Az alábbi életrajz olvasható a Szegedi egyetemi almanach : József Attila Tudományegyetem : 1921-1995 kötet 46. oldalán:
„A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos közleményeinek sorában kiemelkedő, ugyanakkor különleges jelentősége van az Acta Juridica et Politica XL. kötetének. A jelen kiadvány azokat a tanulmányokat, dolgozatokat tartalmazza, amelyeket a Kar tagjai, a társkarok professzorai, a tanítványok és munkatársak készítettek dr. Kovács István akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár oktatói működésének negyven éves jubileuma alkalmából. A tiszteletadást és a nagyrabecsülést kifejező ezen megnyilvánulás sajnálatos különlegességét az adja, hogy Kovács István professzor nem élhette meg hetvenedik életévének betöltését, hiszen már 1990. november 29-én hosszú, fájdalmas betegség után elhunyt, így ez a kiadvány poszthumusz emlékkötet lett. Kovács István 1921. szeptember 21-én született Nyírbátorban, a régi Szabolcs és Szatmár megyék határvidékén. Állam- és jogtudományi tanulmányait a Debreceni Tudományegyetemen végezte a második világháború időszakában. 1943-ban szerzett jogi doktorátusával ügyvédjelölt lett. Innen vezetett útja 1945- ben a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány tisztviselői közé. Egészen fiatalon került 1947-48-ban Veszprém megye alispáni székébe. 1950-ben a szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára kapott meghívást az államjog oktatására, és a rákövetkező évben — a szegedi megbízásával párhuzamosan — az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese lett. A szegedi Állam- és Jogtudományi Karon 1954 októberétől kezdődően tanszékvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 1954- ben szerezte meg az állam- és jogtudomány kandidátusa, 1962-ben pedig az állam- és jogtudomány doktora tudományos fokozatot. 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 11 évvel később — 1976-ban — pedig annak rendes tagjává választották. E rövid megemlékező írás nem alkalmas dr. Kovács István akadémikus tudományos munkásságának részletes elemzésére és értékelésére. Ehhez tudományos életműve túlontúl gazdag és széles körű, hiszen közleményeinek száma messze meghaladja a százat. Elméleti vizsgálódásait tankönyvek, jegyzetek sora, nagyszámú tanulmánykötet, folyóiratszerkesztői és tudományszervezői tevékenység kísérte és egészítette ki. Főbb kutatási területei az alkotmányfejlődés törvényszerűségei, a jogforrási rendszer alkotmányos' alapjai, a közigazgatás alapintézményei, az állampolgári jogok, az alkotmányjog tudományának fejlődése, az európai államok alkotmányainak áttekintő bemutatása. Jelentősebb publikációi is e 5 témakörökből születtek. Egyik szerzője volt a magyar állam- és jogtudomány egyik legnagyobb vállalkozásának, az Állam- és Jogtudományi Enciklopédiának. Az utóbbi években jelentek meg Európa alkotmányait bemutató azon kötetek, amelyeknek ugyancsak szerkesztője és egyik szerzője volt — a szegedi tanszéki kollegák aktív közreműködésével. Munkásságát a mély történeti megalapozottság, az összehasonlító szemléletmód és a problémák gyökeréig hatoló elemzés jellemezte. Ennek elismerése volt a számos hazai és külföldi kitüntetés, a magyar és a nemzetközi tudományos életben betöltött tisztségek. 1981. január 1-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója lett. Több mint 10 éven át vett részt a Nemzetközi Közigazgatástudományi Társaság vezetésében; a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság végrehajtó bizottságának tagja (Belgrád), az Összehasonlító Jogi Akadémia rendes tagja (Strassbourg), továbbá a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia (Tunis) tagja volt. Elgondolásait nem mindig tudta érvényesíteni, javaslatait sokszor mellőzték, vagy csupán részben, megkurtítva fogadták el. Rá is illett az a szállóigévé vált mondás, amely szerint tudta, hogy mit kellene tenni, de végül tette, amit lehetett. Távolról sem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk Kovács István professzorról, mint oktatóról, pedagógusról. Az ifjú jogász nemzedékek egymást követő generációit oktatta négy évtizeden át az államjog/alkotmányjog rejtelmeire. Akik hallgatói voltak, azok számára mindig imponált rendkívüli tárgyi tudása, széles körű műveltsége, bölcsessége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kar hallgatói 1985-ben a JATE Kiváló Oktatójává választották. Jelentős részt vállalt a jogi oktatás újjászervezésében, több mint 10 éven át volt elnöke a Művelődési Minisztérium Jogi Szakbizottságának. Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánjaként 8 éven át két ciklusban működött, 1954-56-ig, valamint 1973-1979 között. Tudományos munkássága során élő kapcsolata volt az állami gyakorlattal, részt vett az alkotmányos jelentőségű jogszabályok előkészítésében. Aktívan részt vett az Akadémiára háruló országos jelentőségű tudományszervezési munkálatokban. Elgondolásai felfedezhetők az Akadémiát illető reformtörekvések, az új akadémiai törvény tervezetének koncepciója mögött is. Több akadémiai bizottságnak volt a tagja, közötte a Szegedi Akadémiai Bizottságnak is. Karunk részéről e tanulmánykötet mindenkori nagyrabecsülésünk és tiszteletünk kifejeződése. Kovács István professzor emlékét, kiemelkedő oktatói és tudományos munkásságát a Kar kegyelettel megőrzi.”
DR NAGY FERENC dékán
Acta juridica et politica : Tom. 40. fasc. 1-26. : In memoriam dr. Kovács István akadémikus, egyetemi tanár, 0563-0606. Tom.40.(1991)
„Megemlékezés KOVÁCS ISTVÁN 1921—1990
1990. november 29-én, életének 70. évében, hosszú, fájdalmas betegség után elhunyt Kovács István, az MTA rendes tagja, az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatója, a szegedi József Attila Tudományegyetem professzora. Kiváló tudós, nagy jogász, szines, sokoldalú egyéniség távozott vele körünkből, nehezen betölthető űrt hagyva maga után. A mai magyar alkotmányjogászok többsége — közvetve vagy közvetlenül — az ő tanítványainak sorából került ki. Mint igazgatóhelyettes, majd mint igazgató, csaknem négy évtizeden át állt az Állam- és Jogtudományi Intézet élén, de ugyancsak négy évtized fűzte a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékéhez. Ami pedig a Magyar Tudományos Akadémiát illeti, annak elnökségi tagja volt, elgondolásait az elmúlt évek számos reformtörekvése tükrözi.
Nyírbátorban született, vagyis a régi Szabolcs és Szatmár megyék határvidékéről származik, amelyet általában nem szoktak hazánk legfejlettebb részei közé sorolni. Ne felejtsük el azonban, hogy itt, ebben a kisvárosban emelkedik az ország legszebb gótikus műemléke, a Báthori István erdélyi vajda által a kenyérmezei diadal emlékére építtetett templom. Magasba szökő falára feszülő hálóboltozata mintha csak a környező síkság homokját, sarát tagadná. Ez a táj volt Bessenyei György és Kölcsey Ferenc szülőföldje — hogy csak két nevet emeljek ki a hosszú sorból —, akik a sivár körülmények kényszerére nagyobb erőfeszítésekkel és magasabb teljesítményekkel válaszoltak.
Ami a kedvezőtlen körülményeket illeti, azokból Kovács István is részesedett. Egyetemi tanulmányai a második világháború éveire estek. Olyan kelepce volt az egész ország számára, amelyen mindenki csak veszíthetett, de amelynek katasztrófája végül a legborúlátóbb jóslatokat is felülmúlta. A fiatal joghallgató érezte a veszélyt, kereste a kiutat és egyik szervezője, majd vezetője volt a Debreceni Tudományegyetemen alakult demokratikus diákszervezetnek. Innen vezetett útja az Ideiglenes Nemzeti Kormány tisztviselői közé, majd — egészen fiatalon — Veszprém megye alispáni székébe. A gyors előrelépés nemcsak siker, hanem csapda is lehet. Az adott esetben különösen az, hiszen a magyarországi politikai élet rövidesen életveszélyessé vált azok számára, akik nem tartoztak a Moszkvából hazaértek klikkjéhez, és ugyanakkor nem voltak elég jelentéktelenek ahhoz, hogy ne számoljanak velük. A hazai baloldali mozgalmak nem egy képviselőjének életútja végződött tragikusan, neki azonban sikerült idejében visszavonulnia a tudomány berkeibe.
A „visszavonulás" szó használata persze nem éppen megfelelő, mert inkább azt kellene mondanunk, hogy az alkotmányjog tudományos művelésében találta meg az alkatának és hajlamainak leginkább megfelelő terrénumot, amelynek rövidesen egyik meghatározó, vezető egyéniségévé vált. 1950-ben a szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára kapott meghívást az alkotmányjog oktatására és a következő évben — szegedi megbízásával párhuzamosan — az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese lett. 1954-ben szerezte meg a jogi tudományok kandidátusa címet, 1962-ben azok doktora lett, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 11 évvel később — 1976-ban — pedig annak rendes tagjává választották. Egy emberöltő választotta el a nálánál jóval idősebb Buza Lászlótól, akivel egyéniségük sokban eltérő vonásai ellenére, kölcsönös rokonszenv és megbecsülés fűzte össze a magyar közjogi gondolkodás áramlata folyamatosságának egyik jeleként.
Egy rövid megemlékezés nem alkalmas tudományos munkásságának kritikai elemzésére és értékelésére. Ehhez munkássága ahhoz túlontúl széles körű, hiszen publikációinak száma a százat bőven meghaladja. Tankönyvek sora, nagyszámú tanulmánykötet, folyóirat-szerkesztői és tudományszervezői tevékenység kísérte és egészítette ki elméleti vizsgálódásait, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk nem közzétételre szánt, mégis sok esetben rendkívül fontos memorandumait sem. Az idő — ez a kérlelhetetlen kritikus — bizonyára megrostálja majd ezt a terjedelmes munkásságot, de alighanem jóval többet őriz meg belőle, mint amennyit a felületes bíráló az első olvasásra megjegyezne. Az, aki kifogásolja — alighanem okkal — a hajdani pártállam jogát illető apologetikus megállapításokat, néhány lappal odébb vagy akár csak néhány sorral lejjebb meglepetten fedezhet fel munkáiban gondosan elrejtett, de nagyon is merész tételeket. Az idő és a körülmények hatalma sokszor kényszerítette kompromisszumokra, amelyek nélkül ma is ható és ma is érvényes következtetéseit sem vonhatta volna le. Tény, hogy szinte minden enyhébb szélfuvallatra, minden politikai nyitásra akadt tarsolyában tervezet, mely a hiányzó garanciákat igyekezett beépíteni az akkor éppen időszerű reformtörekvések szabályai és intézményei közé. Elgondolásait nem mindig tudta érvényesíteni, javaslatait sokszor mellőzték, vagy csak részben, töredékesen fogadták el. Rá is illett az a 17. századi erdélyi politikustól származó és szállóigévé vált mondás: „Tudtuk mi bizony, hogy mit kellene tennünk, de végül tettük, amit lehetett".
Az, amit lehetett, nem volt éppen kevés. Hatott, éspedig nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is. Tanítványok hosszú sorát nevelte, akik azóta bebizonyították, hogy életművét alkotó módon folytatják. Iskolateremtő egyéniség volt és nemzetközi összehasonlításban is megbecsült tudós. A Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia és a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia rendes tagjává választotta, a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézetnek volt alelnöke, a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Végrehajtó Bizottságának tagja.
Nevét nemcsak az alkotmányjogi reformtörekvésekkel kapcsolatban kell megjegyeznünk, hiszen személyét és elgondolásait felfedezhetjük a Magyar Tudományos Akadémiát illető reformtörekvések mögött is. Az új akadémiai törvény és az Alapszabályzat tervezete jelentős részben az általa kidolgozott koncepcióra épül. Hosszú és egyre súlyosabb betegsége megfosztotta attól, hogy ezek megvalósulását megérhesse. Megakadályozta abban is, hogy megörökítse az elmúlt évtizedek jónéhány reform kísérletének történetét, azt, hogy miért is merültek fel és hogy hol, miért futottak zátonyra. A halál megszakította az elbeszélés fonalát, de velünk marad Kovács István összetett, sokoldalú munkássága, színes egyénisége és az az eleven, teremtő nyugtalanság, amellyel helyét kereste egy, az igazi lehetőségeket fukar kezekkel mérő korban és biztosítékokat mindannyiunk számára az önkény és a korlátoltság ellen.”
Herczegh Géza Magyar Tudomány 1991/3. p.354-355.
A Délmagyarország 1990.12.03.-i számának 12. oldalán olvasható
Kovács István Emléknapok Szegeden : Az Alkotmány és gyakorlata 20 év távlatában. Dialógus 2010. p.13-15.
Kovács István akadémikusra emlékeztek - Szilágyi Bay Péter írása
„A híres szegedi akadémikus tiszteletére szervezett Kovács István Emléknapok alkalmából 2010. november 18-án Tóth Károly és Kiss Barnabás a szegedi alkotmányjogi tanszék két oktatója, Kovács István két fiával közösen avatta fel a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának főépületében azt tantermet, amelyet Kovács teremnek hívnak ezentúl.
Sírhelye a Farkasréti temető (20. Kodály) körönd. Urnaház 29-es számú fülke alatt található.
A Farkasréti temető Urnaháza [20. (Kodály) körönd] fotó: Szenti Tamás
