Az NTP-HHTDK-23-0073 keretében Kószó Richárd, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékének végzős PhD-hallgatója többízben látogatást tett több szegedi középiskolában is a 2023/24-as tanév folyamán, annak érdekében, hogy igyekezzen felkelteni a diákok érdeklődését egyes aktuális társadalmi-politikai témák, illetve problémák iránt, valamint, hogy népszerűsítse köreikben az Állam- és Jogtudományi Karon folyó képzéseket, biztosítva ezzel a Kar számára az érdeklődő, jóképességű hallgatókból álló utánpótlást.
![Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_1 Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_1](/site/upload/2024/09/szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_1_450x330.png)
E célok érdekében Kószó Richárd több interaktív előadást is tartott az érintett középiskolák több osztályában is az Európai Unió alapvető működéséről, különös tekintettel annak pénzügypolitikájára, kohéziós alapjaira. Bemutatásra került tehát az előadások keretében az EU támogatáspolitikájának rendszere, valamint az uniós források hasznosításának lehetőségei. A szakpolitikai célkitűzéseken túl, a diákok megismerkedhettek az öt legfontosabb célterületettel és a támogatások hazai felhasználásának módjaival. A tanórák interaktivitásának biztosítása érdekében a diákok részt vehettek egy uniós kvízben is, amelynek sikeres kitöltéséhez egyaránt támaszkodniuk kellett a korábban meglévő és az előadás alatt szerzett ismereteikre.
![Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_2 Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_2](/site/upload/2024/09/szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_2_450x330.png)
Az előadások az uniós alapismereti kérdéskör ismertetésén túlmenően megkívánták tehát a diákok aktív közreműködését, többek között olyan feladatok tekintetében is, mint például a többéves pénzügyi keret bevételi és kiadási oldalán megjelenő tételek közös összegyűjtése, áttekintése, tanulságainak levonása. Bemutatásra került továbbá az uniós források allokálásának gyakorlata is. A tanórák végén a diákok egy szimulációs játékban is részt vehettek, amelyben különböző tagországok érdekeit kellett képviselniük a többéves pénzügyi keret kialakítása mentén.
Kiemelendő továbbá, hogy Kószó Richárd mellett Petrovszki-Oláh László, az Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékének tanársegédje, illetve képzési koordinátora is ellátogatott a szegedi Deák Ferenc Gimnázium DeákOlimpia elnevezésű rendezvényére, ahol a politológia szak, valamint a politológus szakma rejtelmeivel ismertette meg az intézmény diákjait.
![Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_3 Szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_3](/site/upload/2024/09/szakmai_latogatasok_szegedi_kozepiskolakban_3_450x330.png)
A programsorozat keretében az alábbi középiskolákba látogattak el kollégáink:
- Deák Ferenc Gimnázium (2024.03.20.; Kószó Richárd, Petrovszki-Oláh László);
- Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium (2024.03.21.; Kószó Richárd);
- Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (2024.03.20.; Kószó Richárd).
Szabó Palócz Orsolya
„A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti kulturális Támogatáskezelő által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása- A tehetségek azonosítása és kibontakoztatása az SZTE-ÁJTK diákköreinek keretében című, NTP-HHTDK-23-0073 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg.”
![Kulturalis_es_Innovacios_Miniszterium Kulturalis_es_Innovacios_Miniszterium](/site/upload/2024/09/kulturalis_es_innovacios_miniszterium3_5000x75.png)
![Nemzeti_Tehetseg_Program Nemzeti_Tehetseg_Program](/site/upload/2024/09/nemzeti_tehetseg_program3.jpg)