Bezár

TDK

cover_1170x430

Szegedi joghallgatók a XX. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián

Szegedi joghallgatók a XX. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián

2021. november 29.
3 perc

2021. november 18. – 21. között került megrendezésre a jubileumi XX. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia az Újvidéki Egyetem szervezésében, amelyen magyarországi, romániai, szerbiai és szlovákiai hallgatók számolhattak be kutatási eredményeikről. Az SZTE ÁJTK évek óta jó kapcsolatot ápol az Újvidéki Egyetemmel, aminek köszönhetően már hagyománnyá vált, hogy karunk minden évben képviselteti magát a konferenciasorozaton. A konferencián karunkat idén hat hallgató képviselte, akik a társadalomtudományi szekcióban tartottak előadást tudományos kutatásaikról.


1


dr. Kardos Vivien (PhD hallgató) A mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségei és kihívásai a jog világában című előadásában ismertette, hogy a mesterséges intelligencia milyen mértékben képes támogatni a jogászi professzió gyakorlóinak munkáját, de egyben milyen kockázati tényezőt jelent az egyes jogterületeken.


Iván Soma (II. évf. hallgató) A kínai jog fejlődése a XX. században című előadásában bemutatta, hogy a kínai jog fejlődését milyen gazdasági, társadalmi és történelmi tényezők formálták, valamint az évszázadok során hogyan konkuráltak egymással az ősi jogelvek és a modern kodifikációs törekvések.


3




Levstok Benedikt (II. évf. hallgató) elsőként a tragikus sorsú Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd életéről, politikai ambícióiról beszélt, majd részletesen ismertette a főherceg által vizionált, de utóbb nem megvalósuló trialista államszervezet legfőbb jellemzőit Ferenc Ferdinánd, a béke fejedelme című előadásában.


5


Szabó István (II. évf. hallgató) prezentációjában arra kaphattunk választ, hogy miként történt meg az 1869. évi IV. tc. értelmében a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása, és hogyan valósult meg az új törvénykezési szervezetrendszer kiépítése a dualizmus időszakában. Előadásának címe: A magyar igazságszolgáltatási rendszer modernizálásának bemutatása az 1869. évi IV. tc. alapján.


6


Soós Erik (I. évf. hallgató) előadásában rávilágított az angolszász jogrendszerben alkalmazott common law és a kontinentális jog közti legfontosabb különbségekre a kártérítési perek tükrében, konkrét közelmúltbeli jogesetekkel illusztrálva ezen eltéréseket. Előadásának címe: Mennyit ér az ember? Kártérítés a common law-ban vs. a kontinentális jogban.


7


Varga Benedek (III. évf. hallgató) A gazdasági büntetőjog elmélete és előzményei a két világháború közötti Magyarországon című előadásából megtudhattuk, hogy a gazdásági büntetőjog dogmatikájának gyökerei és a modern értelemben vett gazdasági bűncselekmények előképei a Horthy-korszakban jelentek meg a magyar jogrendszerben.

 

2


Varga Benedeket előadásáért a tudományos bizottság különdíjban részesítette.

 

A konferencia során hatalmas élményekkel gazdagodhattunk, amiért külön köszönettel tartozunk kísérőtanárunknak, Dr. Pétervári Máténak a Magyar Jogtörténeti Tanszék adjunktusának.


A konferencia szekcióbeosztása az alábbi linken elérhető.


Varga Benedek – Soós Erik




palyazat-1

"A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”

palyazat-2

„A program a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása– A jogi kari hallgatók és a középiskolások megismertetése a diákkörökkel és motiválásuk a kutatásra című, NTP-HHTDK-21-0056 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek