Bezár

Alkotmányjogi Tanszék


 

Az alkotmányjogi TDK ismét a Habsurgok fellegvárában, Bécsben tett látogatást, karöltve nemzetközi tanulmányokat folytató és Phd hallgatókkal a szakok közötti együttműködést erősítvén, 2015. szeptember 22-24 között. A „kevesebbről a többre” joglogikát követve először a Bankgassén helyet foglaló talpalatnyi hazai földet érintette lábunk, azaz az osztrák főváros legszebb nagykövetségén, a Magyar Nagykövetségen fogadták csoportunkat, ahol Dán Károly nagykövet tárta fel előttünk a diplomácia rejtelmes világát. A joglogika következő láncszemeként utunk másnapján testközelből ismerhettük meg az osztrák vendégszeretetet, nevezetesen a Webster University előadásán keresztül, melynek során Michael Platzer Professzor Úr prezentációját hallhattuk a női bántalmazások jogi vetületéről. Utolsó napunkon már teljesen elmosódtak a földrajzi dimenziók, hiszen európai és nemzetközi szintű globális aspektusból is betekinthettünk számos tárgykörbe. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének épületében kerekasztal mellett folyt eszmecsere mindenapjainkat átható problémákról, többek között az Európát érintő migrációs hullám emberi jogi aspektusairól, ahol Marialetizia Leonardo, Sara Sighinolfi és Jonas Grimheden véleményére reflektálhattunk. Kutatóutunk globális zárását az ENSZ Központban eltöltött tartalmas idő adta, ahol a kábítószer-kereskedelem és a nukleáris helyzet jogi szempontjairól David Dadge és Elisabeth Wächter tájékoztatott minket. Rávilágítottak arra is, miszerint a konkrét jogi és politikai problémákra megoldást találni csak gazdasági és társadalmi kaleidoszkópon keresztül érdemes.

Kulturális ismereteink bővítése érdekében szabadidőnket Bécs nevezetességeinek megismerésével töltöttük, időt szakítva természetesen csapatunk összekovácsolására is. E három nap alkalmat nyújtott rá, hogy tanulmányi ismereteink bővítésén túl számos egyéb élménnyel is gazdagodhassunk.


Vizuális élménybeszámoló:


Becs

Hallgatóink "bevették" Bécsnek büszke várát

Hallgatóink "bevették" Bécsnek büszke várát

2016. február 01.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek