Dr. Mezei Péter, az Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet habilitált egyetemi docense 2019. október 6-11. között a Jean Moulin Lyon3 és a Lyoni Katolikus Egyetem jogi karán tartottam egyetemi előadásokat.
A Lyon3 egyetem népszerű LLM programot hirdet nemzetközi üzleti jogi területen. Ennek keretében kötelező tárgyként hirdetik Meezi Péter „Internet and Copyright Law” című kurzusát. Ezúttal a világ számos országából érkező 38 hallgató vette fel és teljesítette a kurzust.
A csoport az összehasonlító digitális szerzői jog legfontosabb kérdéseivel ismerkedhetett meg: a jogterület általános fejlődésén túl a védelem előfeltételein át speciális felhasználási típusokig. Ugyanitt Mezei Péter a mesterséges intelligencia szerzői jogi vonatkozásaival kapcsolatos álláspontját is ismertette a megjelent nemzetközi hallgatóság előtt. Ugyanitt lehetősége nyílt Mezei Péternek arra, hogy találkozzon Lukasz Szsnkiewicz professzorral, aki az Üzleti Jogi Intézet szervezésében, Erasmus ösztöndíj segítéségével adójogi előadást tart majd Szeged 2020 márciusában.
A mesterséges intelligencia és szerzői jog vitás kérdéseivel kapcsolatos véleményét Mezei Péter a Lyoni Katolikus Egyetem (UCLy) jogi karán a nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes, Louis-Daniel Muka Tshibende meghívására ugyancsak előadta. Utóbbi látogatás keretében ugyancsak átbeszélésre került, hogy a két jogi kar között milyen személyi mobilitások várhatók a folyó akadémiai év során.