Második alkalommal került megrendezésre az Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetének és az International Diplomatic Student Association közös szervezésében az IRSI-IDSA International Affairs Conference. A konferenciára a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Debreceni Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem mellett a Babes-Bolyai Tudományegyetem (Románia), Eftimie Murgu Egyetem (Románia), a Groningeni Egyetem (Hollandia) és a Central European University (Ausztria/Magyarország) 22 doktorandusza, 4 mester- és 3 alapszakos hallgatója jött előadni tanulmányát a tágan vett nemzetközi kapcsolatok területéről.
A konferenciát az Állam- és Jogtudományi Kar képviseletében Varga Norbert dékánhelyettes nyitotta meg, aki után Hárs András a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete nevében üdvözölte a megjelenteket, végül az International Diplomatic Student Association elnöke, Kókai Gábor beszélt.
Az előadók hat szekcióban tartották meg prezentációjukat. A konferencia hallgatósága a legkülönfélébb témájú előadásokat hallgathatott aktuális és elméleti témákban, többek között a regionális identitásról, az északi együttműködésről, a szociális média mozgósító erejéről tekintélyelvű rendszerben, az terrorizmus jogi szabályozásának elméleti és gyakorlati kérdéseiről, kereskedelmi és adózási kérdésekről vagy a GDPR.
A konferencia sikerének talán legjobb mutatója, hogy a közönség is aktívan bekapcsolódott több szekcióban is a kérdéseivel és a szekcióelnökök is nagyon elégedettek voltak az előadásokkal.