Karunk harmadéves hallgatói, Csábi Fanni, Nagy Botond és Salgó Nóra március 28-29-én eredményesen vettek részt az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen.
Csapatként lehengerlő érvelésükkel első helyet értek el, Csábi Fanni pedig különdíjban részesült nagyszerű, egyedülálló előadásmódja miatt. A verseny témája az internet társas kapcsolatokra gyakorolt pozitív és negatív hatása volt, a résztvevőknek előre kiosztott szerepekben kellett meggyőzniük a szakmai zsűrit álláspontjuk helyességéről és felkészültségükről. A felszólalásokra először hat, majd öt, végül három percben volt lehetőségük, így kiemelkedő szerepe volt a csapatösszhangnak az ellenfél állításaira való reakciók gyors kialakításában. E tekintetben a zsűri külön ki is emelte a szegedi csapatot. Összesen nyolc jogi kar tizenkét csapata mérte össze tudását és képességét az érvelés területén.
A hallgatóknak a versenyzés mellett lehetőségük volt új ismeretségek kialakítására egy zenés-táncos mulatság keretében, illetve az érvelés és az internet témáját érintő szakmai programokon is részt vehettek a kétnapos rendezvény során. A szegedi hallgatók felkészítését Dr. Telegdy Gergely mesteroktató, illetve a Civilisztikai Tudományok Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, Prof. Dr. Görög Márta végezte, az érvelés- és vitatechnika terén pedig Dr. Pongó Tamás volt a segítségükre. A hallgatók sikeréhez ezúton is gratulálunk!
Nagy Botond
Harmadéves hallgató