2024. március 21. napján dr. Tőkey Balázs, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének egyetemi docense tartott előadást. Az ülés kezdetén dr. Szivós Kristóf tanársegéd, TDK koordinátor bemutatta a TDK tevékenységét a nagyszámban megjelent hallgatóságnak, valamint beszámolt a várható további programokról is.
Ezt követően dr. Tőkey Balázs a fogyasztóvédelmi jog legújabb fejleményeit mutatta be, kitérve mind anyagi, mind eljárásjogi kérdésekre. Külön hangsúlyt fektetett a képviseleti keresetekre, amelyek az Európai Unió legújabb fogyasztóvédelmi irányelve alapján került be a magyar jogrendszerbe.
Az előadást élénk diszkusszió követte, hiszen a képviseleti keresetek áttörik a klasszikus perjogi dogmatikai legfontosabb ismérveit, így számos kérdést vet fel. A beszélgetés során többször is említésre került, hogy a joggyakorlatnak kell megtöltenie a jogintézményt tartalommal.
Ezúton is köszönjük dr. Tőkey Balázs tanár úrnak az előadást!