BESZÁMOLÓ a Civilisztikai Tudományos Diákkör 2019. november 21-i üléséről
2019. november 21. napján a Civilisztikai Tudományok Intézete keretében működő Civilisztikai Tudományos Diákkör meghívására diákköri ülésre látogatott Dr. Auer Ádám egyetemi adjunktus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Civilisztikai Intézetétől. A jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alkalmazásában álló egyetemi oktató diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Eredményes OTDK-tevékenységéért pedig 2011-ben Pro Scientia-aranyéremmel jutalmazták.
A meghívott előadó az ülésen először tudományos előadást tartott a szerződések érvénytelensége, azon belül is a tilos szerződések dogmatikája témájában. Az előadás széles spektrumot fedett le, kitért a történeti fejlődésre, alkotmányjogi kérdésekre és speciális jogterületekre, így a társasági szerződések, a közbeszerzési és közigazgatási szerződések jogszabályba ütközése nyomán felmerülő kérdésekre is.
A hallgatóság lehetőséget kapott kérdések megfogalmazására, amellyel a jelenlévő hallgatók éltek is. A kérdések a jogalkotás és a jogalkalmazás területét is érintették.
A tudományos diskurzust követően az előadó és a hallgatóság között kötetlen és jó hangulatú beszélgetés bontakozott ki. Ennek keretében a meghívott előadó kitért a diplomaszerzés utáni álláskeresés és a jogi szakmák közötti átjárás nehézségeire, egyúttal rámutatott a diákköri tagság előnyeire és szépségeire. A beszélgetés során szóba került a jogi informatika fejlődése is és annak hatása a szerződési, valamint a társasági jogra.
„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – SZTE ÁJTK Tudományos Diákköreinek támogatása (2019-2020) című, NTP-HHTDK-19-0035 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”