Cséka Ervin professzort köszöntötték az ÁJTK-n 90. születésnapja alkalmával

Prof. Dr. Cséka Ervin tiszteletére ünnepi kötettel készültek kollégái, pályatársai, barátai.
Az ünnepi kötet átadására 2012. január 20-án került sor karunk tanácstermében. Tekintettel Professzor Úr életkorára és egészségi állapotára, a rendezvényen személyesen nem tudott jelen lenni, így sajnálatos módon sem tisztelői, sem tanítványai, a kötet szerzői nem tudták Őt személyesen köszönteni e jeles alkalomból.

A tanszék munkatársai azonban fontosnak tartották e kiváló jogtudós, nagy tiszteletnek örvendő elméleti és gyakorlati szakember méltatását, szakmai életútjának felvázolását, az előtte való tisztelgést.
Az ünnepi ülésen Prof. Dr. Hajdú József dékán-helyettes tartotta a megnyitót, amelyben örömét fejezte ki, hogy karunkon immár harmadik alkalommal történik 90. születésnap alkalmából ünnepi kötet kiadása. A Jubilánst dékán-helyettes úr is kiemelkedő szakmai tudású, a hallgatókkal kollegiális kapcsolatot kiépítő, mély emberi értékkel felruházott professzorként ismerte meg.
A megnyitót követően Prof. Dr. Nagy Ferenc tanszékvezető úr ismertette az ünnepelt szakmai életútját, majd pedig Dr. Bócz Endre ny. á. fővárosi főügyész méltatta az ünnepelt tudományos tevékenységét, szakmai munkásságát. Mindkét előadó hangsúlyozta a Jubiláns gazdag életútját és emberi kiválóságát.
A rendezvény keretében került sor a „Sapienti sat…” Cséka Ervin Ünnepi Kötet bemutatására is Dr. Fantoly Zsanett által.
Dr. Hofszang József ny. egyetemi adjunktus, ügyvéd „Cséka Ervin, az anekdotázó” címmel mesélte el az Ünnepelt kedvenc történeteit, megcsillantva a Jubiláns gazdag irodalmi műveltségét, szerénységét és jó humorérzékét.
A rendezvényt Dr. Juhász Zsuzsanna zárta, aki az ünnepi tanulmánykötet egy-egy példányát nyújtotta át a szerzőknek.
2012. január 20-án Cséka Ervin előtt tisztelegtünk. Reméljük, ezt tehetjük öt év múlva is.

Prof. Dr. Nagy Ferenc köszöntője

Dr. Fantoly Zsanett könyvbemutató előadása

Fotó: Szilágyi Bay Péter

Sajtóhír a rendezvényről

Nagy Ferenc: A 90 ÉVES CSÉKA ERVIN EMERITUS PROFESSZOR KÖSZÖNTÉSE


Az előadásom mottója, alapgondolata:
Kivételes alkalom, különleges életpálya, kiemelkedő teljesítménnyel!

Az mindenképpen tényként szögezhető le: kivételes alkalom a jelenlegi, mert ilyen széles műveltségű, legendásan jó memóriájú, a XX. század második felének egyik meghatározó, az elmélet és a gyakorlat ritka színvonalú szintézisét reprezentáló hazai büntető eljárásjogászáról van szó, aki igen magas életkort érhetett meg. Ismeretesen ez év január 7-én töltötte be 90. életévét, egyúttal egyetemi oktatói/professzor munkásságának közel 45. évi évfordulójára emlékezhetünk. A magas életkor az ünnepelt számára olyan állapotot jelentett/jelent, amellyel igen jól, tartalmasan és hasznosan sáfárkodott.
Karunkon 20 évvel ezelőtt Cséka Ervin professzor urat 70. születésnapja alkalmából köszöntöttük és a régebbi múltra visszanyúló szép kari hagyománynak megfelelően a tisztelői, kollégái által írt tanulmányokat tartalmazó emlékkönyvet nyújthattunk át neki. De üdvözöltük 15 évvel ezelőtt is, 75. születésnapja alkalmából, amikor is Szent-Györgyi Albert díjjal tüntette ki az Egyetem/Kar. A 80. születésnapján a társintézmények vezetői, képviselői, kollegái, pályatársai, Karunk, tanszékünk oktatói, munkatársai köszönthettük őt ünnepi ülés keretében.
2007. január 7-e Cséka Ervin 85. születésnapja és oktatói tevékenységének 40. évfordulója volt, április 26-a pedig a névnapja. Ebből az alkalomból az ünnepelt előtti tisztelgő megemlékezésként tanulmánykötet összeállítása és kiadása valósulhatott meg. A 2012. ezen januári ritka és jeles alkalomból és alkalomra ünnepi tanulmánykötet készült a Kari Acta keretében az ünnepelt tiszteletére (amely kötetet Fantoly Zsanett mutat be, illetve szól róla részletesebben és amelyet Juhász Zsuzsanna, a kötet szerkesztője és egyébként a kötet „lelke és anyja” ad majd át).
A különleges életpályát illetően az 1922. január 7-én Debrecenben született Cséka Ervin a piaristáknál 1940-ben kitüntetéssel érettségizett. Jogi tanulmányait 1940-től a Debreceni Tisza István Tudományegyetemen folytatta, ahol 1944. június legelején summa cum laude minősítéssel avatták doktorrá, majd egyéves posztgraduális képzés keretében a párizsi Sorbonne egyetemen folytatott tanulmányokat.
1948-ban egységes bírói-ügyvédi szakvizsgát tett kitüntetéssel.
Cséka Ervin közel négy évtizeden át működött az igazságszolgáltatás területén. A jogi gyakorlati tevékenységét ügyészi vonalon kezdte meg, majd Legfőbb Ügyészségre került, ezt követően az Országos Kriminalisztikai Intézetbe, majd bírói pályára, egészen a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának vezetői tisztéig jutott.
Ezzel párhuzamosan érdeklődése az elméleti tudományos munka felé is fordult. Elsősorban a büntető eljárásjog, de a bűnügyi tudományok más területei is foglalkoztatták. Fiatalon bekapcsolódott az egyetemi oktatásba is előbb Debrecenben, majd az ELTE Jogi Karán meghívott előadó volt. Szegeden 1966-ban kezdte meg működését a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszéken mint meghívott előadó.
1969-ben félállásban egyetemi docenssé, 1981-ben főállásban egyetemi tanárrá nevezték ki.
Fonyó Antal professzor 1981. december 3-i halála után 1982 februárjától tanszékvezető volt közel egy évtizeden át, egészen 1992-ig. 1994 óta emeritus professzor.
Tudományos munkásságában az érintkező kriminalisztikai kérdésektől a büntető eljárási jog alapvető fontosságú tárgyköreinek tárgyalásáig terjedt a szakmai érdeklődése és a 100-at meghaladó publikációs tevékenysége.
A tudományos munkásságának számbavételekor meghatározónak találom Cséka Ervin 80. születésnapján 2002. januárjában a szegedi ünnepi ülésen elhangzott mondatait.
E szerint: nagy általánosságban két fontos és összetett problémakör tisztázásához való hozzájárulásként értékeli egész tudományos tevékenységét. Az egyik: a büntető bizonyítás és ténymegállapítás, hogy t. i. a bűnügyekben a felelősség alapjául csakis a valóságnak megfelelő, igaz tényállás legyen megállapítva s ne valami más. A másik: a hatékony jogorvoslati rendszer, hogy t. i. ne maradjanak korrigálás, orvoslás nélkül a gyakorlatban előforduló, jogokat sértő, nem igazságos hatósági és főleg bírósági határozatok.
Az első említett témakörből az állam- és jogtudomány kandidátusa tudományos fokozatot 1965-ben érte el „A büntető ténymegállapítás elméleti alapjai” című munkájával, amelyet eredetileg 1963-ban 1010 oldal terjedelemben írt és csak 1968-ban jelent meg könyv formában (362 old.). A másik alapvető vonulat a büntető jogorvoslatok témaköre, amelyből Akadémiai doktor lett 1985-ben és ugyanebben az évben jelent meg nyomtatásban a doktori disszertációja „A büntető jogorvoslatok alaptanai” címmel.
Az elmúlt közel két évtizedben közzétett tanulmányai döntő részben felkérésre, a hazai bűnügyi tudományok kiválóságainak általában a 70. születésnapja alkalmából készített különböző emlékkönyvekben jelentek meg. Tanulmányokat írt a hazai bűnösségi és bűnüldözési helyzet témaköréből (Király Tibor Emlékkönyv 1995, Pusztai László Emlékkönyv 1997). Ismeretesen a 90-es évtized közepén vitatott volt az ügyészég alkotmányos helyzete és feladatköre, az ezzel kapcsolatos gondolatait 1996-ban a Földvári Emlékkönyvben fejtette ki. Az utóbbi időszakban a Molnár Imre Emlékkötetben (2004) az új szabályozási elvek, intézmények körében – egyebek mellett – az ügyészi „perbeszéddel” kapcsolatban a Be. 315. § (3) bekezdés szabályozását kritizálta: … „felesleges, de inkább elhibázott eljárásjog-dogmatikai szemléletet tükröző rendelkezés az, amely szerint „Ha az ügyész a vádlott bűnösségét nem tartja megállapíthatónak, a perbeszédben a jogszabályokat is megjelölve, indokolt indítványt tesz a vádlott felmentésére [Be. 315. § (3)]. Ezt olvasván önkéntelenül felidéződik az emberben az ilyen helyzetben az ügyész által egyedül alkalmazható más – régi egyszerű és jogszerű, bölcs – megoldás: „Ha a vádló a vádlottat elítélendőnek nem tartja, a vádat elejti” [1896. évi Be. 315. § (2)]. A közvád alapjával, rendeltetésével, értelmével összhangban álló ügyészi magatartás adott esetben csakis az utóbbi lehet és nem az, ha az ügyész a tárgyaláson a per (nem vád) beszédében, esetleg minden ékesszólását latba vetve, „a jogszabályokat is megjelölve”, igyekszik a bíróságot meggyőzni arról, hogy a vádlott bűnössége miért nem állapítható meg, tehát miért kell őt felmentenie.
A 2005. évi Wiener Ünnepi kötetben is foglalkozott az ügyész jogállásával.
Ugyancsak vissza-visszatérő nála egyrészt a büntető eljárás egyszerűsítésére, gyorsítására vonatkozó, szinte általánosnak mondható, de zökkenőkkel tarkított törekvésekkel való kritikus szellemű foglalkozás, másrészt a klasszikus büntető eljárási alapelveknek az elmúlt időszakban már jóval kisebb jelentőséget tulajdonító felfogásnak a bemutatása és kritikai értékelése. Számos tanulmánya a büntető tárgyalás témaköréhez kapcsolódott; előbb a Tokaji Géza Emlékkönyvben (1996) a büntető tárgyalás vezetéséről fejtette ki véleményét, majd a büntető tárgyalási rendszer, valamint a büntető tárgyalás jelentősége kérdéseit tekintette át (Veres József Emlékkönyv, 1999; Békés Imre Ünnepi Kötet, 2000).
A Veres József Emlékkönyvben az eljárási alapelvek és a tárgyalás összefüggései kapcsán Cséka Ervin – egyebek mellett – megállapítja: a klasszikus büntető eljárási alapelvek hosszú időn át maradandónak látszó jelentősége, tekintélye napjainkban megroppant, legalábbis egyes alapelveké és éppen a tárgyalási rendszerre gyakorolt hatásukat illetően. Majd folytatásként leszögezi: ebben a helyzetben „mégiscsak jelent valamit – alighanem visszalépést – az új eljárási törvénynek az a megoldása, hogy: az alapelvekből ’alapvető rendelkezések’ lettek, az eddigiek közül a törvény egyeseket elhagy, másokat nem a kódex elején, hanem a velük kapcsolatos részletkérdések között helyez el”.
A Békés Imre Ünnepi Kötetben közzétett tanulmányában, a büntető tárgyalás jelentőségével foglalkozva megállapítja: a büntető eljárásban a bírósági tárgyalás meghatározó szerepe hosszú időn át elfogadott, magától értetődő lett a jogalkotásban, a jogalkalmazásban és az elméleti-tudományos értékelésben is. Az utóbbi évek egyes új eljárási jogintézményei azonban cseppet sem emelik a büntető bírósági tárgyalás jelentőségét, mint pl. a rendkívül kiszélesített törvényi lehetőséggel felruházott tárgyalás mellőzésének az intézménye, avagy a „két ingatag pilléren” nyugvó, azaz a tárgyalásról lemondáson és a beismerésen alapuló, 2000. március 1. óta funkcionáló „Lemondás a tárgyalásról” című külön eljárás. Ezzel összefüggésben Cséka Ervin olyan következtetésre jut, amely szerint „súlyos hiba lenne a szükség szülte eljárási egyszerűsítéseket, így pl. a tárgyalás kiiktatását elvileg is helyesnek felfogni; esetleg még azt is, hogy a „szívességből” beismerő vádlott a felével-harmadával rövidebb tartamú szabadságvesztés jutalmában részesül, alighanem a törvény előtti egyenlőség elvét is sértve”. Csupán a reményét fejezi ki arra nézve, hogy a tárgyalás intézménye egy nyugalmasabb jövőben még visszanyerheti hajdani jelentőségét. „Úgy látszik – zárja tanulmányát –, hogy a szakma szeretetéhez, a jobbítás lehetőségében való hithez bizonyos mérvű naivság is hozzátartozik.”
Az utolsó szakmai tanulmányában, a 2007-ben megjelent Besenyei Emlékkönyvben visszatért a jogorvoslati témájához és a kétfokú fellebbvitel bevezetéséről írt. A tanulmány legelső mondatában azt a megállapítást tette, hogy a „hazai büntetőeljárási jog fejlődéstörténetében alighanem a jogorvoslatok az az intézmény, amely tartósan nem tudott nyugvópontra jutni a kodifikáció változásai során.”
E munkájában is leszögezte: a büntetőeljárási formákat illetően „napjainkban általánosan jellemző a tárgyalási forma jelentőségének csökkenése, tartózkodás, sőt „irtózás” a tárgyalástól”.
„A bűnügyekben – minden szinten – a megalapozott, hiteles, törvényes, igazságos elbíráláshoz nemcsak az alapos ténybeli, hanem az alapos jogi vita is elengedhetetlenül szükséges.”
Az írásbeli egyetemi tananyaggal szemben támasztott sajátos „csékai” követelménynek felelt meg az először 1996-ban kiadott kétkötetes tankönyvet pótló egyetemi kari jegyzet, amelynek szerkesztője és nagyobb részben társszerzője volt. Ez folytatódott 2004-ben „A büntető eljárási jog alapvonalai” c. ugyancsak kétkötetes tananyaggal, amelynek második átdolgozott kiadása 2006-ban és 2007-ben jelent meg. A sajátos követelmény e tekintetben az volt, hogy a joghallgató számára csak az alapvetően fontos és szükséges ismeretek kerüljenek a tananyagba hallgatóbarát kivitelben (pl. betűnagyság, sorköz). Ez a színvonalas, jól áttekinthető és jól tanulható írásos tananyag azóta olykor-olykor hiánycikk is lett s a honi törvénygyártási és változtatási őrület ellenére is többszöri kiadást (utánnyomást) ért meg. Ez a tény már önmagában is jelzi az említett könyv értékét.
Cséka Ervin a büntetőeljárási kódexek kodifikációs munkálataiban aktív szerepet töltött be. Így már az 1973. évi I. törvény kodifikációjának meghatározó résztvevője. A XX. század utolsó évtizedének kiemelkedően fontos eseménye volt a büntető eljárási jog szempontjából az új kódex megalkotása. Cséka Ervin a kodifikációs munkálatokban aktívan részt vett, s ezzel kapcsolatban többször szóban és írásban is kifejtette véleményét, kritikai álláspontját (így pl. a Szegedi Kari Acta 1998. évi kiadványában az új eljárási kódex koncepciójának kritikai áttekintését adta).
Az új barbarizmusnak is nevezett XX. század nagy részét át- és túlélő Cséka Ervin professzor részéről – a klasszikus eljárási alapelvek, jogintézmények, általában a klasszikus értékek szószólójaként, közvetítőjeként, sőt alkotójaként – távolról sem érthetetlen, hogy nem tud vagy legalábbis nagyon nehezen tud napirendre térni az említett értékek pusztulása, elsorvadása fölött. Magam is úgy gondolom, hogy még a praktikus szemléletet mindenek fölé helyező, túlzottan „angolszászosodó” és „ötletelő” jogrendszerünkben sem volna helyes és követendő az alapvető, időtálló processzuális elvek és értékek kiiktatása, pláne teljes száműzése.
Egyéb tudományos közéleti tevékenysége körében mindenképpen kiemelendő, hogy az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának munkájában évtizedeken át intenzíven kivette a részét. Túlzás nélkül állítható, hogy a hazai tudományos fokozattal rendelkező bűnügyesek, különösen az akadémiai doktorok többsége értekezéseinek elbírálásában valamilyen minőségben (bíráló bizottsági tag, elnök, titkár, opponens) szerepelt. Vagyis a korábbi évtizedekben nemigen történt olyan kandidátusi, illetve akadémiai doktori védés, amelyen valamilyen bíráló pozícióban ne működött volna közre. Ezáltal is a pályatársai elismerték kiváló szakmai tudását, jóindulatát és úriemberi magatartását.
Cséka Ervin hallgatóbarát oktatói és vizsgáztatói tevékenysége közel 45 éven át szintén kiemelte őt kollégái köréből.
Összegzés:
Ismételten és nyomatékosan leszögezhető, hogy tanítványai, kollégái, pályatársai, szinte valamennyien meríthettünk és meríthetünk Cséka Ervin gazdag életművéből, és változatlanul tanulhatunk tőle szakmai felkészültséget, tudományos alaposságot, humánus szemléletet, továbbá – de távolról sem utolsósorban – kihalófélben levő úriemberi magatartást és stílust.
A gyakorlatban bírói, az elméletben, a tudományban tudósi, az oktatásban professzori, egész életében emberi, pontosabban úriemberi nagyság!
Ennek az európai gondolkodású, kiemelkedő tudású szakembernek a munkájára a jövőben ugyan már nem számíthatunk, de őszintén kívánunk az ünnepeltnek jó egészségben töltött további éveket.

Fantoly Zsanett: ÜNNEPI KÖTET DR. CSÉKA ERVIN PROFESSZOR 90. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Ünnepi kötet jeles alkalmakra készül és ezek közül is ritkaságszámba megy, hogy karunk egy nagyra becsült professzora 90. születésnapját ünnepelhetjük. A jelen ünnepi kötet Cséka Ervin Professzor Úr 90. születésnapja mellett egyúttal oktatói tevékenységének 45. évfordulója előtt is tiszteleg.
90. éves születésnapra megjelenő ünnepi kötetet ezidáig karunkon két alkalommal adtak ki: 2008-ban jelent meg a Pólay alapítvány által Prof. Dr. Szilbereky Jenő 90. születésnapja tiszteletére ünnepi kötet; illetve ezt megelőzően 2004-ben Prof. Dr. Nagy László 90. születésnapja alkalmából szintén a Kari Acta gondozásában.
Jelen ünnepi kötetben 40 tanulmány található, 510 oldalon: az Ünnepelt tisztelői, kollégái, pályatársai, barátai, tanítványai tollából.
A terjedelmi korlátok a szerzők előtt ismertek: a gazdasági körülmények miatt ¾ szerzői ívben kellett a szerkesztőknek maximalizálniuk az egy szerző által elkészített tanulmány terjedelmét. Ennek köszönhető, hogy a kötet nem lett rendkívül terjedelmes és ennek megfelelően - stílszerűen szólva – nem vált „emberölésre alkalmas eszközzé”, de nem is szerény füzet, egy megfelelő nagyságú kiadvány lett.
Az ünnepi kötetben található tanulmányok rendszerezése tekintetében:
A büntető anyagi jog témaköréből összesen 8 tanulmány készült, azon belül öt általános és három különös részi témát dolgoz fel.
Az általános részt érintő tanulmányok közül egy egység-többség tani témát, egy büntetőjog-tudománytani témát, egy speciális büntetőjogi alapelvet, az ultima ratio elvét, egy büntetőjog-értelmezési kérdést, illetve egy okozatossági kérdést, a regularitást találunk. Utóbbi munka érdekessége, hogy nem is anyagi büntetőjogász, dogmatikus, hanem a nemzetközi jogot magas szinten művelő professzor Blutman László kollégánk tollából származik. A tanulmány azért is kiemelendő, mert újszerű megközelítést, szempontrendszert tartalmaz és hazai viszonylatban még senki nem foglalkozott ilyen behatóan a kérdéssel. Külön értéke a munkának, hogy a szerző bírósági határozatok feldolgozása módszerével közelíti meg az okozatossági témát.
A különös részt érintő tanulmányok foglalkoznak a környezet büntetőjogi védelmét szolgáló bűncselekmény, a terrorizmus, illetve a bennfentes kereskedelem kérdéseivel; vagyis láthatóan aktuális témák feldolgozására vállalkoztak a szerzők.
A tanulmánykötet legterjedelmesebb részét a büntető eljárásjog témakörében született tanulmányok alkotják. Az itt található összesen 15 munka egyaránt foglalkozik a hatályos magyar büntetőeljárás egyes kérdéseivel, annak szakaszaival, illetve az európai büntető-eljárásjog aktuális problematikáival. A büntetőeljárást érintő kérdések feldolgozását célkitűzésként választó tanulmányok valamivel részletesebb ismertetésére a későbbiekben még kitérünk.
A büntetés-végrehajtási jog területét érintően két szerző tollából születtek munkák egyrészt a fiatalkorúak előzetes letartóztatásáról, másrészt a javítóintézeti nevelés végrehajtásáról.
A kriminológia témakörén belül a közbiztonság kriminológiai kérdéseiről, a beilleszkedési zavarokról, illetve a devianciát érintően, továbbá az illegális migráció vonatkozásában olvashatunk három tanulmányt.
Érzékelhetően a tág értelemben vett büntetőjog témáját érintő tanulmányok között alig akadt olyan, amellyel az Ünnepelt maga is ne foglalkozott volna. Életrajzát ismerve ez nem meglepő, hiszen mielőtt érdeklődése kizárólag a tudományos-kutató munka felé fordult volna, többek között az Országos Kriminalisztikai Intézet osztályvezetőjeként, illetve az igazságszolgáltatásban bíróként is dolgozott.
A jogtörténeti vonatkozású hét tanulmány közül kettő római jogi vonatkozású: az egyik az ókori Róma egyik leghíresebb büntetőperét, Apulerius filozófus és szépíró elleni pert dolgozza fel; a másik az ókori Róma büntetőeljárási jogának rendjét mutatja be. Az Apulerius ellen fekete mágia (gonosz varázslás) miatt indult pert bemutató munka nemcsak hogy érdekes és olvasmányos, de – ahogyan a szerző meg is jegyzi – a Jubiláns szokatlanul gazdag irodalmi műveltsége szinte szükségszerűvé tette a témaválasztást. A magyar jogtörténeti vonatkozású írások között találunk munkát a statáriális eljárás magyarországi korai történetéről, az 1830. évi magyar büntető törvénykönyv-tervezetben megfogalmazott alapelvekről, a Budai jogkönyvekről, a választási bűncselekmények kodifikálásáról 1872 és 1880 között hazánkban, illetve a magyar jövedéki büntetőbíráskodás fórumrendszeréről 1867 és 1883 között.
A jogtudomány széles palettáján mozognak azon tanulmányok, amelyek sem a tág értelemben vett büntetőjog, sem pedig a jogtörténeti vonatkozású munkák közé nem sorolhatóak. Találunk itt írásokat az alkotmányjog, a jogbölcselet, a munkajog, illetve a szövetkezeti jog területéről egyaránt; bepillantást nyerve pld. a Legfelsőbb Bíróság (elnézést: most már Kúria) jogértelmezési módszereibe, vagy akár a szövetkezeti jogviszony főbb jellemzőibe.
A büntető eljárásjogi témakörű tanulmányok szintén átfogó képét adják az ünnepelt tudományos munkásságának. Cséka Ervin professzor neve leginkább a büntetőeljárás tárgykörének magas szintű tudományos művelésével fonódott össze, így e témában született a kötetben megjelent írások több mint harmada.
Ismeretesen alapvetően 2 fő csoportba rendszerezhető az Ünnepelt monografikus munkássága: a büntető ténymegállapítás, a bizonyítás az egyik téma, míg a jogorvoslati rendszer a másik.
Jelen tanulmánykötetben a büntető ténymegállapítás, illetve a bizonyítás kérdéskörét érintő több munka is született. Erdei Árpád „Az igazság megállapítása, törvényesség és igazságosság – szempontok a büntetőbírói döntés minőségének a megítéléséhez” c. munkájában rámutat arra, hogy a bírói ítélettel szembeni azon követelmény, hogy a bíró ítéletét – azon túl, hogy az a törvényeknek, illetve azok szellemének megfelelő – önmaga is igazságosnak érezze, milyen eszközökkel érhető el, illetve milyen buktatókat kell szem előtt tartanunk, ha igazságos ítéletet akarunk elérni. Az igazság ideája ugyanis a ténymegállapítás hátterében meghatározó jelentőségű. Az igazság irodalmi és jogi kezelése eltérő szempontrendszer alapján történik, a jogtudományon belül leginkább a jogbölcsészek és az eljárásjogászok foglalkoztak az igazság formális, illetve materiális megközelítésével.
Még mindig a bizonyítás témájánál maradva Fenyvesi Csaba a szembesítésnek a ténykérdések megállapítása során – olykor igazságtalanul elhanyagolt – szerepére hívja fel a figyelmet, míg Gácsi Anett a jogellenesen megszerzett bizonyítékok kizárására vonatkozó szabályok összegző bemutatása által mutat rá a jogalkotói hiányosságokra. Katona Tibor a poligráfos vizsgálat de lege ferenda szabályozási modelljének felvázolásával támasztja alá, hogy az objektív igazság valójában ténykérdés, megközelítése csak ismeretelméleti alapon lehetséges. Tremmel Flórián: „Örökzöld kérdések” és új kihívások a büntető bizonyításban” című tanulmánya már címében is visszautal az Ünnepelt 1997-ben született „Örökzöld kérdések a büntető bizonyításban” c. cikkére. Tremmel professzor tanulmánya összegzésében kiemeli, hogy „Cséka Ervin professzor bizonyításelméleti munkássága nemcsak a bizonyítás örökzöld kérdéseit fogja át, hanem bizonyos kitekintést nyújt az új kihívásokkal kapcsolatban is, s mindezzel jelentős mértékben hozzájárult a hazai ténymegállapítási kultúra emeléséhez.”
A bizonyítási eljárás során érvényesülő alapelvek hangsúlyos szerepére az Ünnepelt több cikkében is utalt. Az alapelvek, illetve a terhelti jogok érvényesülésének fontosságára hívja fel a figyelmet Hegedűs István: „Garanciális alapelvek a gyorsítás oltárán?” című tanulmányában. A bizonyítási eljárás egyszerűsítésével, gyorsításával több tanulmány is foglalkozik; Róth Erika Lőrinczy György, illetve jómagam is e témában fogalmaztam meg a gondolataim. Az előkészítő eljárások fontosságát hangsúlyozza Jármai Tibor; Bárd Károly pedig a tisztességes eljárás garanciális szerepét emeli ki, amikor a történelmi igazságtételű büntetőperek kapcsán 50 évvel az Eicman per után áttekinti a jelenlegi joghelyzetet. A büntetőeljárás alanyainak joghelyzetét, a fegyverek egyenlőségének elvét mutatja be Paczolay Péter az Alkotmánybírósági határozatok tükrében, Bócz Endre pedig a vádfunkció kontinentális és angolszász modelljének összevetésével értelmezi a büntető tárgyalási rendszerekben meghúzódó különbözőségeket. Az ügyész, mint közvádló eljárásjogi szerepének összehasonlítása a kontinentális és az angolszász jogrendszerekben tovább mutat annál, mintsem az eljárás egyik alanyának eltérő funkciója az egyes büntető igazságszolgáltatási rendszerekben. Farkas Ákos az európai büntetőjog legújabb irányvonalait ismerteti.
Az Ünnepelt munkásságának másik jelentős témaköre a jogorvoslati rendszerek, e tárgykörben „A büntető jogorvoslatok alaptanai” címmel jelentetett meg monográfiát 1985-ben. Egyébként csak érdekességként jegyzem meg, hogy legutóbbi cikke 2007-ből ugyancsak a kétfogú fellebbvitel hazai bevezetésével foglalkozik, mintegy visszakanyarodva e kedvenc témájához.
A tanulmánykötetben a szerzők közül Herke Csongor foglalkozott igen behatóan a perorvoslati rendszer fő kérdéseivel a magyar és a német büntetőeljárásban, ahogyan a szerző az Ünnepeltet idézi: „a jogorvoslatok alaptanai (…) nem közelíthetők meg az egész büntető eljárás, sőt végső összefüggésben az adott jogrendszer szerkezeti és tartalmi felépítésének ismerete és megértése nélkül.” Így Herke a büntetőperben érvényesíthető jogorvoslatokkal kapcsolatban kitér a fórumrendszerre, a súlyosítási tilalomra, illetve a részjogerő kérdéseire. A tanulmánykötetben szereplő másik írás, amely a jogorvoslatok témaköréből született Kovács Judittól származik, ő a Független Rendészeti Panasztestület által lefolytatott panaszeljárás és a büntetőeljárási jogorvoslat metszéspontjait elemezte.
Látható tehát, hogy a tanulmánykötetben megjelent büntető eljárásjogi témakörű írások nemcsak átfogják a Be. statikus és dinamikus részét, hanem azon mintegy túlmutatva az európai büntetőeljárás fejlődési útvonalait kimunkálva a tisztességes eljárás minden garanciális elemét szem előtt tartják. Talán nem túlzás így azt állítani, hogy az Ünnepelt által megteremtett szegedi műhely iskolateremtőnek bizonyult és mi, akik e tanulmánykötetben publikálhattunk, sokat tanultunk, tanulhattunk Cséka Ervintől.
Végezetül kérem engedjenek meg egy személyes jellegű megjegyzést. Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém személyesen meglátogatni Ervin bácsit és szemtanúja lenni annak, amint Nagy Ferenc professzor úr boldog születésnapot kívánva átadja neki az ünnepi kötetet. Nagyon boldog volt és biztosított bennünket arról, hogy el fogja olvasni azt. Ahogyan néztem az Ünnepeltet, ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem csak génjeinkben öröklődünk, hanem szellemiségünkben és munkásságunkban is. És biztos vagyok abban, hogy ha valaki 20, 50, vagy akár 100 év múlva – ha lesz még olyan – leemeli egy könyvtár polcáról az ünnepi kötetet, és beleolvas abba, érzékelni fogja, hogy mi valamennyien milyen sokat kaptunk az Ünnepelttől. És erre a szellemi, emberi ajándékra méltán büszkék lehetünk.
Köszönöm a figyelmet.