Bezár

Alkotmányjogi Tanszék

Tóth Mónika TDK hallgatónk személyes beszámolója az Ars Boni-nál eltöltött gyakorlatról

Tóth Mónika TDK hallgatónk személyes beszámolója az Ars Boni-nál eltöltött gyakorlatról

2015. április 04.
2 perc

A honlapot böngészve találtam rá a gyakornoki programjuk hirdetésére, ahol olyan diákokat kerestek, akik alkotmányjogi és Európa-jogi beállítottságúak voltak, és érdeklődtek az újságírás iránt. Úgy éreztem, ezt nekem találták, ki, tehát a korábbi eredményeimre, és a TDK munkájában való részvételemre hivatkozással jelentkeztem. Összesen 5 embert választottak ki, ebből hárman csináltuk végig a programot.


Nagyon érdekes és sokrétű feladataink voltak, így például

  • ki kellett választanunk egy aktuális témát, és ezzel kapcsolatban egy neves alkotmányjogásszal interjút készíteni, így esett a választásom Tóth Juditra (tanszékünk vezetőjére; szerk.) és az otthonszülésre;
  • véleményeznünk kellett az Ars Boni fórum rovatában megjelent írásokat;
  • a Think Tank rovat keretében két külföldi kutatóintézet tanulmányáról kellett összefoglalót készítenünk;
  • hozzájárultunk a képgyűjteményük kialakításához közintézményekről készült képekkel, mivel saját cikkeikhez saját maguk által készített képeiket kívánják felhasználni a jövőben;
  • készítettünk egy "hasznos linkek" gyűjteményt, amely a joghallgatók számára évfolyamdolgozatok, pályázatok, szakdolgozat megírásakor hasznos lehet;
  • a gyakornoki program keretében részt vehettünk három képzésen, egy érveléstechnikai, egy jogi adatbázisokról, és egy újságírói alapismeretekről szólón;
  • érveléstechnikai szempontból elemeznünk kellett egy általunk kiválasztott cikket, és erről érvelési térképet készíteni. Ez elég nehéz feladat volt, de nagyon érdekes, és maximálisan megérte. :-)

A program keretében lehetőséget kaptam tehát arra, hogy megjelenjenek az általam elkészített cikkek, illetve arra is, hogy a jövőben bármikor cikket írjak az Ars Boni jogi folyóirat számára. Így megjelenhetett a honlapon az otthonszülésről készített interjúm "Az otthonszülés jog, nem lehetőség" címmel, illetve a Think Tank rovat keretében további két írásom fog megjelenni:

  • a "Migráns-e az uniós polgár, ha más tagállamban vállal munkát?", és
  • az "Összedolgozik-e az EU és az Egyesült Államok a demokráciaterjesztésben?".

Az Ars Boni szerkesztősége egy nagyon szimpatikus, energikus, fiatal csapat nagy szakmai tudással, valamint bármiben szívesen segítenek. Úgy érzem, a program ezáltal jelentősen hozzájárult a szakmai fejlődésemhez, és meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek