Bezár

Alkotmányjogi Tanszék

November 4-én az Alkotmányjogi TDK szervezésében Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, nagy sikerű előadást tartott. A szakmai beszélgetés moderátorai Dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke és Dr. Szakály Zsuzsa, tanszékünk egyetemi tanársegéde, voltak.

 

A Kúria szervezetének és működésének rövid bemutatását követően a hallgatóságnak alkalma nyílt kérdéseket intézni Elnök úrhoz. E kérdések nyomán szó esett a Kúria elnökének feladatköreiről, illetve Elnök úr saját szerepfelfogásáról; a bírói, oktatói és az elnöki hivatása összeegyeztethetőségéről; a Kúriát és az alsóbb fokú bíróságokat érintő várható reformokról.

 

Karunk számos neves oktatója intézett további kérdéseket Elnök úrhoz, így szóba kerültek a bíróságon kívüli igényérvényesítés lehetséges módjai, valamint a bírói pálya jelenlegi előmeneteli rendszerének módosítására irányuló elképzelések is.

 

Ezúton köszönjük minden oktató kollégának és érdeklődő hallgatónak a megjelenést és a szakmai diskurzus előmozdítását.


Darak_kepek 

Darák Péter, Kúria elnök, volt a TDK vendége

Darák Péter, Kúria elnök, volt a TDK vendége

2015. november 09.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek