Bezár

2022

1170x430

Középiskolások jogi kari versenye a Szegedi Tudományegyetem centenáriumának jegyében

Középiskolások jogi kari versenye a Szegedi Tudományegyetem centenáriumának jegyében

2022. január 07.
4 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2022. január 7-én második alkalommal rendezte meg a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt középiskolás diákok számára, amellyel Karunk kiemelkedő jogtörténész-egyéniségének állít emléket.


A rendezvény az egyetem centenáriumi rendezvénysorozatába illeszkedett, így a témakiírások ehhez a tematikához kapcsolódtak. Emellett a verseny Karunk azon törekvéseit is tükrözte, amelynek célja, hogy nyisson a középiskolák és a középiskolás diákok irányába, ezáltal felnyitva a szemüket a „tudomány csodájára.”


A háromfős csapatok egy rövid, a Szegedi Tudományegyetem történetéhez kapcsolódó pályamunka elkészítésével jelentkezhettek a versenyre, amelynek célja a diákok íráskészségének fejlesztése volt. Az írásbeli fordulót követően négy csapat mérhette össze tudását a jelenléti fordulókban, ugyanis a tavalyi évtől eltérően a megfelelő járványügyi szabályok betartása mellett jelenléti programként valósíthattuk meg a rendezvényt.


Először A dualizmus bajnoka című játékban a köztörténeti ismereteiket tesztelhették a résztvevők, amelyet Karunk digitalizációra irányuló törekvéseit követve elektronikusan tölthettek ki a csapatok. A verseny harmadik fordulójában a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában, városunk egyik patinás épületében mutathatták be prezentációikat a diákok a rangos zsűri előtt. A tudományos tanácskozást Prof. Dr. Görög Márta dékán asszony nyitotta meg a zsűri elnökeként, aki kiemelte, hogy a tehetségek feltérképezése különösen fontos célja Karunknak. A háromtagú bírálóbizottság tagjai voltak még Prof Dr. Homoki-Nagy Mária, a Magyar Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője és Prof. Dr. Balogh Elemér, az Európai Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője.


3


2


A színvonalas prezentációkat a Pecha Kucha módszertan alapján mutatták be a versenyzők, amelynek célja, hogy azonos időtartamra előzetesen időzített diák váltakozása mellett ismertesse a prezentáló eredményeit. A négy csapat színvonalas előadásai közül is kiemelkedett a szegedi és a nagykőrösi csapat prezentációja. A konferencia programja az alábbi linken elérhető.


A versenyen a következő eredmény született:

1. helyezett

Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium (Nagykőrös)

Farkas Lili, Kaszap Luca, Német Dániel (felkészítő szaktanár: Kocsis Szilvia)

2. helyezett
Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum (Szeged)

Ancsa-Molnár Virág, Hussein Míra Rana, Szilágyi Réka (felkészítő szaktanár: Varga Magdolna)


3. helyezett

Dositej Obradovic Gimnázium és Közgazdasági Iskola (Topolya)

Falletta Lena, Majláth Dávid, Subotin Sara (felkészítő szaktanár: Mengyán PletikosicIldikó, Pletikosic Paja)


3. helyezett

Budapest XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium (Budapest)

Andráskó Bence, Telek Patrik, Wenger Szonja (felkészítő szaktanár: Juhász Anikó, Pokk Péter)


A díjazottak értékes ajándékutalványokkal gazdagodtak, ugyanis az I. helyezett 180.000 Ft értékű, a II. helyezett 120.000 Ft értékűn, míg a III. helyezett 90.000 Ft értékű elektronikai vagy Árkád-utalványban részesülhettek. Emellett Karunk azzal a felajánlással kívánta motiválni a diákokat, hogy az első helyezett csapat tagjai közül azok, akik a felsőfokú tanulmányaikat a 2022/23 vagy 2023/24 tanév őszi félévében az SZTE ÁJTK bármely szakán, nappali tagozatos hallgatóiként kezdik meg, további egyszeri, egyösszegű 100.000 forintos ösztöndíjban részesülnek.


A rendezvény zárásaként Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária méltatta a versenyre vállalkozó diákok érdemeit, akiket külön elismerés illet, hogy középiskolai tanulmányaik mellett további energiákat fordítottak a versenyre való felkészülésre. Külön öröm számunkra, hogy az idei évben először határon túli csapatot is köszönthettünk a versenyzők között. Emellett még kiemelést érdemel, hogy a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium csapata immáron második alkalommal végzett az első helyen a versenyen.


5


Ezúton is gratulálunk a csapatoknak kiváló teljesítményükhöz, valamint bízunk benne, hogy az elkövetkező években hallgatóinkként üdvözölhetjük majd őket! Emellett a diákokat nevező középiskolákat és a felkészítő tanárokat jövőre is visszavárjuk!


Pétervári Máté


A rendezvényen készült fotók itt megtekinthetők.



04  03

„A program a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása– A jogi kari hallgatók és a középiskolások megismertetése a diákkörökkel és motiválásuk a kutatásra című, NTP-HHTDK-21-0056 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”.



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek