem sokkal inkább annak gyorsasága és iránya az, ami kihívást okozhat akár a politika – és itt széles értelemben használom a kifejezést, értve alatta a politikai intézményeket, a politikai döntéshozatalt és az ezt kísérő konfliktusos és konszenzus folyamatokat, valamint az egyes szakpolitikákat is –, akár a választópolgár, akár a politikatudomány számára.
Ha csak az elmúlt másfél évtizedet vesszük, számos és sokrétű válsággal találta szembe magát a világ, illetve Európa, benne az EU-val és Magyarországgal: a 2008-2009-es globális gazdasági és pénzügyi válság, amelyet az eurózóna válsága követett, a migrációs hullám, a Brexit, a Covid-19 pandémia, majd a 2022 februárja óta tartó orosz-ukrán háború, amely a fegyveres konfliktus elől menekülők újabb migrációs hullámát indította el, nem is beszélve a háború gazdasági következményeiről. Ezek a krízisek ráadásul további káros társadalmi, politikai konzekvenciával jártak, illetve járnak, mint például a szélsőséges és/vagy populista politikai pártok megerősödése, a felerősödő xenofóbia, az álhírek vagy éppen a dezinformáció.
A politika tehát lényegében másfél évtizede permanens válságkezelő üzemmódban van, ráadásul sokszor problémát jelent a válságkezelési intézkedések elfogadtatása a választókkal –bár ez utóbbi sokkal nagyobb fejtörést okoz a liberális demokráciáknak, mint a hibrid rezsimek különböző típusainak vagy éppen a konszolidált autokráciáknak.
Ezeknek az egymást követő válságoknak és következményeinek, valamint a rájuk adott válaszoknak a vizsgálata természetesen kihívást jelent a társadalomtudósok, bennük a politológusok számára is, ugyanakkor fontos, hogy megértsük a körülöttünk zajló eseményeket, azok okait és következményeit, és ezeket megpróbáljuk – lehetőleg minél érthetőbben – el is magyarázni. Egy politikai elemző mondjuk valamilyen médiumban, én pedig a katedrán.
– Hogyan lehet ennek a tudománynak átadni a szeretetét a hallgatóknak? Főleg akkor, amikor ezek a bizonyos politikai viszonyok gyakorlatilag egyik napról a másikra képesek megváltoztatni az életünket.
– A társadalmi – és ezen belül a politikai viszonyok – megértése nem könnyű feladat, ráadásul, ahogy az előbbiekben érintettem, a permanens válságok korát éljük, amelyek még bonyolultabbá teszik egy-egy jelenség okainak vagy éppen következményeinek a megértését. Ugyanakkor a politikatudomány oktatása és megszerettetése során megint csak nem a politikai viszonyok változékonysága jelenti elsősorban a legkomolyabb kihívást.
Az egyik legnagyobb problémának azt tartom – és ez általában a tudományt érintő jelenség, nem korlátozódik a politikatudományra –, hogy van egyfajta elfordulás a racionalitástól. A racionális megértés és magyarázat helyét egyre inkább átveszi az érzelmeken vagy éppen hiedelmeken alapuló megközelítése a társadalmi jelenségeknek. Ez a tendencia pedig nem kedvez egyetlen tudománynak, így a politikatudománynak sem. Ez, az alapvetően érzelemalapú attitűd nagyon szorosan kapcsolódik a populizmushoz, valamint az úgynevezett tribalizmushoz, utóbbi azt az egyre élesebb társadalmi és politikai polarizációt jelöli, amelynek során az egyes politikai csoporthoz tartozók egy-egy, jellemzően karizmatikus vezető köré szerveződve jóra és rosszra, feketére vagy fehérre felosztva látják a világot, elutasítva más társadalmi, politikai csoportok véleményét, pusztán azon az alapon, hogy „törzsön kívüliek”. Az irracionalitás és a tribalizmus ráadásul nemcsak a tudományos megismerést nehezítő jelenségek, hanem komoly kihívást jelentenek a demokrácia számára is – amelynek egyik alapvető feltétele az érveken alapuló vita –, és véleményem szerint hátrányosan befolyásolják a kommunikációt, beleértve a politikai kommunikációt is. Az emberek meghatározó része azon az elven fogad vagy éppen utasít el valamit, hogy ki mondja, és nem azon az alapon, hogy mi is a kommunikáció tartalma.
A kritikai gondolkodás és az érveken alapuló, mások véleményét tiszteletben tartó vitakészség megerősítése szerintem az egyik legfontosabb feladat, azon túl természetesen, hogy a politikatudomány különböző részterületeire vonatkozó tárgyi tudást igyekszünk átadni.
– Önnek mit jelent a hivatása?
– Az egyetemi oktatói munka nagyon hálás ötvözetét jelenti a tanításnak – amibe jómagam beleértem a szakemberképzés mellett az értelmiségképzést is –, a tehetséggondozásnak, a kutatásnak és az előző kettő műveléséhez elengedhetetlen folyamatos tanulás és önfejlesztés tevékenységének.
Egy óra, vagy éppen egy konzultáció során a hallgatókkal folytatott együtt gondolkodás az egyik, ha nem a legértékesebb és legizgalmasabb része ennek a munkának. A rendszeres és személyes kapcsolattartás fontosságát és értékét pedig a Covid-19 pandémia alaposan megtanította a közelmúltban. Nagyon lelkesítő tud lenni az is, amikor szemtanúi vagyunk annak, ha egy hallgató érdeklődését valóban megragadja egy bizonyos téma, amelynek feltárásánál, megismerésénél bábáskodhatunk. Ilyenkor a hallgató lelkesedése lényegében átragad a témavezetőre. Nem mondom, hogy minden évfolyam-, vagy éppen szakdolgozat témavezetése ilyen ideális légkörben zajlik, de szerencsére rendszeresen van rá precedens.
– Mivel foglalkozik, ha nem oktat? Dolgozik-e esetleg most bármiféle kutatáson?
– Igen, természetesen az oktatói tevékenységem mellett kutatói, tudományos tevékenységet is végzek. 2014-ben szereztem PhD fokozatot „Az EU közös biztonság- és védelempolitikája. Az EU válságkezelési tevékenysége” című értekezésemmel, ezt a témát azóta is kutatom. 2017 és 2019 között az NKE Egyed István Posztdoktori Ösztöndíjprogram keretében az EU migrációs politikáját vizsgáltam, a kutatási eredményeket pedig magyar és angol nyelvű folyóiratcikkekben, valamint egy kismonográfiában publikáltam. 2022-ben a Tudományos Mecenatúra pályázat keretében nyertem támogatást konferencia-részvételre „A jogállamiság konceptualizálásának narratívái az Európai Unióban” című kutatási programommal. Jelenleg pedig az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ keretében működő, a digitális nyilvánosság jogi, politikai aspektusait vizsgáló kutatócsoport tagjaként az álhírek és a dezinformáció elleni európai uniós fellépés témáját kutatom.
– Mivel foglalkozik szívesen a szabadidejében?
– Tekintettel arra, hogy gyerekkoromtól kezdve nagyon szeretek sportolni, a természetben lenni és állatbolond is vagyok, így igyekszem olyan szabadidős tevékenységeket végezni, amelyek során kiélhetem ezeket a szenvedélyeket. Ennél fogva heti, 3-5 alkalommal futok a kutyámmal, akivel agilitizni is járunk már közel egy éve, remélem, egyszer eljutunk arra a szintre, hogy versenyezni is tudjunk. 12 éves korom óta lovagolok, és bár idő hiányában már két éve nem ültem lovon, 2023-ban tervezem a visszatérést. Nagyon szeretek utazni is, így a párommal igyekszünk megragadni minden alkalmat közelebbi és távolabbi helyek felfedezésére.
– És zárásképp: van-e mottója?
– Az Anna & the Barbies ikonikus dalának refrénjét említeném: „Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni!”
Pósa Tamara
Fotók: Kovács-Jerney Ádám
