Megrendülten tudatjuk, hogy dr. Hofszang József ny. adjunktus kollégánk április 30-án, életének 84. évében elhunyt.

Dr. Hofszang József emlékezete

(1936-2019)

Az idő múlása visszavonhatatlan és visszahozhatatlan jelenség. Ha az elmúlást, az ember halálát az élet szükségképpeni alkotórészének és tartozékának kell is tekintenünk, ugyanakkor az az élet képtelenségének megcáfolhatatlan bizonyítéka is. Pont ezt a ’bizonyságot’ ismerhetjük fel Dr. Hofszang József életútjában is.

2019. április végén, 83. életévében hunyt el Dr. Hofszang József, a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara Büntetőjogi Tanszékének nyugalmazott oktatója. A tanszéki kollégák, munkatársai és tanítványai mély fájdalommal értesültek váratlanul bekövetkezett eltávozásáról, a gyászhírről, a veszteségről.

Hofszang József 1936. április 28-án született, és Felső-Bácskából, jómódú parasztcsaládból származott. Egész életében meghatározó volt számára a család még úgy is, hogy édesapját korán, 8 éves korában, 1944-ben elvesztette. Gyermekkorában nem szánták „nadrágosnak”, vagyis a paraszti gazdaság folytatására nevelték. Élete végéig megőrizte azonban a ragaszkodását és a tiszteletet a termőföld, a mezőgazdasági munka iránt, amire a családi környezete, gyermekkora tanította.

Plébánosi tervei voltak, és papnövendék, majd ún. kispap is lett Kalocsán 1950 szeptemberében. Ennek következtében egy évvel később csak segítséggel, „feketén” kezdhette el középiskolai tanulmányait a bajai állami gimnáziumban. A folytatódó nehézségek közepette a gimnáziumot bejáró diákként fejezhette be 1954-ben.

A továbbiakban is rögös, kitérőkkel teli úton jutott el Szegedre, az egyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1956 szeptemberében kezdte el jogi tanulmányait. Akkoriban négy év alatt lehetett abszolválni és 1960-ban avatták jogi doktorrá. Az egyetem elvégzése után Szegeden a megyére, az ügyészségre került, nyomozásfelügyeleti munkakörbe. Tíz évi szolgálat után vált meg az ügyészségtől. Ezt követően 7 évet töltött jogtanácsosként egy nagyvállalatnál, miközben félállásban már a Büntetőjogi Tanszéken is oktatott, ugyanis korábban, még ügyészi korszakában felkérte őt Fonyó Antal, az akkori tanszékvezető professzor tanszéki oktatónak a büntetőjog különös része és a büntető eljárásjog köréből.

Hofszang kolléga keveset publikált ugyan, azonban elsősorban kiváló oktatási tevékenységével szolgálta a Kart és a tudományt is. Ars poeticája volt az, hogy „nem biztos, hogy a legjobb tudósból lesz a legjobb oktató”.

Összességében 30 évet töltött el oktatóként a szegedi Jogi Karon. Későbbi emlékezése szerint „Békében öregedtem el az egyetemtől, sok szép emléket őrzök az alma materről”.

Sok szeretetet kapott a hallgatóktól is. Szükségesnek ítélte az oktató és a hallgató közötti, mester-tanítvány – személyes jellegű – kapcsolatot, de fontosnak tartotta az oktatás során a derűt és a humort is.

Viszonylag fiatalon, 60 évesen ment nyugdíjba, jobbára két okra visszavezethetően. Egyrészt nem akarta, hogy „utolérjék” a személyes kapcsolat megszűnésével járó nagy létszámú évfolyamok. Másrészt nem akarta megélni az általa nevetségesen alacsonynak tartott oktatói fizetés mellett, hogy az öregedő oktatót a hallgatók „lesajnálják”.

Dr. Hofszang Józsefnek emellett viszonylag hosszú ügyvédi munkája során sok mindennel kellett foglalkoznia, de döntően büntetőpraxist vitt, és sikerült ismert és elismert ügyvéddé válni, nem csupán Szeged városában.

Azt tapasztalta, hogy az öregséget két dolog késlelteti. Az egyik az, hogy az öregedést derűvel kell fogadni, a másik pedig a család. Ez utóbbi számára a háromgenerációs családot jelentette, mindenekelőtt a feleségét, két lányát és négy csodálatos unokáját, akikre nagyon büszke volt.

Folyamatosan tartotta a kapcsolatot a legutóbbi időszakig is a kari, a tanszéki kollégákkal.

Dr. Hofszang József tudása, többirányú tapasztalata, bölcs tanácsai, anekdotái, kiegyensúlyozott, derűs egyénisége örökre hiányozni fog.

Ugyan közös, hogy meghal, aki él, azonban legyünk hálásak, hogy itt járt közöttünk.

Nagy Ferenc