A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának Politológiai Tanszéke több tudományos intézettel közösen 2019 november 28-30. között interdiszciplináris jelenkor-történeti és politikatudományi konferenciát szervez
1989 ÉS A RENDSZERVÁLTÁS:
A TÁRSADALMI CSELEKVÉS LEHETŐSÉGEI
címmel. A konferencia a jelenkor-történeti, a politológiai kutatás és a társadalomtudományok legjobb hazai műhelyeit és különösen fiatal kutatóit kívánja bevonni a közös gondolkodásba, 1989 előzményeit, hatásait és emlékezetét tág időkeretben elhelyezve több tudományág nézőpontjából is értelmezve. Célja a társadalmi cselekvés lehetőségeire helyezni a hangsúlyt, a rendszerváltás történetét hosszú időtávban (az 1960-as évektől kezdve), alulnézetből és a mindennapok felől vizsgálni. A konferenciával együtt a
Politológiai Tanszék poszterversenyt hirdet középiskolások számára
a következő címmel:
DEMOKRATIKUS ÁTMENET MAGYARORSZÁGON
A versenyben résztvevő diákoknak 1989-1990 eseményeivel, a demokratikus átmenettel és a kialakult új politikai berendezkedéssel kapcsolatos ismereteiket kell megjeleníteniük áttekinthető, képekkel, grafikonokkal vagy térképekkel illusztrált formában. Olyan témák feldolgozását várjuk a pályázóktól, mint például
·a rendszerváltás folyamatának főbb fordulópontjai,
·az első parlamenti választás,
·a harmadik Magyar Köztársaság egyes intézményeinek kialakulása és működése.
Az elkészült pályamunkákat a konferencia harmadik napján (2019. november 30.) mutatják be a diákok 5 percben, a téma szaktekintélyeiből álló zsűri pedig tartalmi és formai szempontból értékeli azokat.
Az első három helyezettet és felkészítő tanáraikat is jutalmazzuk.
A verseny összdíjazása 100 000 forint.
Pályázati feltételek: A pályázaton minden középiskolás indulhat, egy diák csak egy poszterrel nevezhet, de a versenyben csapatok is részt vehetnek. Az A2-es méretű poszterek elkészítéséhez a mellékelt sablon használata kötelező, az abban foglalt technikai paraméterek követése az érvényes pályázat feltétele.
Nevezni a meghirdetett címhez kapcsolódó bármilyen témával lehet, azonban a Politológiai Tanszék fenntartja a jogot, hogy a verseny szellemiségével nem egyező munkákat kizárja.
A végleges pályamunkákat 2019. november 22-ig kell eljuttatniuk Stumpf Péter Bence email címére: stumpfpb@juris.u-szeged.hu
A konferencián szendvicsebédet biztosítunk és az útiköltséget is térítjük (vonat, busz). Az utazási költségek megtérítésével kapcsolatos igényüket legkésőbb 2019. november 18-ig jelezzék Hajzer Gergőnél: hajzerg@polit.u-szeged.hu
Versenyfelhívás
Poszter sablon