Beszámoló 2019. április 24.
A Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék szervezésében 2019. április 24-én került megrendezésre a Környezetjogi Kerekasztal - Kihívások uniós és magyar szinten című esemény. A rendezvényen meghívott előadónk Dr. Szurovecz Zoltán, a Pest megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, Komplex Engedélyezési és Hatósági Felügyeleti Osztályának osztályvezetője volt. Előadásának középpontjában a hulladék fogalma állt az uniós és hazai joggyakorlatban. Az érdeklődő közönség érdekes uniós jogeseteken keresztül nyerhetett bepillantást a hulladékkal kapcsolatos uniós jogi szabályozásba, a hulladékgazdálkodás rejtelmeibe és az ezzel kapcsolatos problémákba. Az előadásból megtudhattuk, milyen nehézségeket okoz önmagában a hulladék fogalmának a meghatározása, amelyet sok esetben a jogászok szakértői segítség nélkül, azonban speciális szaktudás birtokában a gyakorlatban alakítanak. Az uniós mellett egy magyar vonatkozású jogeseten keresztül a környezetjoggal kapcsolatos felelősség alakulását is megismerhettük. Előadónk személyes tapasztalatait is megosztotta az Európai Bíróság előtt folyó döntéshozatali eljárások gyakorlati oldaláról.
Másik előadónk dr. Sziebig Orsolya Johanna, tanszékünk tanársegédje volt, aki doktori kutatási témájának egy részterületét, a veszélyeztetett fajok kereskedelmi szabályozásának uniós jogi oldalát mutatta be. A biodiverzitás megállíthatatlannak tűnő csökkenésének egyik fő oka - az élőhelypusztítás mellett - a fajok gazdasági kizsákmányolása. Azonban utóbbi sokszor marad rejtetten és a társadalmi tudatosság alacsony volta is akadályozza a hatékony küzdelmet, a jogszabályok végrehajtását.
Az előadókhoz intézett kérdések révén élénk diskurzus alakult ki, amelybe a hallgatók is aktívan bekapcsolódtak. A rendezvény segítségével a hallgatóság bepillantást nyerhetett a környezetvédelmi jog néhány fontos és izgalmas, tananyagon kívüli és kevéssé előtérben lévő területének jogi és gyakorlati vonatkozásaiba.
A kerekasztal beszélgetés "A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása - SZTE ÁJTK Diákköreinek támogatása (2018-2019) című, NTP-HHTDK-18-0063 kódjelű pályázat" támogatásával valósult meg.
dr. Sziebig Orsolya Johanna
Dr. Kertészné Dr. Váradi Szilvia
„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – SZTE ÁJTK Tudományos Diákköreinek támogatása (2018-2019) című, NTP-HHTDK-18-0063 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”