2018. május 9-én került sor a félév második közigazgatási jogi tudományos diákköri eseményére, amelynek témája a területi közigazgatási szervek felkészülése a GDPR alkalmazására volt Szepesiné dr. Hidvégi Julianna, a Szegedi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese előadásában.
A téma felvezetésére irányuló prezentáció során a hallgatóság megismerhette az Európai Unió új általános adatvédelmi rendelete szabályozási tárgyköreit, így bemutatásra került a védendő információk köre, az adatkezelés jogszerűsége és az adatkezelő tevékenysége. Előadónk kiemelte, hogy az új rendelet célja a személyes adatok kezelésének az emberiség szolgálatába állítása. A színvonalas rendezvény keretében ismertetésre került GDPR hatása a gazdálkodó szervezetek, valamint a közigazgatási szervek működésére, hiszen az adatvédelmi rendelet érvényesítését komoly szankciórendszer biztosítja.
Emellett megismerhettük a közösségi oldalak veszélyeit, amelyek visszaélhetnek személyes adatainkkal, továbbá ízelítőt kaptunk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alkalmazásának viszontagságairól. Az előadás mottóját előadónk a következőkben foglalta össze, rámutatva, hogy miért is lényeges a személyes adataink védelme: „a személyes adatok védelme olyan, mint a gázszámla; nem hangzik túl izgalmasan, pedig mindenkit érint, és ha megfeledkezünk róla, az elég sok kellemetlenséget szülhet.” Az előadást kötetlen beszélgetés követte, ahol a hallgatók választ kaphattak felmerült kérdéseikre.
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, ’A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – SZTE ÁJTK Tudományos Diákköreinek támogatása (2017-2018)” című, NTP-HHTDK-17-007 kódjelű pályázat támogatásával valósult meg.
Aradszky Csilla, Barna Mónika