A Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék félévzáró Tudományos Diákköri ülése 2021. május 6-án, online formában került megrendezésre.
Kép forrása: euexperts.eu
Az Európai életmód vagy közös identitás - eszmecsere az uniós polgárok „hovatartozásáról” című előadás keretében Dr. Kiss Lila Nóra, az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárságának kormánytanácsosa, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának korábbi PhD hallgatója és tudományos munkatársa, oktatója és Dr. Sziebig Orsolya Johanna, Tanszékünk adjunktusa mutatták be közös kutatási eredményeiket. Elsősorban arra a kérdésre kaptunk választ, hogy „Mit jelent egyáltalán az európai életmód?”, több perspektívából is megközelítve – a közös „európai érdeklődés” és természetesen a politikai jogok kapcsán. Az előadást követően érdekes diskurzus alakult ki az „európai identitás” és az „európai életmód” közötti különbségekről, különösen ahhoz kapcsolódóan, mivel az előadók a kutatásaik eredménye alapján megkísérelték megalkotni az „európai identitás” fogalmát.
Az előadás alatt az érdeklődő résztvevők is bátran tették fel kérdéseiket, de javaslatok is megfogalmazódtak a fogalomalkotást illetően, hiszen a téma természetéből is adódóan az európai identitáshoz egy kicsit mindannyian hozzá tudunk járulni.
További sok sikert kívánunk az előadóknak a kutatás folytatásához!
A beszámolót készítette: Juhász Marina V. éves joghallgató, demonstrátor, Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék
„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”