2017 tavaszán immáron XXXIII. alkalommal került megrendezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia – a hazai felsőoktatási tehetséggondozás legnagyobb seregszemléje –, amely 16 szekcióban közel 4900 fiatal kutató, tudósjelölt számára biztosított lehetőséget kutatómunkájuk prezentálására. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a 2016 őszén megrendezett kari fordulókat követően 3 szekcióban (Állam- és Jogtudományi Szekció; Had- és Rendészettudományi Szekció; Társadalomtudományi Szekció) összesen 51 dolgozattal képviseltette magát. Hallgatóink összesen 6 első helyezést, 7 második helyezést, 3 harmadik helyezést, 23 különdíjat, valamint 2 legjobb opponensi kitüntetést nyertek. Munkájukat a közel másfél éves felkészülési időszak alatt konzulenseik és a kutatóműhelyeik segítették, áldozatos munkájukért köszönettel tartozunk.
Az Állam- és Jogtudományi Szekció országos versenye 2017. március 29–31. között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán került megtartásra. A háromnapos rendezvény versenynapján (március 30., csütörtök), 32 tagozatban 286 szerző mutatta be kutatómunkájának eredményét, amelyeket hallgatói opponenciák és a háromtagú zsűri bírálatai követtek minden tagozatban. Karunk 37 dolgozattal 38 hallgató, továbbá 25 opponens hallgató mérette meg magát. Oktatóink közül is szép számmal vettek részt a zsűri bizottságaiban, így Dr. Farkas-Csamangó Erika adjunktus (Agrárjogi, Szövetkezeti Jogi és Környezetvédelmi Jogi Tagozat); Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens (Alkotmányjog I. Tagozat); Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár (Büntetőjog III. Tagozat); Dr. Balogh Elemér egyetemi tanár (Egyetemes Állam- és Jogtörténet Tagozat); Dr. Görög Márta egyetemi tanár (Fogyasztóvédelmi Jogi és Versenyjogi Tagozat); Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára egyetemi docens (Infokommunikációs Jogi Tagozat); Dr. Nagy Zsolt egyetemi docens (Jog- és Állambölcseleti Tagozat); Dr. Rúzs Molnár Krisztina egyetemi docens (Munkajogi és Szociális Jogi Tagozat); Dr. Nagy Csongor István egyetemi tanár (Nemzetközi Magánjogi Tagozat); Dr. Pákozdi Zita adjunktus (Polgári Eljárásjogi Tagozat) és Dr. Hegedűs Andrea egyetemi docens (Polgári Jogi II. Tagozat).
Hallgatóink 5 első helyezést, 6 második helyezést, 2 harmadik helyezést, 22 különdíjat és 2 legjobb opponensi díjat hoztak el. A helyezéseket, különdíjakat az alábbi táblázat mutatja be. Ezzel az eredménnyel az SZTE ÁJTK a karok közötti rangsorban a 3. legjobb helyen végzett két fővárosi egyetem, az ELTE és PPKE után.
Állam- és Jogtudományi Szekció |
||
Előadó (konzulens) |
Tagozat |
A dolgozat címe |
I. díjat nyert |
||
Tóth Géza (Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár) |
Büntető Eljárásjog Tagozat II. |
A tettazonosság és a ne bis in idem elv, különös tekintettel a hazai és nemzetközi bíróságok gyakorlatára |
Kaskovits Melinda (Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) |
Infokommunikációs Jogi Tagozat |
Szerzői jog a digitális egységes piacon |
Krusóczki Bence (Dr. Homoki Nagy Mária egyetemi tanár és Dr. Varga Norbert egyetemi docens) |
Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat II. |
A tisztességtelen verseny a Szegedi Királyi Ítélőtábla joggyakorlatában |
Hajdu Gábor (Dr. Víg Zoltán adjunktus) |
Nemzetközi Magánjogi Tagozat |
CETA: a külföldi befektetők carte blanche-ja? |
Szél Dániel (Dr. Görög Márta egyetemi tanár) |
Polgári Jogi Tagozat I. |
A posthumus jogvédelem új kérdései: Az elhunytak és a hozzátartozóik személyiségi jogi védelme a gyülekezési jog viszonyrendszerében |
II. díjat nyert |
||
Lichtenstein András (Dr. Fantoly Zsanett habilitált egyetemi docens) |
Büntető Eljárásjog Tagozat I. |
A terhelt emberi jogai és a büntetőeljárás egyes alapelvei |
Szilágyi Veronika (Dr. Gácsi Anett Erzsébet adjunktus) |
Büntető Eljárásjog Tagozat II. |
Az információforrás védelme a büntetőeljárásban |
Tapodi Péter Ádám (Dr. Szomora Zsolt habilitált egyetemi docens és Dr. Gál Andor adjunktus) |
Büntetőjogi Tagozat I. |
A mulasztásról |
Pataki Bettina (Dr. Szomora Zsolt habilitált egyetemi docens) |
Büntetőjogi Tagozat III. |
A gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak minősítési dilemmái |
Labancz Andrea (Dr. Gellén Klára habilitált egyetemi docens és Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) |
Polgári Jog Tagozat II. |
Az innovatív gyógyszerek szabadalmának gazdaságra gyakorolt hatása |
Árva Máté (Dr. Papp Tekla egyetemi tanár) |
Polgári Jog Tagozat III. |
Szerződésszerűség a digitális egységes piac perspektívájából |
III. díjat nyert |
||
Szecskó Enikő (Dr. Tóth Judit, egyetemi docens) |
Alkotmányjogi Tagozat III. |
Az autonómia elv szubindividuális jellegének alapjogi kihívásai |
Spitzer Jenő (Dr. Schiffner Imola adjunktus és Dr. Hárs András tudományos segédmunkatárs) |
Nemzetközi Jogi Tagozat |
Az erőszak tilalma és a jogos önvédelem az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépés tükrében |
Különdíjat nyert |
||
Forró Tamás (Dr. Hegyes Péter, adjunktus) Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Különdíja |
Agrárjogi, Szövetkezeti Jogi és Környezetvédelmi Jogi Tagozat |
Az állami közlekedési infrastruktúra-beruházásokhoz kapcsolódó csereerdősítési eljárások jogintézményi háttere |
Szecskó Enikő (Dr. Tóth Judit, egyetemi docens) Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Különdíja |
Alkotmányjogi Tagozat III. |
Az autonómia elv szubindividuális jellegének alapjogi kihívásai |
Nagy Nikolett (Dr. Juhász Zsuzsanna habilitált egyetemi docens) Igazságügy Minisztérium Különdíja |
Büntetés-végrehajtási Jogi Tagozat |
Erőszak és szexualitás a börtön falain belül |
Tóth Géza (Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár) Kúriai Különdíj |
Büntető Eljárásjog Tagozat II. |
A tettazonosság és a ne bis in idem elv, különös tekintettel a hazai és nemzetközi bíróságok gyakorlatára |
Tóth Géza (Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár) HVG ORAC Különdíj |
Büntető Eljárásjog Tagozat II. |
A tettazonosság és a ne bis in idem elv, különös tekintettel a hazai és nemzetközi bíróságok gyakorlatára |
Tapodi Péter Ádám (Dr. Szomora Zsolt habilitált egyetemi docens és Dr. Gál Andor adjunktus) Wolters Kluwer Különdíj |
Büntetőjogi Tagozat I. |
A mulasztásról |
Sztoján Krisztina (Dr. Szomora Zsolt habilitált egyetemi docens) Igazságügy Minisztérium Különdíja |
Büntetőjogi Tagozat I. |
Bűnszövetség és bűnszervezet – minősítési és elhatárolási dilemmák a joggyakorlatban |
Pataki Bettina (Dr. Szomora Zsolt habilitált egyetemi docens) Wolters Kluwer Különdíj |
Büntetőjogi Tagozat III. |
A gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak minősítési dilemmái |
Kaskovits Melinda (Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) HVG ORAC Különdíj 1. |
Infokommunikációs Jogi Tagozat |
Szerzői jog a digitális egységes piacon |
Kaskovits Melinda (Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) HVG ORAC Különdíj 2. |
Infokommunikációs Jogi Tagozat |
Szerzői jog a digitális egységes piacon |
Sádt Nóra – Hajdú Szabolcs (Dr. Siket Judit, tanársegéd) Igazságügyi Minisztérium Különdíja |
Közigazgatási Jogi Tagozat II. |
Tipikusan atipikus avagy a köz szerződése? A Public-Privite Partnership elmélete és gyakorlati megvalósulása |
Báró-Farkas Margit Chiara – Báró-Farkas Csaba László (Dr. Balogh Elemér egyetemi tanár) HVG ORAC Különdíja |
Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat I. |
A cigányságot érintő jogi szabályozás a 20. század második felében |
Szivós Kristóf (Dr. Varga Norbert egyetemi docens) Igazságügy Minisztérium Különdíja |
Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat I. |
A kőszénbányászati jog adományozásának egyes kérdései |
Krusóczki Bence (Dr. Homoki Nagy Mária egyetemi tanár és Dr. Varga Norbert egyetemi docens) HVG ORAC Különdíja |
Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat II. |
A tisztességtelen verseny a Szegedi Királyi Ítélőtábla joggyakorlatában |
Németh György Attila (Dr. Balogh Elemér egyetemi tanár) Igazságügy Minisztérium Különdíja |
Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat II. |
A vegyes házasságok jogtörténete 1832 és 1844 között, különös tekintettel Csanád vármegyére |
Spitzer Jenő (Dr. Schiffner Imola adjunktus és Dr. Hárs András tudományos segédmunkatárs) Honvédelmi Minisztérium Különdíja |
Nemzetközi Jogi Tagozat |
Az erőszak tilalma és a jogos önvédelem az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépés tükrében |
Hajdu Gábor (Dr. Víg Zoltán adjunktus) Horváth és Társai Ügyvédi Iroda Különdíja |
Nemzetközi Magánjogi Tagozat |
CETA: a külföldi befektetők carte blanche-ja? |
Szél Dániel (Dr. Görög Márta egyetemi tanár) Wing Zrt. Különdíja |
Polgári Jogi Tagozat I. |
A posthumus jogvédelem új kérdései: Az elhunytak és a hozzátartozóik személyiségi jogi védelme a gyülekezési jog viszonyrendszerében |
Labancz Andrea (Dr. Gellén Klára habilitált egyetemi docens és Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) Ars Boni Folyóirat Különdíja |
Polgári Jog Tagozat II. |
Az innovatív gyógyszerek szabadalmának gazdaságra gyakorolt hatása |
Labancz Andrea (Dr. Gellén Klára habilitált egyetemi docens és Dr. Mezei Péter habilitált egyetemi docens) HVG ORAC Különdíja |
Polgári Jog Tagozat II. |
Az innovatív gyógyszerek szabadalmának gazdaságra gyakorolt hatása |
Árva Máté (Dr. Papp Tekla egyetemi tanár) HVG ORAC Különdíja |
Polgári Jogi Tagozat III. |
Szerződésszerűség a digitális egységes piac perspektívájából |
Szivós Kristóf (Dr. Pozsonyi Norbert adjunktus) Igazságügy Minisztérium Különdíja |
Római Jogi Tagozat |
Specialiter autem iniuria dicitur … (Iniuria-tényállások Ulpianus edictum-kommentárában) |
A legjobb opponens díját kapta |
||
Walsh Máté Gergely |
Agrárjogi, Szövetkezeti Jogi és Környezetvédelmi Jogi Tagozat |
|
Nagy Nándor |
Közigazgatási Jogi Tagozat II. |
|
Legjobb opponensi díjat a szekcióban Walsh Máté Gergely (Agrárjogi, Szövetkezeti Jogi és Környezetvédelmi Jogi Tagozat) és Nagy Nándor (Közigazgatási Jogi Tagozat II.) kaptak.
A Társadalomtudományi Szekció országos versenye 2017. április 11–13. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán került megrendezésre, ahol a karunkról 9 bemutatott dolgozatból kettőt díjaztak az alábbiak szerint.
Társadalomtudományi Szekció |
||||
Előadó (konzulens) |
Tagozat |
A dolgozat címe |
||
I. díjat nyert |
||||
Szaniszló Réka Brigitta (Miletics Péter mesteroktató) |
Nemzetközi tanulmányok 2. tagozat |
Egy fejezet az afrikai vándorlásból, Magyarország és a második generációs afrikaiak |
||
Különdíjat nyert |
||||
Nagy Anna (Miletics Péter mesteroktató) |
Nemzetközi tanulmányok 1. tagozat |
A posztmodern terrorizmus és az Iszlám Állam |
||
A Had- és Rendészettudományi Szekcióban karunkat 3 hallgató képviselte, amelyet 2017. április 25–27. között Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara rendezett meg. A nevezett dolgozatok közül az alábbi eredmények születtek.
Had- és Rendészettudományi Szekció |
||||
Előadó (konzulens) |
Tagozat |
A dolgozat címe |
||
II. díjat nyert |
||||
Kardos Tímea Kata (Dr. habil. Fantoly Zsanett egyetemi docens és Dr. Gácsi Anett Erzsébet adjunktus) |
Nemzetbiztonsági Tagozat |
A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés alapjogi követelményei és gyakorlati problémái, kitekintéssel a leplezett eszközök kérdéskörére |
||
III. díjat nyert |
||||
Nagy Péter (Dr. Karsai Krisztina, egyetemi tanár és Dr. Törő Sándor c. egyetemi docens, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettese) |
Alkalmazott Társadalomtudományok Tagozat |
A katonai büntetések és a katonai mellékbüntetések alkalmazása, különös tekintettel a szolgálati törvényben lévő fenyítésekre |
||
Minden hallgatónak és témavezetőnek gratulálunk az eredményes szerepléséhez!
A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát lezáró tudományos ülésen – a Magyar Tudományos Akadémián 2017. november 13-án – a szegedi jogi kar Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetőjét, Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanárt Mestertanár Aranyéremmel tüntették ki. Kitüntetéséhez a Kar nevében szívből gratulálunk!
Az ÁJSZ és TTUD Szekciókban a dolgozattal résztvevő hallgatók nevezési költségeit és részvételi díjának egy részét az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján kiírt ’A tehetséges hallgatók XXXIII. OTDK-án történő részvételének támogatására’ NTP-OTDKR-16-0029 elnyert pályázati összegből (és a fenti szervek támogatásával) finanszírozta a SZTE ÁJTK.
Gácsi Anett Erzsébet
adjunktus