Az Országgyűlés elnöke idén 20. alkalommal hirdeti meg a „Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában” elnevezésű programot, amely a közélet és a parlamentarizmus tanulmányozása iránt érdeklődő fiatalok számára biztosít lehetőséget arra, hogy közelről ismerjék meg a magyar Országgyűlés és az azt kiszolgáló Hivatal működését.
A program az alkotmányjogi alapismeretekkel rendelkező, hazai egyetemen nappali tagozatos hallgatókat célozza. A jelentkezők közül az erre a célra felállított bírálóbizottság évente 14—15 diákot választ ki az októbertől áprilisig tartó gyakorlaton való részvételre.
A hallgatók az őszi hónapokban előadásokat hallgatnak, a Törvényhozási és a Külügyi Igazgatóság feladataival ismerkednek meg, emellett hagyományosan részt vesznek plenáris és bizottsági üléseken, és betekintést nyernek a parlamenti frakciók munkájába is. A programban tavasszal a gyakorlati képzésen van a hangsúly, valamint a hallgatók az Országgyűléssel kapcsolatban álló alkotmányos szerveket látogatják meg. A felvételt nyertek díjazásban is részesülnek.
A pályázati kiírás az alábbi linken elérhető.
Adatkezelési tájékoztató (pdf).