Bezár

TDK

A jogtörténettel a hatályos joghoz vezető út

A jogtörténettel a hatályos joghoz vezető út

2022. július 29.
2 perc

Auer Ádámot, Karunk korábbi Pro Scientia Aranyérmesét látta vendégül a Magyar Jogtörténeti TDK

A Magyar Jogtörténeti TDK keretei között új kezdeményezés vette kezdetét, amelynek célja a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Pro Scientia Aranyérmeseinek vendégül látása. Az OTDK-n elérhető legmagasabb kitüntetéssel díjazott korábbi hallgatók élménybeszámolóikban diákköri tapasztalataikról számolhatnak be, valamint az életpályájuk rövid bemutatására is sor kerül a program keretében. Ennek nem titkolt célja, hogy tudományos munkára motiválja, lelkesítse a hallgatókat rámutatva arra, hogy miképpen hasznosíthatók a diákköri munka során megszerezhető készségek vagy az így elért eredmények.


Auer Ádám 2021. március 18-án az online térben pályája bemutatása mellett legújabb kutatásait is ismertette A bírói gyakorlat hatása a szerződések jogára címmel. Az SZTE-ÁJTK-n diplomázott előadónkat 2011-ben tüntették ki Pro Scientia Aranyéremmel. Ezt a XXIX. és a XXX. OTDK-n elért sikereinek jutalmaként nyerhette el, ugyanis a 2009. évi OTDK-n egyrészt A képviselők mentelmi jogának szabályozása és gyakorlata (1865-1875) című dolgozatával Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Dr. Varga Norbert témavezetése mellett I. díjjal jutalmazták a Magyar állam- és jogtörténet I. tagozatban, másrészt II. díjat érdemelt ki három másik társszerző mellett az Alkotmányjog II. – Államszervezet II. tagozatban A bírói szerepvállalás az Alkotmány egyes rendelkezéseinek alkalmazásában című dolgozatával, amelynek konzulensei Prof. Dr. Trócsányi László és Dr. Lichtenstein József voltak. A 2011. évi OTDK-n pedig már társasági jogi dolgozattal vett részt, így Dr. Papp Tekla témavezetőként segíthette a szintén I. helyezést elérő, A részvényesi joggyakorlásra vonatkozó "corporate governance" szabályok alkalmazása Németországban és Magyarországon című pályamunka elkészültét.


Auer Ádám szívesen mesélt a Szegeden eltöltött éveiről, amelynek eredményeképpen 2013-ban PhD-fokozatot szerzett a Polgári Jogi Tanszék munkatársaként. Ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatta pályáját, amelynek Bolyai ösztöndíjasaként tarthatta meg az online rendezvényen tudománynépszerűsítő előadását. Az előadó a tudományos pálya mellett az Alkotmánybíróság tanácsadójaként is dolgozik Sulyok Tamás mellett, így ezzel kapcsolatos élményeivel is színesítette élménybeszámolóját a diákkörösök számára.


Auer Ádám élménybeszámolójából világosan kitűnt, hogy a diákköri munka alapjaiban határozta meg későbbi pályáját. Ezúton is köszönjük az előadónak, hogy a járványhelyzet idején is vállalta az online előadáson való részvételt!

 

Pétervári Máté




1

2


3



palyazat_1

„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”








Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek