Bezár

TDK

Online versengtek történelemtudásukkal és prezentációjukkal a középiskolás csapatok az SZTE ÁJTK-n

Online versengtek történelemtudásukkal és prezentációjukkal a középiskolás csapatok az SZTE ÁJTK-n

2021. február 02.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban: a Kar) 2021. január hó 15. napját rendezte meg – hagyományteremtő szándékkal – a jogtörténet és a történettudományok iránt érdeklődő középiskolai tanulók számára a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt. E rendezvény – elnevezésével – Karunk egykor volt kiváló jogtörténészének, Both Ödönnek (1924-1985), oktatói és kutatói munkássága előtt állít emléket.

A sikeres rendezvény – a járványügyi előírásokra tekintettel – hasonlóan a soron következő Országos Tudományos Diákköri Konferencia megrendezési módjához, online térben – az Egyetemünk CooSpace rendszerének keretében – bonyolódott le.

kozos_fenykep2_megvagott_1_580x407

A versenyen két fordulóban hét középiskola csapatai mérték össze tudásukat. A háromfős csapatoknak az első fordulóban egy köztörténeti tesztet kellett megoldaniuk, míg a második fordulóban egy speciális prezentációs technika – az ún. Pecha Kucha – formájában, egy adott témából kellett referátumot tartaniuk, amelyet a Kar jeles oktatóiból álló bírálóbizottság értékelt. A bírálóbizottságban helyet foglalt Prof. Dr. Görög Márta (a Kar dékánja, a Civilisztikai Tudományok Intézetének vezetője), Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária (a Magyar Jogtörténeti Tanszék vezetője), Prof. Dr. Balogh Elemér (az Európai Jogtörténeti Tanszék vezetője), Dr. Kiss Barnabás (a Közjogi Intézet egyetemi docense) és Dr. Varga Norbert (általános dékánhelyettes, a Magyar Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense).

 Verseghy_Ferenc_Gimnazium

Valamennyi versenyző csapat komoly felkészültségről tett tanúbizonyságot, s közülük a verseny során elért pontszámok alapján:

 

I. helyezést ért el a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikus és Kollégium csapata (Bartus Levente, Német Dániel, Szabó Zoltán, a felkészítő szaktanár: Kocsis Szilvia);

 

II. helyezést ért el – megosztva – a makói József Attila Gimnázium csapata (Igaz Dániel, Németh Viktória, Szűcs Lili, a felkészítő szaktanár: Varga Bálint) és a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium csapata (Baranyi Balázs, Hornyák Alex, Gachályi Gergő, a felkészítő szaktanár: Pengőné Cseh Ildikó);

 

III. helyezést ért el a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium csapata (Muhari Márton Manó, Papp Kende, Molnár Adrienn, a felkészítő szaktanár: Károlyi Attila).

 

A díjazott csapatoknak, ill. valamennyi versenyző diáknak ezúton is gratulálunk.

 

A díjazott csapatok az alábbi nyereményekben részesülnek:

 

I. helyezett csapat: 150.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány formájában. Továbbá: az első helyezett csapat tagjai közül azok, akik a felsőfokú tanulmányaikat a 2021/22. vagy a 2022/23. tanév őszi félévében az SZTE ÁJTK bármely szakán, nappali tagozatos hallgatóként kezdik meg, további egyszeri, egyösszegű 100.000 forintos támogatásban részesülnek.


II. helyezett csapat: 90.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány formájában.


III. helyezett csapat: 60.000 forint összértékű tárgynyeremény ajándékutalvány formájában.

 5

A verseny az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósulhatott meg.

 Jozsef_Attila_Gimnazium3-megvagott

A Karunk a Both Ödön Emlékversenyt a 2022-es évben is meghirdeti és örömmel várja a 11. és 12. évfolyamos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését az ország valamennyi középiskolájából.





capture-20210127-104411


„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek