A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politológiai Tanszéke a 2023/24-es őszi tavaszi félévében Magyarország 20 éve az Európai Unióban címmel poszterversenyt hirdetett középiskolás diákok számára.
A poszterversenyben részt vevő diákoktól Magyarország EU-ban betöltött szerepének, az uniós tagságunk múltjának, jelenének, jövőjének bemutatását, illetve valamely szakasz társadalomtudományi aspektusának megragadását várta a zsűri, kitérve például arra, milyen politikai, gazdasági, társadalmi hatásai voltak Magyarország uniós csatlakozásának, vagy arra, hogyan alakult Magyarország integrációja az EU belső piacába, jogrendszerébe és szakpolitikájába.
Csak néhány példát kiragadva: a magyar érdekek európai intézményekben való képviselete, Magyarország 2011-es soros elnökségének eredményei és a 2024-es magyar soros elnökség kihívásai, Magyarország Európai Unióban betöltött szerepe, valamint Magyarország és az EU jogállamisági vitája egyaránt részét képezték azoknak a területeknek, amelyekben megmérettethették tudásukat az európai uniós ismeretek iránt érdeklődő tanulók. Ugyanakkor a felsorolt témákon kívül bármilyen további politikatudományi témájú pályaművel is jelentkezhettek a pályázók.
A téma aktualitását és a diákok érdeklődést egyaránt remekül illusztrálja, hogy a poszterversenyre hat pályamunka is beérkezett összesen nyolc tanuló munkájaként. A beérkezett munkákat a Politológiai Tanszék oktatóiból és PhD-hallgatóiból álló zsűri értékelte, a verseny díjazottjai pedig az SZTE ÁJTK politikatudományok alapképzésre történő jelentkezéskor intézményi pontokban részesülnek az általános felvételi eljárás során.
Az első helyet Márki Bálint, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákja szerezte meg Magyarország múltja és jelene az EU-ban című poszterével. Második helyen a Tömörkény István Gimnázium tanulója, Pluhár András Miklós végzett Az Európai Unió és Magyarország politikai kapcsolata az elmúlt 20 évben címet viselő munkájával. A harmadik helyet Virág Tamás tudhatta magáénak, aki ugyancsak a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákjaként jelentkezett a versenyre, poszterének címe pedig Magyarország helye az EU-ban.
![Poszterverseny_kozepiskolasoknak Poszterverseny_kozepiskolasoknak](/site/upload/2024/09/poszterverseny_kozepiskolasoknak_450x330.png)
A helyezésekért járó elismeréseket Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja adta át a díjazottoknak és felkészítő tanáraiknak 2024. február 23-án, a jogi kar frissen felújított főépületében.
A versenyre beérkezett pályamunkák az alábbi linkeken érhetők el:
Braun Melinda Debóra és Túróczy Patrícia pályamunkája
Deli Ottó pályamunkája
Füves Bogdán és Mátyás Medárd pályamunkája
Márki Bálint pályamunkája
Pluhár András Miklós pályamunkája
Virág Tamás pályamunkája
Szabó Palócz Orsolya
![Poszterverseny_kozepiskolasoknak_2 Poszterverseny_kozepiskolasoknak_2](/site/upload/2024/09/poszterverseny_kozepiskolasoknak_2_450x330.png)
„A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása- A tehetségek azonosítása és kibontakoztatása az SZTE-ÁJTK diákköreinek keretében című, NTP-HHTDK-23-0073 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg.”
![Kulturalis_es_Innovacios_Miniszterium Kulturalis_es_Innovacios_Miniszterium](/site/upload/2024/09/kulturalis_es_innovacios_miniszterium7_250x250.png)
![Nemzeti_Tehetseg_Program Nemzeti_Tehetseg_Program](/site/upload/2024/09/nemzeti_tehetseg_program7.jpg)