Bezár

TDK

Második alkalommal, ezúttal már jelenlétben találkozhattak a jogtörténeti diákkörösök Szegeden

Második alkalommal, ezúttal már jelenlétben találkozhattak a jogtörténeti diákkörösök Szegeden

2023. július 27.
3 perc

A 2020. évi kezdeményezést követően ismételten megszervezte a Szegedi Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszéke a Jogtörténeti Tudományos Diákkörök Konferenciáját 2023. május 5-én. Az előző rendezvény a COVID-járvány időszakában még csak online valósulhatott meg, így első alkalommal társulhatott a tudományos konferencia nyújtotta intellektuális élmény mellé a személyes találkozások öröme is. A három évvel ezelőttihez hasonlóan nagy érdeklődés övezte a graduális hallgatók részéről a tudományos tanácskozást, amelynek célja az volt, hogy számukra biztosítson lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására. Ezt bizonyítja, hogy tizennégy előadó jelentkezett előzetesen hat egyetemről, akik közül végül tizenketten gyűltek össze az érdeklődő közönség mellett a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában.


Jogtorteneti_TDK-k_Konferenciaja-kicsi


Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, a Magyar Jogtörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára köszöntötte a résztvevőket a rendezvény nyitányaként, amelyet követően Dr. Varga Norbert, habilitált egyetemi docens vezette a Közjogtörténeti Tagozatot. A legnépesebb tematikai egységként egészen az ebédszünetig tartottak az előadások, amelyek a magyar alkotmánytörténet egyes részkérdéseit tárgyalták. A helytörténeti mélyfúrások mellett nagyobb ívű eszmetörténeti kutatás is „terítékre került”, valamint a 18. századi központi kormányzatra fókuszáló reformok bemutatása is nagy érdeklődésre tartott számot a közönség körében. A ciszterci monostorok kapcsán pedig az előadó egészen napjainkig „futtatta ki” a történeti szálat.


Grund_Felix


A korábbi évekhez képest kijelenthető, hogy aktívabbá váltak a magánjogtörténeti kutatások, ugyanis ebben a tagozatban négy előadó szerepelhetett. Az özvegyi jog kapcsán a hallgatóság levéltári kutatásra épülő joggyakorlat-elemzést ismerhetett meg, míg a debreceni előadó a magánjogi kodifikáció lépésein keresztül vezette végig egy római jogból származó jogintézmény történetét. A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója a jogtörténetben eddig kevésbé vizsgált szocialista világlátás beépülését vizsgálta a magyar jogrendszerbe szintén levéltári példákon keresztül, míg Kandikó Levente a napjainkban virágzó helyi jogi népszokáskutatás szép példáját mutatta be.

A zárótagozat az európai alkotmány- és jogtörténettel foglalkozó diákkörösöket fogta össze, akik középkori témák feldolgozására vállalkoztak. Az első előadó a középkori céhek eszmetörténetével és céhszabályzataival foglalkozott, míg az ELTE hallgatója az angol trón körüli viszályok jogi vonatkozásait ismertette. Az utolsó előadó a hallgatóságot a nyelvészeti és fordítási készségeivel „kápráztatta el”, ugyanis az egyik első angolszász jogkönyv egyes rendelkezéseinek felfejtését tűzte ki céljául. A közönség a másfélezer éves jogi szövegek értelmezéseinek nehézségét ismerhette meg, amelynek során az előadó az egyes tudományos álláspontokat is részletesen ismertette saját véleményét sem „véka alá rejtve”.


Kozonseg


A konferencia az érdekes előadásokon túl hosszabb eszmecseréket is generált a közönség és a kutatásaikat ismertető hallgatók között, így pezsgő, a diákköri munkára inspiráló közeget alakíthatott ki a több mint harminc fős jogtörténész-közösség ezen a péntek délutánon. Emiatt is hálás köszönettel tartozunk, hogy az előadók szép számú megjelenése mellett a témavezetők sem mulasztották el a részvételt ezzel is megadva a rangját az eseménynek. A rendezvény mindenképpen azt bizonyította, hogy érdemes a jogtörténettel foglalkozó ifjaknak terepet biztosítani kutatásaik bemutatására a kari és országos diákköri konferenciák mellett, így céljaink között szerepel a kezdeményezés folytatása.

 

A konferencia teljes programja az alábbi linken érhető el.


Pétervári Máté




Miniszterelnokseg Nemzeti_Tehetseg_Program


„A program a Miniszterelnökség által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása– A jogi kari hallgatók és a középiskolások belépésének támogatása a kari tudományos életbe című, NTP-HHTDK-22-0065 kódjelű pályázat támogatásával valósult meg.”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek