Bezár

Politológiai Tanszék

Középiskolás poszterverseny - Választások és korszakváltások

Középiskolás poszterverseny - Választások és korszakváltások

2024. november 26.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Politológiai Tanszéke poszterversenyt hirdet középiskolások számára

a következő címmel:

Választások és korszakváltások Magyarországon

1920, 1945, 1990

A 20. századi magyar történelem három korszakváltó parlamenti választása – az 1920-as nemzetgyűlési, az 1945-ös általános és az 1990-es szabad parlamenti választás – alapvetően meghatározta az ország politikai és társadalmi fejlődését. Az 1920-as választások a trianoni békediktátum árnyékában zajlottak, és a Horthy-korszak politikai alapjait fektették le a keresztény-nemzeti gondolat jegyében. Az 1945-ös választások a második világháborút követő demokratikus kísérletet képviselték, ám a Szovjetunió politikai nyomása és a kommunista párt hatalmi stratégiái már ekkor éreztették hatásukat. Az 1990-es szabad választások a rendszerváltás csúcspontját jelentették, és megteremtették a harmadik Magyar Köztársaság demokratikus politikai berendezkedését.

A poszterversenyben résztvevő diákoktól a három korszak választásainak történeti, politikai és társadalmi összefüggéseit, illetve valamely aspektusának társadalomtudományi bemutatását várjuk, mint például:

· Hogyan alakították az 1920-as választások a Horthy-korszak politikai rendszerét és legitimitását?

· Az 1945-ös általános választás demokratikus kísérlet volt vagy a kommunista hatalomátvétel előkészítése?

· Az 1990-es szabad választások hogyan zárták le a rendszerváltást, illetve miként alakították ki a modern magyar demokráciát?

· Hogyan változott a választójog az 1920-as, az 1945-ös és az 1990-es választások során?

· Hogyan tükrözték a választási rendszerek az adott korszak politikai céljait és értékrendjét?

· Milyen társadalmi és politikai kihívások formálták az egyes korszakok választásait?

· Milyen szerepet játszottak a választási kampányok vizuális dokumentumai (plakátok, szórólapok, sajtóanyagok) az állampolgári részvétel növelésében?

· Hogyan hatottak a nemzetközi körülmények az egyes választásokra és azok politikai következményeire?

· Milyen változásokat hoztak az egyes korszakok választásai az állampolgári jogok és kötelességek terén?

A pályaműveket a SZTE Politológiai Tanszék oktatóiból álló zsűri értékeli tartalmi és formai szempontból. A legjobb pályamunkák díjazásban részesülnek.

A verseny díjazottjai az SZTE ÁJTK politikatudományok alapképzésre történő jelentkezéskor intézményi pontokban részesülnek az általános felvételi eljárás során.

Pályázati feltételek: A pályázaton minden középiskolás indulhat, egy diák csak egy poszterrel nevezhet, de a versenyben csapatok is részt vehetnek. Az A2-es méretű poszterek elkészítéséhez a mellékelt sablon használata kötelező, az abban foglalt technikai paraméterek követése az érvényes pályázat feltétele. Nevezni a meghirdetett címhez kapcsolódó bármilyen témával lehet, azonban a Politológiai Tanszék fenntartja a jogot, hogy a verseny szellemiségével nem egyező munkákat kizárja.

A végleges pályamunkákat 2025. január 20-a éjfélig kell eljuttatniuk Szabó Palócz Orsolya email címére: szabopalocz@polit.u-szeged.hu.

Az eredményhirdetésre 2025. február második hetében kerül sor.

Jelentkezésükkel a versenyzők beleegyezésüket adják az alábbi adatkezelési tájékoztatóban foglaltakhoz.

Szeged, 2024. november 26.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek