PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
![kinai_2019 kinai_2019](/site/upload/2019/05/ki__nai_2019_250x250.png)
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete (továbbiakban: SZTE ÁJTK BTI) nyílt pályázatot hirdet a Szegeden 2019. július 8-26. között megrendezésre kerülő Summer University – Criminal Justice Block nyári egyetemen való hallgatói mentorként való részvételre.
A pályázat célja:
a nyári egyetemen résztvevő kínai hallgatók (Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetemről érkező büntető igazságszolgáltatási szakos joghallgatók) hallgatói mentorálásának támogatása.
A hallgatói mentor feladatai közé tartozik:
- az SZTE ÁJTK BTI által tartott valamennyi kurzusokon való részvétel, a nyári egyetem résztvevőinek segítése a csoportos feladatok megoldásában, házi feladatokban;
- az SZTE ÁJTK BTI által szervezett intézménylátogatásokon való részvétel (Csillag Börtön és Fegyház; CSMRFK);
- a nyári egyetem keretében szervezett kirándulásokon való részvétel (a kirándulások költségét az SZTE ÁJTK finanszírozza);
- a nyári egyetem résztvevőinek elektronikus vizsgáztatásában való közreműködés (3 alkalom).
A pályázat benyújtására jogosultak: a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanulmányaikat osztott vagy osztatlan mesterszakon folytató hallgatók (aktív hallgatói jogviszony megléte szükséges).
A nyári egyetem munkanyelve az angol nyelv, így a pályázónak legalább társalgási szintű angol nyelvismerettel kell rendelkeznie. A nyelvismeretet nem szükséges nyelvvizsga bizonyítvánnyal alátámasztani, ugyanakkor a pályázatok benyújtását követő interjú során a pályázónak a tényleges nyelvtudása ellenőrzésre kerül (szóbeli elbeszélgetés).
A pályázat benyújtásának ideje: 2019. május 20.
A pályázat benyújtásának módja: A pályázó pályázatát elektronikusan a hussein.jasmine@juris.u-szeged.hu email címre küldheti meg.
A pályázati anyagnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
- önéletrajz (Europass formátum) angol nyelven;
- max. 2 oldalas motivációs levél angol nyelven;
- amennyiben rendelkezik nyelvvizsgával, a nyelvvizsgát igazoló dokumentum másolata.
A pályázat megvalósításáért felelős szervezet: SZTE ÁJTK BTI; szakmai vezető: Prof. Dr. Karsai Krisztina, intézetvezető egyetemi tanár.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket emailben lehet megküldeni dr. Hussein Jasmine PhDhallgatóhoz a hussein.jasmine@juris.u-szeged.hu email címre.
Letölthető pályázati felhívás.