Konferencia beszámoló

2014-ben Debrecen adott otthont a „Hatalom, cselekvés, választás” témájú Politológus Vándorgyűlésnek, amelyet a Magyar Politikatudományi Társaság Debreceni Egyetem a Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi Tanszékével együttműködve rendezett meg. A Vándorgyűlés Szervezői már a felhívásában is kiemelik, hogy „ha a politikát úgy fogjuk fel, mint sajátos emberi tevékenységet, amely arra irányul, hogy saját világunkat alakítsuk és annak közös értelmet keressünk, akkor ezt a három fogalmat elsősorban a lehetőség gondolata kapcsolja össze. A hatalom szó etimológiája, a cselekvés spontaneitása és a választás alapvető pluralitása mind a politika és a lehetőség egybefonódását hangsúlyozzák, ami elsősorban abban áll, hogy olyan folyamatokat indítunk el cselekedeteinkkel, amelyeknek végkimenetele beláthatatlan. Az ebből fakadó kontingencia végső soron a politika szabadságának bizonyítéka (...). A hatalom, a cselekvés és a választás kategóriái ennek kifejtésére adnak egyedülálló lehetőséget, fogalmi, ismeretelméleti, etikai és empirikus aspektusokat egymás mellé rendelve, illetve a szereplők, intézmények és folyamatok dimenzióit hangsúlyozva. Ezek nyomán körvonalazódtak a vándorgyűlés alapkérdései, amelyek egyben a mai politikatudomány alapkérdései is." (Forrás: A XX. Politológus Vándorgyűlés honlapja )

A konferencia beszámoló a Vándorgyűlés 5. paneljének előadásait ismerteti, amelynek témája „Az államiság változásai a XX. század végén és a XXI század elején: az állam szerepe korunkban” címmel öt egymáshoz szorosan kapcsolódó, tematikailag egymásra épülő előadást fogott össze Prof. Dr. Takács Péter panelvezető elnöklése mellett. A panelban a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékének három oktatója is előadott.

Az első előadás a fejlesztő állam kihívásait vizsgálta az Európai Unióban – figyelemmel a jogállamiság követelményrendszerére. Az előadó Fejes Zsuzsanna, az NKE KTK Államelméleti és Politikatudományi Tanszék és a Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszék egyetemi docense. Előadásában kiemelte, hogy az államok gazdasági és társadalmi szerepvállalásának átalakulása és átalakítása a XXI. század olyan kihívása, amelyben Európának sajátos értékei és érdekei alapján kell választ találnia, és ezzel összefüggésben vizsgálni kell az állam hatékony működésének európai szinten intézményesített feltételrendszerét, az EU és a tagállamok normatív szabályozó szerepét, az állami beavatkozás mértékét, lehetőségeit és határait. Az előadó kérdésként vetette fel, hogy a fejlesztő állam koncepciója az európai integráció keretein belül megoldást jelenthet-e a szociális piacgazdaság megújításának, alapvető átalakításának problémáira a globalizáció, az integráció és a regionalizmus feltételrendszere keretében – szem előtt tartva a tagállamok jogállami kritériumainak való megfelelést. Az állam szerepvállalása, annak dimenziói, céljai, intézmény- és eszközrendszere rendkívül eltérően alakul az EU-tagállamokban, erre vonatkozóan gyakran egymásnak ellentmondó koncepciókkal találkozunk az Európai Unióban (és világszerte). Miközben a fejlesztő állam egyik feladata a nemzetközi versenyképesség és az EU-kapacitások kiépítése, vagyis az EU-konform intézményrendszer kialakítása, az egyes tagállamokban a fejlesztő állam létrehozásának intézményi alapjai gyakran hiányosak.

Az előadó hangsúlyozta, hogy a fejlesztő állam fogalma gyakran összefüggésbe kerül a jó állam és a jó kormányzás fogalmával. Jó kormányzás alatt azt értjük, hogy milyen tradíciók alapján, milyen intézményrendszer segítségével gyakorolja egy ország kormánya az irányítást. Ebből kiemelendő a kormány képessége arra, hogy megbízható és helytálló politikákat fogalmazzon meg és hajtson végre, és olyan intézményeket működtessen, amelyek az emberek közötti gazdasági és társadalmi együttműködést irányítják. (Kaufmann, D: Kraay, A., Zoido-Labatón, P. 1999. Governance Matters. Policy Research Working Paper 2196. Washington D.C.: World Bank Institute) Kérdés, hogy miként lehet növelni az állam képességeit – amely mint közhatalom a társadalmi igényeknek megfelelően alakítja ki funkcióit – úgy, hogy eközben jobban és hatékonyabban elősegítse a fejlődést, de szem előtt tartsa jogállami elveket, erősítse az emberi biztonság és a kormányzatba vetett bizalom dimenzióját is. Az így kiépítendő gazdasági és politikai rendszer nemcsak szabályozandó, hanem bizonyos mértékig és tekintetben feltétlenül kormányzandó is.

Az előadás kitért arra is, hogy EU-intézmények autoritásának elismerése és az uniós normákat kikényszeríteni képes államigazgatás kiépítése szükségszerűen modernizálja a tagállamok kormányzati rendszereit. Figyelemmel az európai integrációs és globalizációs folyamatokra egyre nagyobb igény van az erősebb állami beavatkozásra és a hatékony intézményi működésére, ezért kiemelte, hogy a fejlesztő állam hatékonysága és a gyors állami beavatkozás szoros kapcsolatban áll a kiszámítható állami működéssel, a jogállamiság és jogbiztonság kérdésével. Az állam normatív szabályozó szerepe, a jó jogalkotás és a jogkövető magatartás kikényszerítése során figyelemmel kell lenni arra, hogy hogyan valósítható meg a jogállamiságba ágyazott hatékonyság. Az Uniós fejlesztéspolitika új alapokra helyezése során nem hagyható figyelmen kívül a társadalmi bizalom helyreállítása.

A második előadó Hervainé Szabó Gyöngyvér a Kodolányi János Főiskola Szociális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője „Az államiság átalakulása: a jóléti államtól az informális jóléti rezsimektől a jól-léti rezsimek felé” címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy az államiság változó folyamataiban egyre inkább átalakulnak a jóléti állam változásaival kapcsolatos fogalmak: a jóléti állam, jóléti társadalom, szociális piacgazdaság változásai mellett, a komparatív kutatások rámutattak a jóléti állam nyugati/északi modelljei mellett kialakult átmeneti rendszerekre, a fejlesztő államiság rendszereiben kialakult informális biztonsági rendszerekre és a fejletlen térségek ún. ill-fare modelljeire. A well-being témakör a szociálpolitikai modellek összehasonlító kutatása során rajzolódott ki, és a nemzetközi kutatások alapján a jólét és a jól-lét meghatározó eleme az ösvényfüggő fejlődés.

Az előadás rávilágított arra, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a jóléti rezsimek vagy jól-léti rezsimek összevetése során mit kapunk. Az ösvényfüggő fejlődés alapján egy fejlett államon belül is kialakulhatnak eltérő jóléti koncepciót képviselő kulturális csoportok, amelyek társadalmi integráltsága eltér, mások a kulturális preferenciái, más értékek motiválják, másképp hat rájuk a globalizáció. A nemzetközi háztartási struktúrák nem egyformán hatnak a különböző csoportokra. A komparatív nézőpontok a nemzetközi fejlesztés nézőpontjából tekintik át a jóléti és jól-léti rezsim eredményeit. A jól-léti rezsim-elmélet mutatói között megjelenik a személyi biztonság, amelyet az összes modell ignorált, mint általában meglévő feltételt. A szubjektív jól-lét koncepcióival szemben az általános jól-lét koncepciójába beletartoznak az objektív, a szubjektív, a kapcsolatok, a forráselosztás demokratizmusa, a kulturális hatások, a rétegződés, mobilizáció és autonómia, a személyes szabadság és személyes értékek. Az előadás nyitva hagyta a kérdést, hogy a fejlesztéshez kapcsolt jól-léti rendszer modell hogyan és miként alkalmazható a fejlett és felzárkózó társadalmakra, alkalmazható-e a modell, a liberalizmus mai rendszerében, vagy a modell más jóléti struktúrát jelent a fejlett társadalmakban, és miként kapcsolódik össze a jól-léti rezsim koncepció az eltérő államfelfogásokkal, az eltérő államkoncepciókkal, a szociálpolitika jelenlegi megközelítéseivel.

A harmadik előadás a többszintű kormányzás és a városrégiók pozicionálásának egyes összefüggéseit vizsgálta Svájc példáján keresztül. Az előadó Somlyódyné Pfeil Edit István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszékének egyetemi docense abból indult ki, hogy megváltozott a nemzetállamok viszonyulása városaikhoz és városi térségeikhez, azok ma már a gazdaságpolitika eszközeiként aktiválódnak. Különösképp a határon átnyúló városrégiók jelentik az EU kohéziós politikájának célpontját a területi együttműködés égisze alatt. Az alulról kezdeményezett felülről támogatott regionális gazdaságfejlesztés alkalmas eszköze a városok hatékony kormányzásának megvalósítására az Unió által szorgalmazott governance modellnek. A városi térségek úgy tételeződnek, mint a tervezés, a gazdaságfejlesztés, a politikaformálás és az állami térszervezés újjáformálódó terei, melyeket a hierarchikus, kompetitív és kooperatív viszonyok egyidejűleg irányítanak. E változási folyamat nem értékelhető azon hatalmi decentralizációs folyamat nélkül, amely a szubnacionális szintek javára sikeresen lezajlott számos régi uniós tagállamban. Miután a decentralizáció a kompetenciák szétterítéséhez vezetett, a többszintű kormányzás ösztönzésével az EU a területi szintek és a különböző szektorok közötti kooperáció létrehozásával azok ismételt integrációját törekszik megvalósítani.

Az előadó kiemelte, hogy a városrégiók gazdasági sikeressége és az államberendezkedés magas fokú decentralizáltsága között mind gyakrabban vonnak párhuzamot, ezért vállalkozik az előadás arra, hogy egyfelől a nemzetállam megváltozott szerepfelfogását tárgyalja várospolitikai és gazdaságfejlesztési aspektusból. A nemzetállami várospolitikák formálásában ugyanis három tendenciát mutatott ki az előadó, először a már említett hatalmi decentralizáció tendenciáját az alsóbb szintek irányában, másodszor az explicit nemzeti városstratégiák kidolgozását, harmadszor pedig a városok gazdasági lehetőségeinek garantálását, amelyeknek időbeli íve az 1960-es évektől indult és tart napjainkig.

A negyedik előadást Soós Edit, a Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszékének egyetemi docense tartotta, a regionalizmus hatása az állami szuverenitásra címmel. Az előadás kiinduló tézise, hogy a XXI. századra két új nemzetközileg is ható jelenség jelent kihívást a korábbi, hagyományos nemzetállami eszme számára: a szupranacionális integráció és a regionalizmus. A korábbi nemzetállami szuverenitásra épülő kormányzati rendszer átalakul, az állam és a régiók között fennálló kapcsolatban bekövetkezett paradigmaváltás annak következménye, hogy megerősödött a régiók politikai és közjogi státusa. A régiók és az állam kapcsolata centralizáció és a hierarchia helyett decentralizációt és pluralizmust feltételez, ami a regionális (ön)kormányzásra épül. Az előadás azt vizsgálta, hogy az európai területi együttműködések (European Grouping for Territorial Cooperation; EGTC) hálózatosodási folyamatában a nemzeti kereteket túllépő regionalizmus milyen hatással van az állami szuverenitásra.

A panel utolsó előadása a titkosszolgálati eszközök és módszerek változásai az államon belül és az államon kívül címmel Révész Bélától hangzott el, aki szintén a Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszékének egyetemi docense. Az előadás témája, a jelenlegi szabályozás által használatos „nemzetbiztonsági” terminus elfogadása körül nem csupán a hatályos törvény vitájában, de már az „állambiztonsági szervek jogállami átalakítása” során is élénk viták bontakoztak ki. Az 1989-es év során a belügyminisztériumban megfogalmazódott javaslatokban a „nemzetbiztonsági szolgálat”, „nemzetbiztonsági hivatal”, „állambiztonsági hivatal” javaslatok éppúgy szóba kerültek, mint pl. az „védő hivatal” elnevezés. A Nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény meghozatalakor a „titkosszolgálat” szó használata is polémiára adott okot. Az Nbtv. általában kerüli a „titkosszolgálat”, „titkosszolgálati” megnevezést, a titkosszolgálati eszközök és módszerek helyett titkos információgyűjtésről beszél. A „nemzetbiztonsági szolgálatok titkosszolgálati tevékenysége” kifejezés használata mégis megjelenik például a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos sajátos gazdálkodási szabályokban , és „titkosszolgálati pótlék” elnevezéssel is találhatunk . Felvetődik a kérdés: itt csupán az előterjesztők szemantikai fáradozásáról van szó, hogy minél jobban elhatárolódjanak a pártállami biztonsági szolgálatoknál használatos szakkifejezésektől − ezzel is bizonyítva a volt állambiztonsági szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok közötti különbségeket −, vagy mindez olyan megfontolások eredménye, amelyek elméletileg is megalapozott tartalmat hordoznak.

A történelmi előzményekre tekintettel látható, hogy a titkosszolgálat a régebbi, a nemzetbiztonsági szolgálat az újabb kori kifejezés, és főként a XX. század második felében hódít teret. Ez összefügg a biztonsági tevékenység, a szolgálatok működése jogi szabályozásának fejlődésével − illetve magának a szabályozásnak a megjelenésével − a polgári demokráciákban. A szolgálatok „hivatalosan” is megjelentek és szuverenitásvédelmi rendeltetésükkel, felderítő-hírszerző-elhárító funcióikkal beépültek az állami szervezetrendszerbe. A nemzetközi együttműködés, a diplomácia jelentőségének megerősödése, az államok közötti vitás kérdések rendezésében elsődlegessé váló szerepe egyrészt növekvő, másrészt új típusú kormányzati igényeket támasztott a biztonsági szolgálatokkal szemben. Emellett a nyitottabbá váló társadalmak, a hírszolgálatok fejlődése, a nemzetközi kommunikáció globalizálódása és az informatika forradalma miatt a nemzetbiztonsági szolgálatok ma már nemcsak a klasszikus titkosszolgálati eszközökkel szereznek titkos információkat. A titkos információgyűjtés módszerei mára alapjaiban alakították át a klasszikus titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazását.

Ugyanakkor az állam által korábban nem csak titokban tartani kívánt, de monopolizálni is szándékolt titkosszolgálati eszközök és módszerek a XXI. század elejére jelentős részükben kikerültek az állami fennhatóság alól. „Privatizációjuk” legális formája a legkülönbözőbb magánnyomozói irodák, őrző-védő vagy személyvédelmi vállalkozások. A „szürke” zónában a piaci szereplők akár önálló szervezeti egységként működtetik nem csak biztonsági-rendészeti szolgálataikat, de gazdasági-pénzügyi hírszerzésre is megbízást kapnak. A szervezett alvilágot a titkosszolgálati eszközök és módszerek terén alkalmazott műszaki felszereltsége olykor versenyhelyzetbe hozza az állami hírszerzés és elhárítás technikáival. Végül nem feltétlenül gyakoribbá válásuk, inkább szaporodó látványos lelepleződéseik jelzik, hogy a politikai élet szereplői ellenfeleikkel folytatott harcukban egyre természetesebb eszköznek tekintik a klasszikus és a legújabb titkosszolgálati fortélyok széleskörű felhasználását.

A konferencia beszámoló a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A konferencia beszámolót készítette:

Fejes Zsuzsanna, egyetemi docens

SZTE ÁJK Politológiai Tanszék