Bezár

Politológiai Tanszék

Poszterverseny középiskolásoknak

Poszterverseny középiskolásoknak

2018. november 29.
2 perc
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának Politológiai Tanszéke 2019 április 12-én választástudományi konferenciát szervez


DEMOKRÁCIA ÉS VÁLASZTÁSOK


címmel. A rendezvény a tanszék nemrégiben elhunyt docensének, a hazai választáspolitológia meghatározó alakjának, Kovács László Imrének állít emléket. A Szegedi Tudományegyetem oktatói mellett előadást tartanak a terület szaktekintélyei, kollégák és tanítványok. A konferenciával együtt a Politológiai Tanszék poszterversenyt hirdet középiskolások számára a következő címmel:


DEMOKRÁCIA ÉS VÁLASZTÁSOK MAGYARORSZÁGON


A versenyben résztvevő diákoknak a magyar demokráciával és választásokkal kapcsolatos ismereteiket kell megjeleníteniük áttekinthető, képekkel, grafikonokkal vagy térképekkel illusztrált formában. Olyan témák feldolgozását várjuk a pályázóktól, mint például a választási rendszer működése, a népszavazások és választások jelentősége, a magyar demokrácia történetének fordulópontjai, vagy a parlament működése. Az elkészült pályamunkákat az emlékkonferencián mutatják be a diákok 5-10 percben, a választási szakértőkből és politológusokból álló zsűri pedig mind tartalmi, mind formai szempontból értékeli azokat.

Az első három helyezettet és felkészítő tanáraikat is jutalmazzuk.

A verseny összdíjazása 100 000 forint.


Pályázati feltételek: A pályázaton minden középiskolás indulhat, egy diák csak egy poszterrel nevezhet, de a versenyben csapatok is részt vehetnek. Az A2-es méretű poszterek elkészítéséhez szükséges sablont itt találják az érdeklődők.

Nevezni a meghirdetett címhez kapcsolódó bármilyen témával lehet, azonban a Politológiai Tanszék fenntartja a jogot, hogy a verseny szellemiségével nem egyező munkákat kizárja.


A konferencián szendvicsebédet biztosítunk és az útiköltséget is térítjük (vonat, busz). Az utazási költségek megtérítésével kapcsolatos igényüket legkésőbb 2019. március 25-ig jelezzék Hajzer Gergőnél: hajzerg@polit.u-szeged.hu

A végleges pályamunkákat 2019. március 31-ig kell eljuttatniuk Stumpf Péter Bence email címére: stumpfpb@juris.u-szeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek